Szent Márton lesz holnap (ide Orbán Viktor biztosan tudna egy jó népi szólást), a szombathelyi születésű, római katonából lett tours-i püspök ünnepe, amikor nagyszámú libák esnek áldozatul (Szent Márton - aki nem rokona az aranyhajú Kenny G-imitátornak - libaólba menekült, anynyira szégyellte, hogy püspöknek választották a tours-iak, ám a libák elárulták őtet, ezért kell meghalniuk tömegesen Szent Mártonkor), valamint újborok kerülnek piacra. Engemet ez utóbbi szempontból érdekel az ünnep, végül is halott szentekkel tele a naptár, a liba meg szezonfüggetlen, újbor viszont csak egyszer van egy évben. Boronként egyszer.

Egyébként az újborozás is csak egy egyszerű marketingtrükk. A Burgundia déli csücskében (Lyontól északra, észak-nyugatra) fekvő Beaujolais borvidék gazdáinak találmánya. Nem nagyon tudtak mit kezdeni a gammay fajtájú szőlőből erjesztett vékony, rövid, kicsike boraikkal Bordeaux és Burgundia híres vörösborai ellenében, így kitalálták a bozsolét, az év első borát, ami két hónappal a szüret után, egész pontosan november harmadik csütörtökjén már a piacon van, könynyű és felelőtlen, viszont villámgyorsan behozza a befektetett pénzt.

A bozsolé aztán akkora nagy divat lett, hogy a borügyekben tájékozatlanabb közönség simán elhihette, hogy valami egészen nagy minőséget kap ezen a márkanéven.

És így lett újbordivat nálunk is, azzal a különbséggel, hogy minálunk még a beaujolais-i hagyományok, szabályok sem érvényesültek soha, így piacra dobható például újborként az előző évi kékoportó (bocsánat, most már portugieser) kicsikét felturbózva; az eredeti bozsolékészítési módszert, a szénsavas macerációt (a leszüretelt fürtöket egészben áztatják, erjesztik, nem zúzzák/préselik, közben szénsavval buzerálják) talán egy-két borász próbálta meg.

De mindegy, csak annyit akartam mondani, hogy nekem Szent Mártonból a bor jön, és - bocs - a marketing. És ilyenkor nem tud nem elővillanni a magyar borparadoxonként ismert jelenség, ami kábé abból áll, hogy a sajtó ebben az időszakban tele van a termelők/borászok panaszaival, hogy jaj, mennyire pocsék a magyar bor helyzete, jaj, mennyire kellene ide meg oda állami segítség, miközben a közönség mit lát? Borászkodó, borászatba fektető politikusokat (Orbán, Demeter, Kupa, Kiss Elemér, Nagy Sándor, Wekler), csúcsmenedzsereket (Csányi, Demján, Béres, Straub Elek), médiasztárokat (Havas, Pallagi, Rókusfalvy), márpedig ezek az emberek biztosan nem az ablakon dobálják ki a pénzüket.

A magyar borászat elképesztő fejlődésen ment át az utóbbi tizenöt évben. Tucatszám keletkeztek milliárdos, százmilliós magánvagyonok, és nem, nemcsak politikusok és gazdasági csúcsvezetők birtokain, hanem tehetséges, szorgalmas, ügyes borászok munkája nyomán.

Az állami segítség utáni sírás azonban legalább annyira része maradt a folklórnak, mint a Szent Márton-ünnep.

Heimann Zoltán szekszárdi borosgazda, a paraszti bor- és ételkultúra egyszemélyes intézménye, mellesleg minden hájjal megkent mezőgazdasági üzletembere (volt Bábolna-vezér) mondta egy vacsoraasztalnál: persze, nem vidám a helyzet az ágazatban, és a marketing tényleg nagyon gyönge, de azért azt látni kell, hogy kevés olyan gazdasági ágazat van ebben az országban, amibe ennyi állami pénzt nyomtak volna. És mindenki azt szeretné, ha az állam adta nagy csomó marketingpénzt ő maga költhetné el, saját elképzelése szerint.

Az Agrármarketing Centrum évente 300-400 milliót költött borra, a most alakult, szintén bormarketingre szakosodott Nemzeti Boriroda elvileg milliárdos nagyságrendű pénzből gazdálkodhat. Ennyi pénzből azért lehetne már egy kis zajt csapni a magyar bor körül. De szinte biztosak lehetünk benne, hogy semmi hatása nem lesz az elköltött pénzeknek. Eddig sem volt.

Az állam nem tud marketingelni. Nem tudott és nem is fog tudni soha. Akik jó marketingszakembereket, nagy ötleteket várnak az állami intézményektől, nincsenek tisztában azzal, hogy mi is az a marketing. Jó marketingszakemberek jó cégnél dolgoznak, jó fizetésért. A jó marketinget a jó cégek csinálják. Mert el akarják adni a termékeiket. El kell adniuk. A jó marketinget kikényszeríti a piac.

Vajon az állami marketing teremtette meg a nagy francia borászatok hírét? Aki az állami marketingtől várja a magyar bor világhírének visszaállítását (még az sem világos, hogy mennyire volt valaha is világhír ez a világhír), az csak várjon.

A jó marketinghez nem is kell föltétlenül sok pénz. Gere Attila pillanatok alatt csinált országosan ismert márkát a Kopárból, a tokaji Szepsy István neve pedig olyan prémium brand, amelyhez hasonlót sokmilliós reklámkampányokkal sem tudnak teremteni más ágazatokban.

Már ez csak onnan jut eszembe, hogy Beaujolais gazdái sem Leo Burnett-től vásároltak ötletet, és nem is a francia állam állta az újbor marketingjének cechét.