Annak idején a világszövetség leköszönő elnöke, Csoóri Sándor utóbb elnézést kért az internetes társadalomtól, mondván, nem őket célozta egy barátságtalan megjegyzése, hanem Patrubány Miklóst, a számítógépes mérnököt. (Az első romániai gyártású és fejlesztésű személyi számítógép megalkotóját.) Az Orbán Viktor által is támogatott Boross Péter volt miniszterelnököt győzte le akkor Patrubány. Belépőként a trianoni békeszerződés felülvizsgálatát követelte. Ez még Csurkának is sok volt, aki azt szokta volt mondani, hogy a határok azért maradhatnak. Patrubány is korrigált, mondván, hogy Trianon kisebbségi önrendelkezést biztosító passzusait tartatná be. A tavalyi Trianon-tüntetésen számolt: ha nincs az a béke, ma hatvanmillió magyar volna. Patrubányt kiemelkedő képességű mérnöknek tartják, tehát nem a matematikai készségek hiánya magyarázza mondatát.

Ahogy őt megválasztották, kimenekült az MVSZ-ből a Pálfy G. és Pozsgay Imre által reprezentált hazai konzervatív szárny. Herényi Károly és egy Fidesz-képviselő javasolta, vonják meg a szervezettől a költségvetési támogatást. Vita nélkül ment át az ötlet. Középen, baloldalon, mindenhol. Külső szemlélő még ekkor sem sejthette, mi hozta létre ezt a különös egységet. Magyarországról nézve az MVSZ beláthatatlan. A határon túli magyar területeket kevéssé ismert emberek képviselik. (Aki nem ilyen, például Tőkés László, Patrubány hírére lemondott tiszteletbeli elnöki posztjáról.) A nyugati régió küldöttei átlagos tájékozottsággal azonosíthatatlanok. Az anyaországi régiók néha a médiumok civil kurátorainank egy részére emlékeztetnek. Senki nem tudja, honnan jönnek, kit képviselnek és miért, csak néha mondanak akkorákat, amitől, ha volt kíváncsiság, az is elmúlik.

Patrubány maga segítette viszont a tisztábban látást. Nem akadt 56-os megmozdulás, ahol ne figyelmeztetett volna rá, hogy a bűnösök köztünk járnak, hogy a két nagy párt elárulja a népet, az Európai Unió végzetes sebet ejt a nemzeten, szóval lejátszotta a teljes MIÉP-repertoárt, csak hadarva. Ebbe az erkölcsi mérlegelést nélkülöző elszántságba ugyanúgy belefért, hogy aranyérmet veressen Annus Adriánnak és Fazekas Róbertnek, mint az, hogy a család nevében megköszönje az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületnek Patrubány Gergely XIX. századi orvos emléktáblája felújítását, ami a népszavazási kampány hajrájában vált elkerülhetetlenné.

Az eddigiek szinte csak bevezetésként szolgáltak ahhoz, ami december 5. után történt. A népszavazást követően Patrubány bejelentette, hogy csalás történt, gyanítja is, hogy miként: nemeket csináltak az igenekből. Ukrajnai méretűnek nevezte a törvénysértést. Mire megértettük volna, hogy miként képzeli el, kiderült, hogy minden eredmény gyanús, ami szoros. Így jött ki az ezerszáz-valamennyi tetemre hívott szavazókör. A Fidesz reagált: a kormány képtelen megteremteni a jogbiztonságot.

Szégyelli magát az ország, azt hiszem. Senki nem boldog a népszavazással sem, röstellhetjük azt is, ami utána történik. Percenként sértik meg egymást oda-vissza magyarok, akiknek több közük valószínűleg nincs is egymáshoz, mint hogy még képesek megbántani a másikat.

Lassan befejeződik az újraszámlálás. Ahol nagy hiba volt, azt már jóval korábban jelezték - egy kivétellel - maguk a bizottságok. Kétszáz helyen találtak egy-egy szavazatnyi eltérést. Patrubány most azzal fenyeget, hogy uniós bírósághoz fordul. (Épp oda, épp ő?) És ki tudja hányadszor, győztesnek fogja hirdetni magát. Igaza is van: hozzá képest mindannyian vesztesek vagyunk.