A Népszabadság Online szerkesztői a két ünnep közti viszonylagos (és remélt) csendet kihasználták arra, hogy átgondolják, milyen hírek és események érintették őket legmélyebben 2004-ben. Felelős szerkesztőnk például Otrubány Viklóst tartja az év emberének.
Az évet értékeli: Léderer Pál
Az év drámája: Bush elnök újraválasztása, amivel eldőlt, hogy egy ideig abban az irányban megy tovább a világ, amelyet a világ lakóinak többsége nem szeret. Szerintem egyáltalán nem mellékes, hogy Bush, nemzetközi jogászok szerint háborús és emberiség elleni bűnöket követett el. A kulcsszavak: Guantanamo, Abu Graib, Falludzsa. Persze nem a személy a probléma; hanem a vízió, amelyet követ, és a terv, amelyet végrehajt.
Az év büszkesége: Számomra Arundhati Roy, az indiai írónő, aki - dacolva a főárammal - fáradhatatlanul agitál a tőke globális uralma ellen. A januárban az indiai Mumbaiban (azelőtt Bombay) rendezett szociális világfórum párhuzamos (egyesek szerint ellen-)fórumán, ahol a radikálisok adtak találkozót egymásnak, Roy globális ellenállási mozgalmat szorgalmazott az "újgyarmatosítással" szemben. Persze (?) kezdeményezése csaknem teljesen visszhangtalan maradt - talán nem utolsósorban azért, mert a média meghatározó része ugyanazokban a kezekben összpontosul, amelyek hatalmát Roy egy világméretű népmozgalommal kikezdeni szeretné. Egy kis olvasnivaló az ünnepekre (meg az utánra is).
Az év felháborodása: Én mindig ugyanazon, az igazságtalanságokon háborodom fel. A kicsiken és a nagyokon. Sajnos annyira tele van a világ égbekiáltó igazságtalanságokkal, hogy szétfeszítené a szerkesztő által megajánlott terjedelmi kereteket, ha csak a legkirívóbbakat is elkezdeném felsorolni. Úgyhogy talán csak azt említem meg, hogy minden jel szerint 2004-ben sem csökkent a világ gazdagjai és szegényei közötti szakadék; és ha elgondolkodunk azon, hogy még a piros-zöld koalíció kormányozta Németországban is a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek, akkor az úgynevezett baloldallal kapcsolatos maradék illúzióink is könnyen szertefoszlanak. Úgyhogy, amikor a honi "baloldal" szintén egy igazságosabb társadalmat ígér, én csak mosolygok.
Az év vicce: Kovács László előbb energia-, majd adóügyi biztosi jelölése az Európai Bizottságba. (Én speciel nem kaptam röhögőgörcsöt tőle.) Kettőn áll a vásár, úgyhogy ez a szomorújáték jelölőt és jelöltet egyaránt minősített. Nagy kár, hogy a volt külügyminiszterből hiányzott az a bizonyos Feingefühl (az érzék az apróságokra), aminek a birtokában felfogta volna: nemcsak pártját, az őt küldő kormányt és egy kicsit országát hozza kínos helyzetbe, de szerintem nagyrészt azt a tőkét is feléli, amelyet diplomataként az évek során felhalmozott. Nem vette észre: ő többre hivatott, korábbi teljesítménye alapján sokkal több járna neki. Ezzel viszont eljátszotta az esélyt, hogy államférfiként jegyezzék - beállt a különböző okokból otthon leírt politikusok szürke táborába; ahonnan nincs újabb kiemelkedés. Őszintén kívánom neki, hogy rácáfoljon erre a jóslatomra.
Az év embere: Otrubány Viklós. Majdnem azt írtam, hogy vitán felül Patrubány, de aztán rájöttem, hogy a népszavazás ügyében politikai sziámi ikerpárjává lett Orbán nélkül szóba se jöhetne a címre. Szóval ezért Otrubány.
Patrubány, meglátásom szerint be sem írta magát a magyar politikába; úgyhogy indoklásul nem mondhatom, hogy ezzel a referendumkezdeményezéssel és a körítéssel, amit hozzátett, kiírta magát onnan. Orbán viszont újfent demonstrálta, hogy a parlamentet csak akkor hajlandó komolyan venni, ha ő ül a végrehajtó hatalomban, és az Országgyűlésben szerzett többségével átverheti törvényeit. Egyébként házon kívül, az utcákon, tereken politizál – ja, és még a templomokban is. Otrubánynak sikerült elérnie, hogy a társadalom amúgy is ijesztő megosztottsága tovább fokozódjon, csakúgy, mint a feszültség a határon belül és kívül élő magyarok, továbbá Magyarország és legtöbb szomszédja között. Hozadékként könyvelheti el azt is, hogy a népszavazás intézménye tovább devalválódott.
Az év szava: Kettős állampolgárság