Megkezdődött a Simon Tibor-per - másodfokon

Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta a Simon Tibor megölése miatt nem jogerősen 12 év börtönbüntetésre ítélt elsőrendű vádlott ügyvédje a Fővárosi Ítélőtáblán kedden. A másodfokú tárgyalás várhatóan januárban folytatódik, miután a másodrendű vádlott a napokban megvált ügyvédjétől.

Az egykori ferencvárosi válogatott futballista, majd soproni szakvezető a fővárosi Café Allure szórakozóhely előtt 2002. április 21-én történt bántalmazásba halt bele két nappal később. Idén júniusban kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság társtettesként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a per négy vádlottját és Galambos Jánost 12, Országh Rolandot, Hegyesi Jánost 10-10, Hajnal Attilát pedig 8 év börtönbüntetéssel sújtotta.

Az elsőrendű vádlott védője a keddi tárgyaláson perbeszédében kijelentette: indokoltnak tartja szakértők újbóli meghallgatását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem hagyhatta volna figyelmen kívül, hogy Simon Tiboron alig voltak sérülések. Olyan körülmények között nem történhetett a bántalmazás, ahogy azt a bíróság megállapította.

Az elsőrendű vádlott védője szerint a tanúmeghallgatások és a szakértői vélemények azt támasztják alá, hogy nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés történt, ezért a büntetés enyhítését is kérte. A harmadrendű vádlott védője azt kifogásolta az első fokú bíróság eljárásában, hogy az elsőrendű vádlott és a másik három, a szórakozóhely rendjéért felelős, biztonsági őrként dolgozó vádlott cselekményét együtt bírálta el, pedig elkülöníthetőek egymástól.

A negyedrendű vádlott védője közölte: a tanúvallomásokból és a videofelvételekből nem vonható le olyan következtetés, hogy védence bántalmazta Simon Tibort, ezért felmentést indítványozott. Országh Roland másodrendű vádlott azt kérte a bíróságtól, halasszák el a tárgyalást, hogy új ügyvédje fel tudjon készülni.

A bíróság ismertette, hogy az ügyészség az első fokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A tárgyalás várhatóan január közepén folytatódik.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.