Nem egyszerű feladat válaszolni arra, mi legyen, mi lehet a magyar vidék, az agrárium sorsa. Olyan közegben élünk, amelyben valahogy nem is "illik" ilyen kérdésekről beszélni. A bevezetőben feltett kérdések megválaszolása helyett először azt kellene tisztázni, hogy mi is a mezőgazdaság, mit várunk ettől az ágazattól, kinek az érdekében próbáljuk ezt berendezni.

Ángyán József sarkosan fogalmazott, amikor nemrég a Védegylet vitáján azt mondta: neki úgy tűnik, hogy Magyarországon az agrárium és a vidék körül nagyon különböző jövőképek alakulhatnak ki. Az intézetigazgató szerint az agrárszakma és a szakmapolitikai elit sokkal inkább hajlik egy dél-amerikai típusú jövőkép megvalósítására. Ez nem más, mint a tőkés nagybirtok: tőkebefektető társaságok birtokába kerül a föld és minden egyéb eszköz. Nagyon hatékony tömegtermelést végző formáról van szó. Ezek a társaságok azonban a helyi társadalomból csak annyit akarnak igénybe venni, amennyi az ő bérmunkásszükségletük. Tőkemegtérülés, hatékonyság, verseny - ezek és csak ezek határozzák meg a fejekben a jövőképet - állítja Ángyán. Mint emlékeztet rá: a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke a nyilvánosság előtt többször is elmondta, hogy 500 hektár alatt a gazdák ne is reménykedjenek, mert csak e fölött van élet az Európai Unióban. Mondják mindezt annak ellenére, hogy az EU-ban az átlagos birtokméret 19 hektár. Az ötven hektár feletti birtokok aránya pedig mindössze 8,4 százalék. A franciáknál persze a birtokkoncentráció sokkal messzebbre jutott, de ott sem az 500 hektár a jellemző, a birtokok kétharmada ötven hektár alatti. Nálunk viszont ennek ellenére azt a képet erősítik a gazdatársadalomban, hogy "ötszáz hektár birtokméret alatt nincs is esély a túlélésre".

Ángyán emlékeztet arra: az FVM volt politikai államtitkára korábban többször is hangoztatta, hogy Magyarországon 80-100 ezer embernek van helye a mezőgazdaságban, a többi ember sorsa pedig a szociálpolitikára tartozik. A többiek számára - ahogyan az Agrárkerekasztal nyár végi anyaga fogalmaz - "kormányzati felelősség menekülési utakat biztosítani". Milyen jövőt szánnak a magyar agrártársadalomnak? Hiszen ma még 766 ezer egyéni gazdaságot tart nyilván a statisztika. Mi lesz 600-650 ezer családdal, amelyek ma még részben vagy egészben a mezőgazdaságból élnek? Polgármesterek hívták fel Ángyán József figyelmét arra, hogy vannak olyan települések, ahol az emberek már a temetőbe sem tudnak kimenni, mert a körülötte levő terület egyetlen gazda kezében van, ő viszont lezárja az odafelé vezető utakat. A szakmapolitikai "jövőkép" csak ráerősít arra, hogy az emberek eladják, feladják földjeiket. A Nemzeti Földalap földet életjáradékért programjáról Ángyánnak egyre inkább az a véleménye, hogy a privatizáció kapcsán széthordott földet így akarják ismét öszszegyűjteni, s a tőkés nagybirtok földalapját növelni. Egyre többször hallani, "milyen jó volt az a háromezer tsz és állami gazdaság a hetvenes években", milyen egyszerűen lehetne most ezeket tőkés nagybirtokká átalakítani! Milyen kár, hogy ezeket már szétverték! Nos - mondja Ángyán -, a sokat emlegetett ötszáz hektár fölötti birtokok száma ma Magyarországon mintegy háromezer. De ma már formálisan sem a közösségé a föld, hanem azé a tőkebefektető társaságé vagy magánszemélyé, amely vagy aki a tulajdonos. A korábbi tsz-eknek és állami gazdaságoknak legalább volt kapcsolatuk a helyi társadalommal, közösségekkel, voltak magukra vállalt kötelezettségeik, utakat tartottak fenn, óvodákat működtettek. Egy tőkés nagybirtok esetében ez teljesen másként fest. Ángyán szerint ott egyedül a tőke megtérülésének a hatékonysági mutatója számít. Mint mondja, nem az a baj, hogy vannak emberek, akik erre törekednek. Hanem az, hogy a jelek szerint a szakmapolitikai elit ugyanebben érdekelt, s a közpénzeket is ennek érdekében kívánják felhasználni.

- De hogyan? Úgy, hogy ő maga legyen a tulajdonos - feleli Ángyán. A túlélés, valami másfajta modell esélyét kínáló uniós vidékfejlesztési intézkedések a kis- és a középbirtok dominanciájára épülnek, ahol a kis egységekből álló birtokszerkezet versenyképességét azok szövetkezésének erőteljes támogatásával biztosítják. Az EU-s koncepciók erre teszik a hangsúlyt, de ezekről szinte alig lehet tudni valamit Magyarországon. Ezek a tervek éppen a környezetbarát, minőségorientált termelést célozzák meg. Ángyán József szerint nem a gazdák hibája, hogy nem tudnak ezekről az uniós elképzelésekről. Vessük össze - javasolja Ángyán - a magyar kormány március 18-i ülésére készült előterjesztést és az aznap Szófiában Franz Fischler EU-agrárfőbiztos által tartott előadást. A magyar anyag huszonhét oldalas, és a négyes mellékletben öt sor foglalkozik a nemzeti vidékfejlesztési tervvel. Fischler előadásának a fele a vidékfejlesztést, a vidék társadalmának a megerősítését, a többfunkciós mezőgazdasági európai agrármodellt ecseteli. Ez utóbbi anyagban a mezőgazdaság nem egyszerűen árutermelő ágazatként, hanem környezeti és társadalmi szolgáltatásokat nyújtó területként szerepel a helyi közösségek és az egész társadalom számára.

Ángyán szerint a szakmapolitikai elit egy dél-amerikai típusú jövõkép felé hajlik