Az alkohollal persze nagyon kell vigyáznunk, mert könnyen okozhat erős, szinte megtörhetetlen függőséget. Magam is láttam alkoholra szoktatott laboratóriumi patkányokat, melyek akár tízszer nagyobb feszültségű elektromos sokkot is elviseltek egy csepp alkoholért, mint egy falat sajtért.

Az ostrom alatt, amikor szinte egymásba olvadtak a légiaknák fütyülő sikolyai s robbanásai, azok is, akik nem mertek előbújni óvóhelyeikről vízért vagy élelemért, átjöttek apámhoz egy szál cigarettáért. És tudjuk, mily gyakran figyelmeztetik hiába az orvosok az alkohol- vagy nikotinfüggőket, hogy adják fel a ivást vagy a cigarettát, ha kedves az életük.

Talán ezért is fordult az egészségére jobban ügyelő - jórészt vegeteriánus - és függetlenségét értékelő hippigeneráció a függőséget nem okozó vadkenderhez, amelyet gyógyhatásai miatt egy kis - még jórészt ki nem aknázott - patikának is fölfoghatunk. Igaz, ezt csak az utóbbi években ismerték be a törvényhozók. Kaliforniában például már engedélyezték a marihuána használatát orvosi ajánlásra, bár ez ellen rögtön felléptek az alkoholhoz szokott, előítéletes bírák. Talán éppen a gyógyszer- és alkohollobbi nyomására.

Mielőtt a marihuánát az esztelen törvényhozók egy kalap alá vették a függőséget okozó narkotikumokkal, szép társadalmi szokások alakultak ki a marihuánafogyasztás körül. Így például amikor egy baráti társaság kávézóasztal köré ült - vagy esetleg pár, földre rakott gyertya köré kuporodott - zenét hallgatni, beszélgetni, a marihuánás dekket kézről kézre adták, mindenki csak egyet szippantott belőle. Ez nagyon jól elősegítette a kötődést, a ma annyira hiányzó közösségi érzést. Ha valakire nem jól hatott a marihuána - mint ahogy vannak, akikre nem hat jól az alkohol -, vagy csak nem szerette annak pszichedelikus hatását, egyszerűen továbbadta a csikket. Vagy csak a füstöt nem tüdőzte le: így nem volt rá hatással, viszont nem tűnt úgy, hogy különbnek tartja magát a többieknél. Nem vonta magát ki tüntetőleg a közösségből. Ezt az "add tovább, ha le nem is tüdőzöd" szokást inkább elismerni, buzdítani kéne, nem pedig elítélni. Megáll az ész, hogy vannak alkotmánybírák, akik szerint aki udvariasan továbbadja a marihuánás cigit - anélkül, hogy bármiféle mámorba akarna esni (amihez, mint halljuk, senkinek sincs alkotmányos joga - a már sok öregember halálát okozó, szexmámorhoz segítő viagrához bezzeg van!), éppúgy börtönbe vethetik, mint a drogárust.

Ha már így van, törvényt kéne hozni, hogy az az alkotmánybíró zárja a marihuánás cigiből egy slukkot szívó - vagy azt csak udvariasan továbbadó - fiúkra-lányokra a börtönajtót, aki még sosem ivott meg egy pohár bort vagy kettőt.

Bitó László

A szerző orvos