Az apró piros pötty mögött a valóságban három kicsi utca húzódik meg, a házsorok végén gyommal felvert földek, a dombtetőn üres templom. Iskola nincs, a kocsma már régebben bezárt, egy ideje a környező településeket járó mozgóbolt sem áll meg.

A munkanélküliség kilencvenszázalékos. Amikor a posta bezárta a helyi kirendeltségét, azt hitték, teljesen magukra maradtak, pedig azzal még nem volt vége. Papjuk két éve áthelyezését kérte egy másik faluba. Egy csapat gyerek iskolakerülővé vált, házakat bontottak szét, mindennapossá váltak a kisebb lopások. A polgármester levelet írt a görög katolikus egyházmegye püspökének, adjon másik papot, mert nagy szükségük lenne lelkipásztorra.

Nem kaptak.

A magára hagyott falu neve: Gadna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen kétszáznyolcvan ember lakik. Ez egy lassan süllyedő, mindenki által kallódni hagyott település - fogalmaz Szemán Emil, a tsz-ágazatvezetőből előbb munkanélkülivé lett, majd postai kézbesítőből polgármesterré választott helybeli. A falu első embere kemény szavakat használ a helyi viszonyok jellemzésére. Azt állítja például: akad olyan helyi aszszony, méghozzá nem is egy, aki csak azért hoz világra gyermeket, mert a szülés után segélyt és családi pótlékot kap. Merthogy itt a segély és a családi pótlék jelenti a rendszeres jövedelmet a legtöbb családban.

Egy ekkora településen nincsenek titkok. Húsz perccel azután, hogy a betörésekért börtönbe zárt K. Tibor kezében egy üveg sörrel leszállt a kétórás buszról, a hír bejárta az egész falut. Azt az egyet nem lehetett csak tudni, hogy a Tibor nevű férfi hová megy haza, házát ugyanis szétbontották, amikor januárban Urbán Miklós, a krasznokvajdai rendőrőrs parancsnoka a börtönbehívóval a kezében beültette a férfit a szolgálati Lada Nivába és elhajtott vele.

A helyi viszonyok nyitott könyvként tárulnak az érdeklődő elé. Így például az is, hogy a faluban ketten rendelkeznek irritáló, a helyi viszonyokhoz képest kirívóan magas jövedelemmel. Egyikük a polgármester, akinek kétszázhatvanezer forintos illetményét törvény határozza meg. A másik gazdag embert vállalkozónak nevezik, üzletének hivatalos megnevezése illegális pénzintézeti tevékenység, ismertebb nevén uzsorakölcsön, melynek lényege, hogy a kölcsönadott tízezer forint után a következő hónapban tizenhatezret kell visszaadni.

Autója három családnak van. Kórház, gyógyszertár, ügyelet legközelebb Szikszón található, a kisváros harminc kilométerre esik. Az autótulajdonosok bárkit készségesen bevisznek, de utána ki kell fizetni a benzinpénzt. Az összeget a szokásjog határozza meg, rokonnak háromezer, idegennek ötezer forint a tarifa. Pedig ennyiért akár Miskolcról is lehetne taxit hívatni.

A falu egyszerre fogy és gyarapszik. Kisgyermekek minden évben születnek, a házak évről évre fogynak. A szociálpolitikai támogatásból épült tizenhárom új házból hatot röviddel az átadás után elbontottak tulajdonosaik, és építőanyagként kiárusították. Beszélik, rendőrparancsnok és más településről jött polgármester is vásárolt a családoknál kapható bontott cserépből és olcsó nyílászárókból. Tehették, hiszen nem lopott volt az anyag, a sajátját árulta minden család.

Utoljára a főúton, a polgármesteri hivatallal szemközti épületet kezdték bontani. Miután tulajdonosa elhunyt, a polgármester felhívta a Miskolcon élő örökösöket, hogy tud egy roma családot, amely ötszáz forintért kibérelné a nyári konyhát, odaköltöznének, vigyáznának a portára. A fiatalok azt felelték, hallani sem akarnak róla. Egy héttel később már nem volt tető a házon.

- Ott áll az a szép parókia üresen - mutat egy hatalmas házra a szemközt lakó idős asszony, Lesó Szidónia. - Az a baj, hogy már papunk sincsen. Mert a papot még tisztelték valahogy azok is, akik nem jártak templomba. Emlékszem, egyszer a parókiáról ellopták a gyerek biciklijét. A pap felesége fellármázta a falut, hogy ilyet nem lehet csinálni, tessék visszaadni a biciklit. Kijöttek a rendőrök, sejtették, ki lehetett a tettes, megüzenték neki, hogy másnapra tegye vissza a biciklit, ha jót akar. Reggel, amikor az asszony fölkelt, ott volt a bicikli a ház előtt a bokornak támasztva.

Lakatos Dezső önkormányzati képviselő maga is közmunkából és segélyből él. Azt mondja, vannak napok, amikor a nyolc közmunkásból csak ketten jelennek meg dolgozni, a többiek már arra sem veszik a fáradságot, hogy reggel nyolcra odamenjenek a hivatalhoz.

A polgármesteri hivatal épületében egy helyiséget fűtenek, a polgármester és a titkárnő egyetlen vezetékes telefont használ, fax, számítógép és a többi irodai kellék a Felsővadászon működő körjegyzőségben található.

- Bezáródott a falu - mondja Szemán Emil. - Aki lecsúszott, magával rántja a többit is. Néhány évvel ezelőtt még művelték a földeket, állatokat tartottak. Mára mindenki feladta. A krumpli, a zöldség beérés előtt eltűnt. A gazdák egyre-másra arra ébredtek, hogy egész évi munkájuk után csak böngészni tudnak a saját földjükön. A pincéket végigfosztogatták, ma már senki nem tart semmit a házon kívül, ami mozdítható lenne. Vasárnaponként a felsővadászi pap jár át misézni, a hívők azonban felváltva mennek a templomba, valakinek mindig otthon kell maradnia, nehogy betörjenek. Míg volt papunk, legalább a gyerekek visszafogottabbak voltak, látszott, hogy foglalkozik velük, tanítgatja őket. Mert amit otthon látnak, az sok mindennek nevezhető, csak sikeres és követhető példának nem.

Szemán Emilt 1998-ban választották polgármesternek. A férfi akkor a bűnözés visszaszorításában jelölte meg legfontosabb feladatát.

- Három vagy négy éven át mindent megtettem a falu békéjéért - mondja Szemán Emil. - Minden bűncselekményt jelentettem a rendőrségen. Egyszer szégyenszemre meg kellett kérdeznem a szikszói bíróságon, hogy melyik ügyben jöttem tanúskodni, mert azt sem tudtam, éppen miért idéztek be. A legnagyobb baj az volt, hogy az emberek csak nekem mondták el, mit láttak, tanúskodni már nem mertek. Nekem azonban feltett szándékom volt, hogy azt a három embert, aki a betörések hátterében áll, börtönbe juttatom. Még arra is hajlandó voltam, hogy saját zsebből fizessek a vallomásokért. Azt mondtam az illetőnek, kap ötezer forintot, ha a rendőrségen jegyzőkönyvbe mondja, kit látott betörni az óvodába.

A polgármester azt mondja: a három férfit végül sikerült börtönbe juttatnia, de közben egyikük rátámadt az utcán, megütötte és összerugdosta. Mindez 2001-ben történt. Az ügyben jogerős ítélet azóta sem született.

Szemán Emil ma már nem a régi lelkesedéssel jár el az effajta ügyekben. A hivatalok annyiszor hagyták cserben, hogy olykor már maga is szélmalomharcnak ítéli a hadakozást.

- Mit csináljunk itt a faluban, hát ülünk itthon! - mondja Rozália asszony, aki állítása szerint huszonnyolcadmagával lakik egy kétszobás házban. Rozália asszony három fia börtönben van, mint mondja, a kenyér miatt nyúltak a máséhoz, mert a szegénység rávitte őket.

- Az ember beleháborodik ebbe a nyomorba - mondja hirtelen. - Sok betegségem van, amikor elvitték a fiaimat a börtönbe, beszedtem az összes gyógyszert, ami itthon volt, válogatás nélkül, százhuszonkét tablettát. Kijött a mentő, de olyan hisztéria kapott el, hogy meggyújtottam a kályhában a nagypárnát és rájuk dobtam, azután a saját hajamat is felgyújtottam, azóta se nőtt ki rendesen, látja?

Rozália asszony kétszobás házában hatalmas szentképek és porcelán Jézusok sorakoznak tucatszám. A legnagyobb lehet talán méteres is, még ki sem bontották a celofánból, úgy tették be a vitrinbe. Megkérdezem az árát. Az asszony azt mondja, a legutóbbi búcsúban vették Szentkúton.

- Tizenhatezer forint volt a nagy Jézus, ha mindenáron tudni akarja - mondja -, de nem sajnáltam érte a pénzt, mert különben nagyon tartjuk a hitünket. Máshonnan nincs mit remélni már.

Matkovich Ilona-Romhányi Tamás

"Nagyon tartjuk a hitünket, máshonnan nincs mit remélni" - Rozália asszony és öccse, Tibor a tisztaszobában