Minden csupa mozgalmasság és látszólagos szabálytalanság, a tető lejt és trapéz alakú, miközben kissé megemelve szinte súlyát veszti a felső világítóablakokon beeső fényektől, határozott karzatok futnak végig, egy rámpa a legújabbkori, EU-szabványos esélyegyenlőség jegyében a mozgássérülteknek emelkedik lendületesen (kár viszont, hogy ezt az egyenlőséget egy elzáró kötéllel tartják fenn, a túlnyomó többséget innen kizárva). Az aula szokatlanul nyitott, túlsó végén, a Lajtán túli Lucsony dús platánjai szinte beköszönnek az épületbe.

És egyáltalán: nálunk valahogy egy egyetemi épületet sem így, ilyen nyitottan képzelnek el. Miközben látszólag csak diákok nyüzsögnek benne szemináriumról ki, szemináriumra be, ez valójában nem is több-, de sokfunkciós mindenféle irodákkal és konferenciateremmel, internetszobával és nagyvonalú reprezentációs terekkel. Már a talányos név, a biotechnológiai bemutató- központ is mutatja, a mosonmagyaróvári agráregyetem sokkal távolabb gondolkodott ezzel a beruházással, mint ha egyszerűen csak az egy hallgatóra eső négyzetméter-mutatón akartak volna javítani. A hármas határrégióban tevékenykedő egyetemek, vállalatok és tudományos intézetek termékbemutatóktól kiállításokig, fogadásoktól nemzetközi konzultációkig rendezhetnek itt bármit.

Mindez persze csak jámbor beruházói óhaj marad, ha az EU-kompatibilis elképzelést nem követi hasonló terv is. A tervező Lenzsér Péter tulajdonképpen azzal a nálunk szokatlan flexibilitással varázsol el, ami épületének szinte minden zugából visszaköszön. Az egyetemi büfé most például tágas szusszanó- és csevegőhely két óra között, de szinte belelátni egy konferencia állófogadását is a gyepre nyitott kertajtóval. Az aula tágas sokfélesége most csak merész dinamika, de érezni, hogy ezt nem nyomná agyon még egy bokszsorokkal zsúfolt minivásár sem.

Mozgalmasság, merész dinamika - ezek után szinte kínálkozik, hogy egy füst alatt könnyednek is nevezzem, építészeti szerelemgyereknek, pedig inkább pontosan megküzdött mérnöki szakértelem. Mosonmagyaróvár több része találkozik ennél a sarokteleknél, az említett védett Lucsony liget a Lajtával és partján az egykori főhercegi malommal, a másik oldalon a szintén fák közé olvadó campus jellegtelen épületekkel és a várkastéllyal, míg belül egy intim kis utca zárt beépítésű, szépen felújított földszintes polgárházakkal. Ebben a kereszteződésben helyezte el épületét a tervező, de úgy, hogy szinte minden oldalra némiképp más arcát mutatja. Legutcaszerűbb érintkezésénél például zártan folytatja a Lucsony utca házsorát, ugyanakkor sokkal magasabban és egészen másképp próbál elzárkózni a Cserháti utca nagyobb autóforgalmától. Kert felőli oldalán a Magyarországon szokatlanul nagynak tűnő üvegtáblák szinte kinyitják a ligeterdő és a nadrágszíjgyümölcsösök felé, míg bejárati oldalán méltósággal megemelkedik, fő hangsúlyt adva a kapunak és az intézményt jelző feliratnak. (Ki- és bejárata egyébként többfelé van, de sajnos legalább egyet mindig zárva találtam.) Szögletessége és a feketére festett fém nyílászárók markánssá teszik, a téglaburkolat viszont lágyít rajta.

Különös, mert itt láthatóan nem a nagy előadó a legfontosabb, hanem fordítva, a központi közlekedőrendszer fűzi, köti össze a köré rendezett különböző funkciókat, ami máshol tipikus köztes tér, az itt a lényeget adja.

Közel van Ausztria és talán távolabb Magyarország.

Torma Tamás, az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja

A Nyugat-magyarországi Egyetem új biotechnológiai központja Mosonmagyaróváron