Először van olyan baloldali miniszterelnöke és pártelnöke Magyarországnak, akik a forradalom után születtek és nőttek fel. Csak egyszer van lehetőség első benyomást tenni - tartja a mondás. Itt a pillanat, hogy a magyar baloldal visszaszerezze saját hősi hagyományát, hiteles történeti emlékezetét. Az emléknap a bátor baloldal ünnepe lehet, mert a forradalom az igazságosság eszméjének, egy új társadalmi modellnek a kísérlete volt.

A napokban többen beszéltek és írtak arról, hogy október 23-a a forradalom kitörésének, a béklyók levetkezésének ünnepe kell hogy legyen. Mi, a baloldal vezetői hisszük: a Műegyetem felkelői - akárcsak a márciusi ifjak - a szabadság szeretetének merész képviselői, nem pedig egy bukott forradalom korai hősei voltak.

Amennyiben a magyar történelmi emlékezetben keressük a párhuzamokat, ma '56 inkább úgy él közös történeti kánonunkban, mint Rákóczi szabadságharca, nem pedig mint '48.

1956 hagyományos emlékezete elsősorban a forradalom leverőivel kapcsolatos lázadásban fogant, és a kommunizmussal, később a szocializmussal szembeni ellenállás erkölcsi alapjait volt hivatott megteremteni. Most azonban itt a pillanat, hogy a forradalomban a szocializmussal szembeni ellenállás helyett a progresszió, az igazságosság eszméjének előképét lássuk. Az emlékezet főszereplőivé pedig a forradalom kirobbantói váljanak.

Így október 23-a - március 15-éhez hasonlóan - nem a tragédia kezdetének emlékezete, hanem a lázadás büszkeségének ünnepe. Október 23-a tehát a fiatalokról, a zászlóvivőkről, a haladás képviselőiről szól, így akarunk rájuk emlékezni még akkor is, ha később elbuktak, hősök lettek, áldozatokká váltak. Ezért mi, 1956 után született baloldali vezetők, október 23-án a forradalom kitörését, a merész lázadókat, az októberi ifjakat köszöntjük, hogy azután 15 nappal később csendben és megrendülten hajthassunk fejet a temetőben a forradalom neves és névtelen tragikus hősei előtt a 301-es parcellában.

Tudjuk: a múlt elleni tiltakozás és lázadás talaján '56 antikommunista forradalommá vált, melyben a kommunista roszszak álltak szemben az antikommunista jókkal. Bár a demokratikus és a népi ellenzék '56-felfogása már a nyolcvanas években is árnyaltabb volt ennél - a plebejus baloldali hagyomány éppen úgy szerepelt benne, mint a munkástanácsok bázisbaloldali kísérletének emlékezete -, a rendszerváltás utáni történeti emlékezetformálók (elsősorban a forradalom "kis hőseinek" nagyobbrészt jogos rendszerváltás utáni frusztrációját kihasználó fideszes politikusok és magyarázók) '56 eszméiből kis híján sikerrel törölték ki a baloldali gondolatokat, hogy azokat Horthyval, rosszabb pillanatokban a fehérterror antikommunizmusában meglelő jobboldali hagyománnyal helyettesítsék. Hisszük: Nagy Imre, Maléter Pál, valamint a forradalom többi neves és névtelen hétköznapi hőse egy igazságosabb, őszintébb és szabadabb világért küzdött, így szemben állt Horthy Magyarországának irredenta eszméivel éppen úgy, mint a két világháború közötti Magyarország igazságtalan társadalomszerkezetével és elnyomó politikai berendezkedésével. A forradalom emlékezetére is igaz Kertész Imre mondása: a múltra a jövőért emlékezünk. Így tehát, ahogy '48-ra, úgy '56-ra is a jövőnkért, a haladó magyar hagyomány továbbéléséért, a fennálló mindenkori rossz: az igazságtalanság, a szabadsághiány elleni lázadás szellemének megőrzéséért, egy igazságosabb és őszintébb világ megteremtésének lehetőségéért emlékezünk. Mára egy olyan új generáció került a közbeszéd centrumába, amely képes lehet méltósággal és tisztességgel átsegíteni a forradalmat a történeti emléket a történelmi emlékezettel összekötő hídon.

Hitünk szerint ezzel visszaadjuk a forradalmat a magyar fiataloknak. Mert mindaz, ami a személyes sorsokon túl fontos volt a forradalomban, a lázadás, a merészség, a romlatlan hit, az a fiatalok emlékezetében élhet tovább. Így lehet '56 - a még élő hősök, résztvevők, saját emlékeket hordozók személyes ünnepe mellett - újra a magyar fiatalok büszke ünnepe.