Pepita
Gyurcsány Ferenc szeptemberben még szerette az egyházakat. Az általa jegyzett kormányprogram kinyilvánítja, hogy a kabinet "számít az egyházakra, és támaszkodik erkölcsi, nevelő, kulturális, oktatási és szociális tevékenységükre, és támogatja őket".
A miniszterelnök még októberben is szerette az egyházakat. Az Erdő Péter bíborosnál tett látogatása után kiadott - a Miniszterelnöki Hivatallal egyeztetett - közleményben "szívélyes és érdemi párbeszédről" olvashatunk, feszültségeknek nyoma sincs.
Most december van, és a miniszterelnök már nem annyira szereti az egyházakat. Azért nem, mert az egyházak szerinte politizálnak.
A kormányfő a Vatikánban adott hangot aggályainak, mondván, hogy a magyar katolikus egyház némelyik megnyilvánulását nem az Istenhez vezető út vagy a lelki üdvösség megtalálása vezérli, hanem a belpolitikába történő beavatkozás.
Még el se csitult az egyházi iskolák támogatása körüli vita, máris közénk dobták az újabb - amúgy már ezerszer megrágott - gumicsontot. Politizálnak-e az egyházak?
A kérdés megválaszolására nem érdemes sok szót vesztegetni. Igen, politizálnak. A püspökök, papok, lelkészek egy része mindenképpen. Elég csak annak a fővárosi plébánosnak az esetét felidézni, aki az előző parlamenti ciklusban arra kérte a megtévedt híveket, tartsanak bűnbánatot, ha megtagadták a kereszténységet, vagyis az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavaztak. Napestig folytathatnánk a sort, hagyjuk ezt.
Több figyelmet érdemel egy másik kérdés, amiről viszont jóval kevesebb szó esik: a szocialista politikusok mennyiben járultak hozzá az öszszefonódások felszámolásához, tartják-e magukat az állam és egyház szétválasztásának elvéhez?
Nagyon úgy néz ki, hogy az MSZP-nek nincs sok oka szemrehányást tennie az egyházaknak. A szocialista párt ugyanazt műveli, csak pepitában.
Ne feledjük például, hogy annak a bizonyos vatikáni szerződésnek a megkötését, amire oly sokszor hivatkoznak az egyházi vezetők, nem a katolikusok erőltették, hanem bizony a szocialisták, korábbi kormányzásuk idején, Horn Gyulával az élen. De nem kell ilyen messzire visszanyúlni az időben, hisz a jelenlegi kormány is folytatja azt a gyakorlatot, amit még a Fidesz alakított ki: szó nélkül fizeti az állami bérkiegészítést a kistelepüléseken lévő papoknak és lelkészeknek. Néhány kormánypárti politikus kedvenc szórakozása, hogy egyházi rendezvényeken fényképezteti magát, ha pedig az élet úgy hozza, akkor egy esélyegyenlőségi minisztert is könnyű keríteni, aki cigány zarándoklatot szervez a Vatikánba.
A kormány egyházpolitikája - amennyiben ilyesmiről egyáltalán lehet beszélni - rögtönzésekre épül. A szocialisták az egyik pillanatban mennydörögnek, a másikban nyájasan mosolyognak az éppen útjukba kerülő egyházi méltóságra. Mintha a legnagyobb bajuk nem az lenne, hogy az egyházak politizálnak, hanem az, hogy nem úgy politizálnak, ahogyan nekik tetszik. A kormány magatartásában nehéz lenne felfedezni a kiszámíthatóságot, az aktuálpolitikai megfontolások elnyomják az elvszerűséget. Néhol indokolatlan engedmények, máskor túlzott keménykedés.
Az egyházak és a vallás hálás téma, reflektorfényt kínál a hatalomnak. Ám sokáig nem tanácsos sütkérezni benne, mert egy idő után nem marad más, csak a zavarodott hunyorgás.
