- A népszavazás előtt felkészült-e arra, hogy ilyen kevesen mondanak majd igent a kettős állampolgárságról szóló kérdésre?

- Elképzelni se tudtam volna, teljesen megdöbbentett az eredmény. A katolikus egyház a kezdetektől nem értett egyet azzal, hogy a kettős állampolgárságról népszavazás döntsön, de ha már így alakult, akkor - párthovatartozás nélkül - mindenkinek erkölcsi kötelessége lett volna igennel szavazni.

- Mi a véleménye azokról, akik nem így tettek?

- Senkit sem akarok a szavazata, a tartózkodása vagy a távolmaradása alapján megítélni. Meggyőződésem, hogy sokan megtévesztés áldozataivá váltak. Azt hittem, hogy ez végre egy olyan kérdés, amelyről akár bal-, akár jobboldalinak tartja magát valaki, ugyanezt gondolja. Tévedés volt. Ugyanakkor nincs kétségem afelől, hogy a magyar emberekben jóval nagyobb a nemzet, a haza iránti szeretet, mint az a népszavazás eredményéből kitűnik.

- Rossz kérdésre csak rossz válasz születhet. Ennek megakadályozása, tehát a rossz kérdés elvetése nem lehet erkölcsi kötelesség, a haza iránti szeretet jele?

- Úgy érzem, akik így gondolkodnak, nem mérik fel, milyen következményekkel jár az elutasítás a határokon túl. Lehet, hogy én se mérném fel kellőképpen, ha itthon lettem volna. A népszavazás napját azonban Erdélyben, egy Gyergyószentmiklóson tartott ünnepségen töltöttem. Ezt a megrázó élményt szívesen megspóroltam volna, de szegényebb lennék nélküle. Nehéz szavakba önteni, hogy mit éltem át, és főleg mit éltek át azok az erdélyiek, akik egyre reménytelenebbül hallgatták a Magyarországról érkező híreket. Volt, aki semmit nem akart mondani, valószínűleg azért, hogy engem nehogy megbántson vele, csak patakzott a könny a szeméből. Volt, aki a mise alatt ráborult a padra, úgy zokogott. A nemzeti színű zászlóra az emberek fekete szalagot kötöttek, és az ünnepség után nem énekelték el a Himnuszt. Azt mondták, nincs erejük hozzá. Próbáltuk értelmezni, hogy mi történhetett odahaza, de nem találtunk elfogadható választ. A határon túliaknak mindig is az anyaországhoz való tartozás tudata segített megőrizni magyarságukat. Most úgy érzik, az anyaország arcul csapta, elárulta őket.

- Az indulatok csitítása helyett az egyházak is azt a hangulatot erősítették, hogy nemzeti sorstragédia lesz, ha nem kerekedik felül az "igen". Nem érzi úgy, hogy az egyházi vezetőknek árnyaltabban kellett volna fogalmazniuk?

- Azért nem érzem így, mert kész helyzettel álltunk szemben. Ismétlem: mi a kezdetektől azt mondtuk, hogy a kettős állampolgárságról nem népszavazáson, hanem - ahogyan ez más, nálunk kisebb és nagyobb országokban is történt - a parlamentben kell dönteni.

- A Magyar Katolikus Püspök Kar népszavazási körlevelében utalás sincs erre.

- Egy körlevélnek, amit felolvasnak a templomokban, rövidnek kell lennie. Ahhoz, hogy részletesen kifejthessük a véleményünket, sokkal nagyobb terjedelemre lett volna szükség. A katolikus egyház ugyanakkor tudatosan ügyelt arra, hogy a kettős állampolgárságról szóló vitának elvegye a pártpolitikai élét. A lényeg most az: ha már a politikusok rosszul végezték a dolgukat, és csúfos eredménnyel végződő népszavazás lett egy olyan kérdésből, ami a józan ész szerint a parlament hatáskörébe tartozik, akkor ugyanezeknek a politikusoknak kötelességük jóvá tenni a hibájukat. Méghozzá minél rövidebb időn belül. Tudniuk kell a pártoknak, hogy ez a népszavazás nagyon mély sebeket ütött a határon túli magyarok szívében, és minél tovább marad nyitott a seb, annál drámaibbá válik a helyzet. Gyergyószentmiklóson valaki egyenesen úgy fogalmazott, hogy attól tart, ezek után a magyarok még súlyosabb zaklatásoknak lesznek kitéve.

- Mások szerint viszont a határon túliak éppen akkor lettek volna kitéve zaklatásoknak, ha a népszavazáson győz a kettős állampolgárság.

- Nem hiszem, hogy ez a feltételezés megfelel a valóságnak, de nem is szeretnék ebbe a kérdésbe belebonyolódni. Abban viszont biztos vagyok, hogy a határon túli magyarok nem akarják tömegesen elhagyni a szülőföldjüket. Én is falun nőttem fel, nagyon jól tudom, hogy már az is milyen nehézségeket jelent egy idősödő embernek, ha faluról városba költözik. Tehát nem egy másik országba, hanem faluról városba. A túlnyomó többség ezt nem akarja.

- A katolikus és a református egyház is számos fórumon kinyilvánította álláspontját a kettős állampolgárságról. Mi az oka annak, hogy ilyen kevesen hallgattak az egyházak szavára? Ennyire csekély a támogatottságuk?

- Biztosan lesznek, akik szeretnének ilyen következtetéseket levonni a népszavazás eredményéből. A templomba járók közül is sokan voltak, akik teljesen elbizonytalanodtak, és úgy döntöttek, inkább el se mennek szavazni, mert ebben a politika által provokált zavaros helyzetben nem látnak világosan. A tanulság számunkra csak az, hogy az álláspontunkat sokkal korábban és sokkal határozottabban nyilvánvalóvá kellett volna tennünk, akkor talán elébe mehettünk volna a pártpolitikai csatározásoknak. Mondom: talán. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy tényleg sikerült volna ilyen hangos kampány közepette.

"Ezt a megrázó élményt szívesen megspóroltam volna, de szegényebb lennék nélküle"