Elgondolkodtató, hogy a társadalmi mechanizmusok nem, vagy csak felületes ismerete milyen siralmas megoldásokhoz vezet valódi problémák esetén.

Réges-régen az egyetemek azért jöttek létre, hogy kialakítsák, egyesítsék és integrálják a "tudást". Nem azért, hogy mindenki egyetemre járhasson, nem azért, hogy figyelembe vegyék a munkaerő-piaci helyzetet, nem azért, hogy silány diplomákkal, látszatképzéssel oldjanak meg foglalkoztatási problémákat. Az egyetemek sajátos kultúrát hoztak létre, a tudományok művelésének, fejlesztésének kultúráját, és tisztességesen szolgálták a társadalmakat. Az egyetemek saját, belső, szigorú kritériumaik szerint bírálták el hallgatóikat, és azok nagy része máshol, a társadalom legkülönbözőbb területein hasznosította tudását. Az egyetemeknek autonómiájuk volt, maguk dönthettek saját ügyeikben, mert korán kiderült, hogy tanáraik között az ambíción alapuló versengés tökéletesen elegendő a minőség biztosítására.

Modern időkben sokféle új probléma merült fel. A társadalmakban jogi, politikai, gazdasági egyenlőségért folyó küzdelmek indultak el, és ehhez társult valamiféle kulturális egyenlőségre való törekvés is, amit a politikusok boldogan támogattak. Mi az, hogy tehetség? Mi az, hogy alkalmasság? Mi az, hogy felvételi? Mindenki egyenlő, mindenki tehetséges, és mindenki alkalmas. Jogos tehát az az igény, hogy mindenki bejuthasson az egyetemre, valamelyikre, és ha az, amelyikre bejutott, nem tetszik neki, mehessen át egy másikra, hátha az jobb.

Elöntötték egyetemeinket a hallgatók, és nem válogathatunk közöttük, mert jó részük nem tanulni, kutatni szeretne, hanem diplomát kapni. Tisztelet a kivételnek.

Ehhez a felhígulási folyamathoz járult az a politika által nem fékezett mozgalom is, hogy minden nagyobb, arra érdemes városban legyen lehetőleg egy önálló egyetem. Az se baj, ha az oktatók a régi egyetemekről járnak le óraadásra, ami persze olyan, amilyen. Most nagyon sok egyetemünk van, némelyik több mint négyszáz éves.

Az egyetemek kultúrája kisközösségeken, tanszékeken alapul, és működésének feltétele a hallgatókkal való személyes kapcsolat. Egyetemi kultúrát nem lehet könyvből tanulni, nem lehet tömegelőadásokon elsajátítani.

Ha 20-30 hallgatónak adok elő egy tárgyat, alkalmam van őket megismerni, észreveszem, ha valaki nem tudja tartani a szükséges sebességet, beszélgethetek, foglalkozhatok vele. Bejöhetnek a tanszékre tanulmányaikhoz tanácsot, segítséget kérni. A személyes kapcsolat arra is jó, hogy példakép lehessek, olyan motiváció forrása, amelyet tömegoktatásban nem lehet alkalmazni.

A személyes kapcsolatban az arra érdemes hallgatót be tudom vonni abba a világhálóba, amelynek tagjai a saját tudományomat művelik. Ott születnek kiemelkedő eredmények, ahol a tudomány művelői ismerik egymást személyesen, gyakran találkoznak, vitatkoznak, és a hallgatóik ebben az interakciós folyamban részt vesznek.

Miután nem nagyon vagyok konzervatív, és tudom, hogy az egyetemek elözönlése világjelenség, ezért nem gondolom, hogy ezt a folyamatot fel lehet tartóztatni. Ennek egyik elemét, a kétfokozatú képzést ezért nem ellenzem. Azt viszont gondolom, hogy a tömegoktatási igény kielégítése mellett a valódi egyetemi kultúrát meg lehetne menteni. Ha a társadalomnak fejlett gyorstalpalókra, oktatástechnológiai intézményekre van szüksége, tessék, létre lehet őket hozni. Nem kell az ilyen intézményekben kutatni, doktori képzést, és más, idő- és pénzigényes tevékenységet folytatni. Oktatni kell tisztességesen. De ezek mellett azt az öt-hat valódi egyetemet, ami ebben az országban van, meg kellene hagyni az elitképzés számára. Meg lehetne szabni a fejlesztésük korlátait, nem kell nagyra nőjenek, de élhessenek a saját autonómiájuk, a saját kultúrájuk szerint, ahogy eddig tehették. Legyenek ezek kutatóegyetemek, ahol nem állampolgári jog a felvételi, hanem rátermettség, motiváció, tehetség kérdése. A tehetséges emberek koncentrálása olyan kölcsönhatásokat indít el, amelyek különösen nagy teljesítményeket eredményeznek, ez nem luxus, e nélkül elszürkül a kultúra, elszürkül az ország.

A legújabb őrület egy százszor átírt oktatási törvényjavaslat, amelynek számos elképesztő ötlete van.

Az egyik például az, hogy úgy szüntessék meg a hagyományos egyetemi munkát, hogy heti tíz kötelező tanórát írnak elő az oktatóknak, persze ezt azért 40 százalékkal meg lehessen emelni, ha szükséges, és tapasztalatból tudjuk, hogy az ilyesmi mindig szükséges, az már 14, ehhez legalább további 14 óra a szükséges felkészülés, ha az oktató nem a jegyzetet akarja felolvasni, hanem naprakész tudást akar átadni, ez ugye heti huszonnyolc. Adminisztrációval, egyetemi szervezeti munkával agyoncsapunk még néhány órát, kivan a teljes heti munkaidőnk, és ezután annyit kutathatunk, amennyit csak akarunk.

Nem az a borzasztó, hogy valaki arra gondol, hogy lehet heti öt-hat órában kutatni, hanem az, hogy nem áll elő nyíltan azzal, amire tényleg gondol: szüntessük meg az egyetemeket, abban a hagyományos formában, amelyben eddig beváltan működtek, és hozzunk létre helyettük oktatástechnikai komplexumokat, egyfajta valamivel jobb gimnáziumot, de hívjuk ezeket is egyetemeknek.

A törvényjavaslat ki is jelölte a módját: el kell törölni az egyetemek autonómiáját. Persze ezt sem mondják meg nyíltan, hanem csak arról beszélnek, hogy az egyetemnek piaci szereplővé kell válnia, és vezetését gazdasági szakemberekre kell bízni, akik ügyes húzásokkal fejlesztik őt, hogy csak úgy szárnyal majd, és persze ennek érdekében minden hatalom az övék, ők majd ügyesen rákényszerítik az oktatókat, hogy végre dolgozzanak, tanítsanak, hiszen azért vannak. Akinek meg ez nem tetszik, azt az egyetemtől független szakemberekből álló irányitó testület szépen kirúgja majd.

Az isten áldja meg azokat, akik folyamatos átszervezési kényszereiket rajtunk élik ki. Az egyetem mint teljes értékű piaci szereplő!

Mit termel az egyetem? Bölcsészetet? Természettudományt? Hol lehet azt eladni? Eddig miért nem volt rá vevő?

Még azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk a Műszaki Egyetem tud csinálni valami piacon is eladható "terméket". Lehet. De mit fog eladni az ELTE? Miért gondolják, hogy a tömegoktatás megnövekedett költségeit az egyetemeken lehet bevasalni? Miért nem lehet a gazdasági próbálkozásokat, ha már olyan nagy irántuk a kereslet, az egyetem autonómiáján belül megoldani? Miért kell minden egyetemet, akár négyszáz, akár hároméves, egyformán kezelni? Miért?

Miért kell egy tollvonással szétzúzni bevált, működő struktúrákat?

Miért nem beszélnek rá egy-két önként jelentkező intézményt, hogy kipróbálják az új módit, és ha olyan csodálatosan beválik, mint gondolják, biztos, hogy a többiek is a nyakukat törik majd, hogy hasonlóan átalakuljanak.

Miért nem lehet egy reformot normálisan, a résztvevők többségének egyetértésével kialakítani?

Miért?