- Van még egy diktafon, azt meg én kötöm fel a szájam elé, így szépen tudunk gesztikulálni. A végén aztán összevágom az anyagot. Tehát a Váci és a külső körút sarkán állunk diktafonnal a fejünkön. A külső körút itt Róbert Károly nevét viseli, és elég keményen indul. Hallasz engem?

- Még igen. Nos, tényleg keményen indul. Ha vidéki lennék, és itt kidobnának egy zárt platójú teherautóból, akkor nagyon meg lennék rémülve, hová kerültem. Nem tudnám megmondani, Varsóban vagyok, Kelet-Berlinben, Brnóban vagy Budapesten. Mellettünk egy klaszszikus szocreál ház, a József Attila Színház épülete, Medgyessy Ferenc reliefjével.

- Csodaszép, tényleg.

- Nézd, vannak olyan gourmet-k, akik szeretik a sáskát pikáns szósszal. Én ez a fajta gourmet vagyok, ami az építészetet illeti; tudom szeretni a szocreált is, főleg mondjuk Dunaújvárosban. De menjünk tovább, miért nem tudnám, hol vagyok, ha kilöknének. A túloldalon szintén látható két épület, amely ugyancsak bárhol lehetne. Az egyik a hajdani XIII. kerületi pártház, nagyon el tudnám képzelni, mint kazah parlamentet. A másik meg a toronyház, a sarkon, ami megint csak nem adna támpontot. Egy jó magas semmi. A sorból csak a Finta-Fekete-féle zsarupalota lóg ki kicsit: egy cseppnyi kis Amerika.

- Előtte pedig a magyar ugar. Ha jól emlékszem, toronyházakat rajzoltak ide, de a főépítész nem engedte, így most maradnak a karácsonyi vásárok, a hologramos vadludakkal és visszaforgatós rendszerű szobaszökőkutakkal. Mennyivel jobb.

- Toronyháznál minden jobb. Ez persze csak idézet, tőle. A placc után új irodaház jön. Mit mondjak róla? Átlag német épület, kábé egymillió van belőle München külső körútjain. Ha megnézzük az utánasorakozó három bágyadt XX. század eleji házat, nem látunk semmiféle minőségi különbséget, ugyanaz az átlagnívótlanság, más-más korból. Van viszont itt egy különleges épület, pontosabban kicsit beljebb, amelyre büszkék lehetünk. A levéltár épülete, az egyetlen ház, amelyet a fővárosi önkormányzat tizenöt év alatt megépíttetett.

- De még hogy.

- Bizony. A Béke úti sétán beszélgettünk arról, mennyire rossz várositér-élményt nyújt, amikor ennyire szórtak az épületek. Most a Róbert Károly körút 29.-nél tartunk, ami egy magában álló szocreál palazzo, sarokrizalitokkal, középen kiugró erkéllyel; nem tudom, kinek szolgálnak az erkélyek az autósztrádányi forgalomban.

- Ott fenn a másodikon valaki kinyitotta az ablakot. Öt, négy, három, kettő, egy... jól bírja.

- Iszonyatosan nyomasztó ez az egész. Nem értem, hogy ha ki van írva, hogy körút, akkor miért nem körút-építészeti fejlesztés zajlik itt. A körút az bulvár. Ring. Zárt sorú beépítéssel. Itt mindenhol fel van törve a zárt sor, az épületek közti távolság mindenütt különböző, tehát ritmus sincs. Az épületek magassága, tagolási rendje is teljesen esetleges; semmiből nem következik semmi. És a házak is rossz minőségűek, silányak, jellegtelenek. Ahogy ezt az utat nézem, azt kérdezem: vajon mit akartak azok, akik erre a városrendezésre, idézőjelben persze, rábólintottak. Mi lesz ebből? Beépítettek sok száz tonna betont úgy, hogy nincs kiinduló gondolat. Itt nem valamiért történik valami, hanem csak úgy, esetlegesen. Vagy valami ellen: a jóakarat, a jó ízlés, az értelem ellen. Ebből sosem lesz út.

- Megérkeztünk a Honvéd Kórház új szárnyához, a másik büszkeségünkhöz. Benne hallgat a sötétség.

- Felépítettek nyolcvan százalékig egy épületet, amelyben a kórház-technológiára már nem jutott pénz, és most itt kong az ürességtől. Nem tudom, befejezik-e, de addig is nyithatnának benne egy hajléktalanszállót.

- Addig pedig a Pókember hadd lakjon benne, mosolyogva, szelíden. Ihol egy jókora pre-panelház tör az égre, itt a Kassák Lajos utca sarkán. Ékessége egy erkély: szőlőt futtattak rá, amely az idén két pillepalackot termett dolgos kezű gazdájának. Ez is gyönyörű, nem?

- Az. Az építészek megtanulták az egyetemen, mikor jó egy ház. Akkor jó, ha a napfény felé van tájolva, és van erkélye. Ennek is van erkélye, jó sok, mind fekete a szmogtól. A tervezőket nagyon sokszor nem zavarja az élet. Ez a ház nulla köszönő viszonyban van azzal, ami körülötte van, semmi értelme. De mint látjuk, mindennek ellenére az élet él és élni akar. A torony mellett két késő posztmodern lepényépület, mosoda és autószalon van benne. Erős léptékváltás, megint.

- Nem nevezném tökéletesnek az akadály-mentesítését. Bár van annyi pénz, amennyiért igen.

- Hát ez valóban nem lett hibátlan: a rámpára egy lépcsőn lehet feljutni, pontosabban nem. De tudod, mi lehet ennek az oka?

- Ne csigázz.

- Szerintem az, hogy a jóakarat ugyan megvolt a tulajdonosokban, de valószínűleg itt, a lépcsőnél van a telekhatár, a felségterület innen az önkormányzaté vagy mit tudom én. Na ezért nem mehettek végig a rámpával, ahogy kell. Ezt próbáld meg elmagyarázni egy külföldinek. De ez az egészre igaz. Ott van a Honvéd Kórház mozaikos épülete, utána kis keresztutca, majd egy egészen jó arányú régi épület, aztán jön a gigaáruház, ez a dizájncenter, amit most építenek, majd az ÖMV-központ, ami puff, lefordul a körútról, és egy óriási nagy közönyös, undorító tűzfallal néz a tájra, egy hatalmas műanyag olajoskannával meg egy tölcsérrel.

- Éjszaka világító motorolaj szokott folydogálni a tölcsérbe, onnan viszont sehova. Megatonnaszám nyeli az olajat a tölcsér.

- Ez a ház tökéletes példája annak, amikor azt gondolják, hogy ha egy cégnek vannak alapszínei, amelyeket a kommunikációban használ, akkor azokat mindig mindenhol használni kell. Azt hiszik, hogy azok a színek, amelyek egy flakonon vagy névjegykártyán működnek, építészeti léptékben is működni fognak. Hát nem működnek. Nagyon kellemetlen.

- Emitt viszont egészen másfajta ház készül villámsebesen: a Laky-palota. Cifra ügy.

- Ambiciózus alkotás, különösen egy gipsszel foglalkozó cégtől: csupa gránit. Pályaudvarra emlékeztet, se térben, se időben, se funkcióban nem tudom elhelyezni. De kétségkívül míves darab. Emitt a Domus, két, ma már nagyon nagy jelentőségű építész, Reimholz Péter és Lázár Antal korai munkája. Reveláció volt a kifelé lépcsőző forma a maga korában, de a ház ma már csúnya, koszos és közömbös, sőt mogorva. De a mélypont az a ház ott szemben, amire az van írva, hogy Uniqa. Hangulatos árkádsor az autósztrádán, a wiener-werkstätte, az art deco és a népi szecesszió keveréke. Borzalom. Olyan, mint a hamis zene. De ezen mégsem háborodik fel senki. Az emberek a zenén észreveszik, ha fals, az építészetben viszont teljesen orientálatlanok, ezért elfogadják még ezt is. Baj, mert ha a hamisságot így elfogadják, ez a hozzáállás elkezd felfelé szivárogni az építészekig, a főépítészekig, azoknak is beleég a szemébe ez a sok szemét, és sorra átengedik őket az engedélyeztetéskor, megkapnak minden papírt.

Aki kérdezett és közbevetett:

Bárkay Tamás

Aki válaszolt és értékelt:

Bojár Iván András

Csak a neve körút