"A Hajnal nem ragyogó,Az Éj fehéren lebben,Az Isten nem jóságos,Az Ördög nem kegyetlen."(Ady Endre: A nincsen himnusza)

"You shake my nerves and you rattlemy brainToo much love drives a man insaneYou broke my will,but what a thrillGoodness, gracious, great balls of fire"(Hammer-Blackwell: Great Balls Of Fire)

Piacvezetővé kívánok válni, ám de viszont ha és amennyiben a sárdobálásban nem kívánok részt venni (illetve: a sárdobálásnak nem kívánok részvevője lenni; to be or not to be alapon, nyilván). Nem kívánom kommentálni döntésemet, miszerint be kívánom tiltatni a jó Matula Magazint, mert a Matula Magazin szexuális kapcsolatba kíván lépni Dávid Ibolyával, Lamperth Mónikával és Tamás Gáspár Miklóssal. És be kívánom tiltani a gimnazistákat cakompak(k), pad alatti recskázásostul, köpőcsövezésestül, klozettbendohányzásostul, és be kívánnám tiltani a zsidóvicceket, továbbá a ba... nem kívánok alpári hangot megütni, és punktum. Jó napot kívánok!

Végre láthatnám a művésznőt, akit Ganxsta Zolee csak dudacsöcsnek nevezett (külön köszönet), ahogy börtönbe vonul. Láthatnám, ha érdekelne. Elvileg kéne, hogy érdekeljen, azt mondják, erről ír, olvas mindenki, ebben az országban szeretik nagyon a bűnözőket, ha Magda Marinko kiszabadul, lesz beszélgetősója nyilván.

Nekem is nagyon kéne szeretnem őket, pláne ha nem engemet bűnöznek meg, hanem másokat, akik nyilván hülyék, és különben sem vigyáznak az értékeikre, nem vesznek kerékőrt az új felnijükre, nem húzzák be a zipzárt a táskájukon, garbónyakon kívül hordják az aranyláncot este tizenegy után a Szigony utcában, kihívják a sorsot maguk ellen, kvázi.

De tulajdonképpen a rockandrollról akartam (kívántam) beszélni, úgy keveredtem a Szigony utcába. Helyére tennék, ahogy szoktam, néhány dolgot megint.

Tehát hogy popzeneileg idetolják megint orrom alá a Megasztárt, hogy tessek örülni, hogy tehetség, színvonal, tu in van.

Mondanák én valamit, tisztelettel: hogy az igazi tehetség nem tévés vetélkedőn csiszolja tehetségét, hanem az ősi rockandrollhagyomány szerint garázsban, használt téligumik és lemezfelnik között, a kóboráramnak és az agresszív szomszédoknak kiszolgáltatva, az igazi tehetség éppen attól igazi tehetség, hogy nincsen szüksége tehetségkutatókra, hogy nem kíván bájvigyorogni Presser Gáborra, hanem épp attól volna igazi, mindent elsöprő tehetség ő, hogy mindent elsöpör, miszerint székestül rúgja föl Presser Gábort, ha úgy hozza a sors, és belecsap a gitárba/hárfába/szárnykürtbe jól, fölgyújtja a zongorát: Goodness, gracious, great balls of fire.

(Bár, megengedem, van a tehetségtoposznak egy sajátosan magyar változata is, amely szerint a tehetség pinceborzóban önti magába számolatlanul a kisfröccsöket és a hubikat, majd egyszercsak fölköti magát/vonat alá ugrik, és sztár lesz, vagy nem.)

Aki azt mondja, és van olyan, aki mondja, hogy itten rockandrollsztárokat termelnének, az a rock and roll fogalmának szándékos, nyereségvágyból elkövetett félremagyarazását követi el. A rock and roll szőrös, húgyszagú, bunkó dolog, amit konkrétan retardált, szipus középiskolások, pedofilok, perverzek, alkoholisták és narkósok tudnak magas fokon művelni, tévés esztrádműsorokhoz semmi köze, legföljebb annyiban, hogy időnként tévés esztrádműso-rok elleni bombamerényletekre buzdít.

A megasztárműsorok nem rockandrollsztárokat keltetnek, ez itten legkevésbé sem a ramonesi Rock And Roll High School. Hanem stílus, arc és egyéniség nélkül is kiváló szórakoztatóipari (Magyarországon: lakodalmas) szakmunkásokat, akik álmukból fölkeltve is tökéletes intonációval, kívánt hangnemben tudják eldalolni az ádzseszkóltuszéjájlávjút, és Kék a szeme, arca csipa derűt, és soha se nem halnának meg asztalnál, sőt szerencsés esetben nagyszerű állást is szerezhetnek egy-egy óceánjáró luxushajón.

A rock and rollt meg hagyjuk Lemmy Kilmisterre és Ady Endrére, aki nyilvánvalóan sátánista volt, mint Ozzy Osbourne és Varg Vikernes.