Hiller - már csak 1964-es születése miatt is - a szocialista párt első olyan vezetője, akinek nem volt említésre méltó szerepe a rendszerváltásban. Ez a tény valóban felvehet szimbolikus jelentést is. Jelezheti, hogy véget ért e párt életében egy szakasz, amit meghatározott az elődpárthoz való belső viszonya, de még inkább az, amit mások gondoltak, mondtak, tettek, ha a múlt eltörléséről, döngölésről vagy épp fordítva, érvényesítéséről volt szó. Ebben a tizenöt évben megalapozta a párt egzisztenciáját, hogy nyugodt és tartósan visszafogó erőnek bizonyult egy olyan közegben, amely stratégiailag szabta volna át az emberek közötti összes lényeges viszonyt. (Vagy meg is tette ezt.)

A konok árokrendezés, mint társadalomépítési elv ideje azonban lejárt. Pontosabban: kiderült, nemcsak a fellegvárépítéshez, de az árkok feltöltéséhez is anyagra van szükség, amit adott esetben valahonnan el kell venni.

A felismerést nem követte olyan kínos helyzet, mint az MDF-ben. Ott az alapító atyából lassan a lapító atya lesz, mert már Lezsák Sándor számára is képtelenség, hogy nyíltan vívja utóvédharcait egy elmúlt fórum nevében. De azért az történt a szocialistáknál is, mint ami vele: a rendszerváltók - s velük egy mentalitás - távoztak. Senki nem maradt a párt vezetésében az 1990-es frakcióból, s az első öt év elnökségeiből is csak Szekeres Imre. Új emberek jönnek. Az első lépések irányát tekintve látszólag könnyű helyzetben, de azért az sem véletlen, hogy szinte érintetlen terepre kell lépniük. Ám, ha mernek markánsan baloldaliak (értsd szegénypártiak) lenni, talán már nem fogják visszakézből lekommunistázni őket, és lassan van is már miből adni, elvenni. Az MSZP Hiller által írt új programja e tekintetben csendes, de radikális fordulatot ígért, amikor úgy fogalmazott: el kell érni, hogy a társadalom jobb sorban élő érdekkijárói ne vegyék el azt, ami nem nekik jár. (Ebben a hangnemben szólalt meg miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc is.) Idáig megvolnánk. A Fidesz által kedvezményezett csoportoktól vesznek vissza egy olyan időszakban, amikor a Fidesz éppen balról száll rá a kormányra, nincs tehát jó helyzetben ahhoz, hogy a polgári felsőközéposztályt mentse. A szocialisták utolérhetik magukat. A válságmenedzselő technokrata feladatok után a társadalom bőségesen ad még fel klasszikus baloldali leckéket. Kérdés, hogy mennyi idő marad a megoldásra. A nemzetközi szociáldemokrácia már éppen ezt a "betyáros" újraelosztó politizálást váltaná fel konstruktívabb, szellemesebb stratégiákkal. És nem azért, mert unják, hanem mert más kérdéseket tesz fel az élet. Megint más, hogy a válaszokkal mennyire jutottak. A londoni The Times szombati cikkében például úgy élcelődik a baloldal múlt heti magyarországi nagy konferenciájáról, hogy megoldásai megnyugtathatják a nemzetközi jobboldalt: balról csupa olyasmi érkezik, ami nekik is jó. Külön megemlítik, hogy a vendéglátó magyar baloldal nagy iramban privatizál, míg a konzervatívok népszavazással állítanák le azt, amit normális esetben ők csinálnának.

Az MSZP új vezetőségére áll, amit a The Times is megjegyzett a koráramlatról: középkorúak és férfiak. Ez így korrekt manapság - és nemcsak a munkaerőpiacon. Ha azonban nemcsak előznek, de túl is akarnak jutni azon, amiben az elődök is jók voltak, vagyis a jobboldal ellensúlyának szerepén, akkor ehhez csak az első lépést tették meg. Ami ezután következik, sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy megnyerik-e a következő választást, de legalábbis nem veszítik el nagyon. A sorsuk legalább ennyire azon is múlhat, hogy életet adnak-e olyan mondatoknak, mint ami a Hiller által írt programban szerepel: "Az új szociáldemokrácia célja, a család demokratizálása." Ez kíváncsivá teheti azt is, aki talán még a kérdésfelvetést sem érti.