Ez viszont mára már senkit sem érdekel. A Merlinben nem voltak ott a kisibolyás transzparensek, Tilla is csak a nézőtéren üldögélt szerényen, semmi sem volt, csak a libabőr. A rövid lemezbemutatón ugyanis sikerült megmutatni a tátott szájú sajtónak, hogy a pártfogók nem beszélnek a levegőbe, a szakmai rajongás nem hiábavaló. A lírai betét célba ért. Presser Pici biztosan nagyon szomorú volt, amikor lírát írt Ibinek, de ráérzett. A szenvedés nagyon jól áll mindkettőjüknek.

Talán várhattak volna még, hogy megérjen az első nagy kiugrás, de már nem lehetett. A piac nyomása lemezt kívánt, és az első, aki képes volt hangot találni Ibolyával, azonnal élt a lehetőséggel. Novák Péter és csapata összeütött néhány slágergyanút a tiszadobi rengetegben, hogy jelentkező híján ők végezzék el a nemes feladatot.

Meg kellett azért tölteni a lemezt mással is, leginkább Presser régi dalaival, és Máté Péter Hazámja is felfért tizenharmadikként, hogy az is megvegye majd a CD-t, akinek sok lenne az újból. A címadással ugyan találóan igyekeztek leplezni a két zeneszerző által összetákolt repertoárt (Egy sima, egy fordított), de azért jócskán kilóg a lóláb. Az ízelítő - mondom persze - lenyűgöző volt, de a kérdés mégis nyitva maradt: öt év alatt hogyan sikerül majd három lemezt összehozni úgy, hogy az valóban Ibolya legyen, ne fakuljon, és üssön mindig olyat, amilyet csak tud. A BMG tehát egy hosszútávú szerződést írt alá az újdonsült dívával, márpedig ha így, akkor ez legyen az ő felelősségük.

Haknilemezecske ez, ami jó azért arra, hogy észben tartsa a tiszadobi időzített bombát, hátha valaki tényleg ráérez egyszer, mi kell neki valójában. Felőlem lehetne egy punk Presser is, csak gyorsan, mielőbb, nehogy késő legyen.

Oláh Ibolya a kapuk elõtt