"Hmmmmm"

(Bud Spencer, miután szétvertek a hátán egy széket)

1. Legalább néhány sorban ünnepelném a sorkatonaság eltörlését. Ritka pillanat: hirtelen hajlamos azt gondolni az ember, hogy mégis vannak dolgok, amelyek a nagyobb rendezettség felé, a racionalitás irányába mozognak.

Tehát ünnepelgetek (-gatok, -getek magamban), pártfüggetlenül, nem számolva, ki mennyire sunnyog vagy taktikázik az ügyben, hogy most Simicskó tényleg vissza akarja állítani vagy sem (Simicskó az EU-ra is nemmel szavazott, egyébként), vagy csak a koalíció próbál tőkét kovácsolni, és azt sugallni, hogy az ellenfél majd jól visszaállít, ha hatalomra kerül megint (ld. ugyanezt a taktikai elemet a túloldalról: gázár!), hogy Mádl azért nem vágta le az utolsó centit, mert rászóltak a központból, vagy későn küldte ki Juhász a meghívót. (Lesz még ebből kampánytéma két év múlva, hajjaj!)

Aki volt katona az elmúlt hatvan évben, és rendelkezik/rendelkezett annyi agysejttel, hogy képes volt percepcionálni a percepcionálandókat, az tudta, hogy a hon védelmének éppenséggel semmi köze ahhoz az abszurddráma-szerzőket alázóan súlyos irracionalitáshoz, bornírtsághoz, amelyet a sorkatonaság intézménye jelentett.

Illetve köze azért mégis volt, sajnos: valakik úgy gondolták, hogy a hon leginkább alkoholista tiszthelyettesekkel, perverz tisztesekkel és halálra rémített tinédzserekkel védhető. Könnyű volna ezt a szocializmus vállaltan szénhülye rendszerének nyakába varrni, de a rendszerváltozás után kiderült, hogy nemcsak teljesen agyhalott komancsok szeretik a sorkatonaságot, hanem mások is azt hiszik, hogy lopni, hazudni, cigarettázni és lőni tanítani a fiatalságot, az valami egészen magasztos dolog.

Én már aránylag szerencsés időszakban, 1988-ban vetődtem a méltán hírhedt Lenti laktanyába. Sikerült kifognom az utolsó tápos transzportot (a szociálizmusnak volt emberarcú és nagyon progresszív találmánya, hogy leendő értelmiségijeit, egyetemistáit amolyan szoftmaoista átnevelőtábor gyanánt javarészt büntetett előéletű figurák közé nyomta be, ahol a leendő egyetemisták, miszerint előfelvettek aztán gyűlölt, megvetett, szívatott alhonvédekként - táposokként - húzták le a nekik rendelt egy évet, és ráadásként még ott volt az a kedves szokás, hogy mindenkit a lakóhelyétől lehető legtávolabbi helyre hurcoltak, aminek alighanem belső rendfenntartó munkák esetén mutatkozott volna meg a haszna, hogy tudniillik a szabolcsi gyerek inkább lett volna hajlandó zalai magyarok közé lőni, mint földijei közé, ugye), és az utolsó Varsói Szerződés-hadgyakorlatot is, tehát egészen érdekes, és különösen ostoba időszakban volt szerencsém katonáskodni.

Egy kvázi-rendszerváltott, Gorenje-rohamon túli, Sky- és Super Channel-néző társadalomból bele az "imperializmus alvó oroszlán", "már Lenin elvtárs is megmondta" szintű, a gonosz osztrák hegyivadászok támadására készülő anakronizmusba. Gyakorolni tömegoszlatást (1988-ban még egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy egyetlen pisztolylövés nélkül takarodik el a diktatúra a vérbe), fölfejlődni gyakorlatilag működésképtelen T-55-ösökkel, meg azokkal a BMP-kel, amelyeket csúcstechnológiaként próbáltak behazudni, de mindenki tudta, hogy Afganisztánban csúzlival lőtték szét őket a hegyekből.

Külön vicces volt később látni egykori parancsnokaimat kúszni fölfele a rendszerváltás utáni ranglétrán. És hirtelen már egy NATO-ország legfőbb katonai vezetője volt, aki még az imperialisták aljas szándékairól beszélt tíz évvel azelőtt. Persze a rendszerváltozás furcsa ügy, hirtelen cserélni kellett ideált, észjárást, olykor még családot is. De aki ellenséget is ilyen gyorsan vált, az nekem minimum gyanús.

Tehát a dolgok végül - miért kellett ehhez tizenöt év? - mégis a racionális, a normális felé indulnak.

És ennyi katonaélményem hadd maradjon mégis: örülök, hogy másnak már nem kell szívnia, hogy már nem kell a nettó, vegytiszta hülyeséget elviselnie 6-12-18 hónapig.

2. Egy másik kis személyes kis ünnep: hetvenöt éves Carlo Pedersoli, a színészfejedelem, akit Bud Spencerként ismer a világ. (Volt mellúszóbajnok, vízilabda-válogatott, dél-amerikai útépítő, bárzongorista, reklámfilmes - az élettörténete ötször izgalmasabb sztori, mint bármelyik filmje.) A lágymányosi Wittgenstein, Nagy Kornél halhatatlan mondása: "Egy jó Bud Spencer-filmnél nincs rosszabb". Ma ez műsorszervező alapelv minden költséghatékony kereskedelmi televíziónál. Tarkóra elhelyezett laza tasliból indított hátraszaltó, szakáll, bab, hunyorgás, háton szétcsapott balsafaszék, vicces fizimiskájú maffiózók szétvert fejjel. Bud Spencer minden idők legnagyobb karakterszínésze. A meghaladhatatlan nagydarab, szakállas figura.

Csak a Puffin lekvár adhat neki erőt, és mindent lebíró akaratot.