Az alap, amelyre építeni kell, adott: "Várható életkorunk Európában a legalacsonyabb; a szervi betegségeken túl az öngyilkosság, az alkoholizmus, kábítószerfüggés is tizedeli népünket. Mindez az egészségesek életét is sivárrá teszi... Milliónyi ember él a létminimum alatt. A kormány alapvető célja, hogy ebben a megdöbbentő helyzetben megújítsa a szociális és egészségügyi ellátás rendszerét." Ezt írta Antall József, 1990-es kormányprogramjában, s ezt kell írnia azóta is, mindenkinek.

A feladat mégsem annyi, hogy meg kell ígérni, amit muszáj, a kormány pedig csinál, amit tud. S ha sok jót tesz, a nép meghálálja. A Medgyessy-kormány például ígért és adott is a pedagógusoknak, orvosoknak, ápolóknak, közalkalmazottaknak. Ők így mindannyian - már ha az érdekképviseleteikkel azonosítani lehet tagságukat - egy ideje ádázul szemben állnak a kormányzattal. A kormányprogram tehát igenis nehéz mesterség.

Máshol is. Évtizede lassan sorra leváltanak Európában, de máshol is, minden kormányt. Ha jobboldali, ha baloldali. Nem érzi a politikai világ, hogy mit várnak az emberek, vagy az emberek nem tudják, mi várható a politikától? Nem tudni. De egyre ritkábbak a nagy egymásra találások.

Medgyessy kormánya és a nép találkozásából sem lett tartós kapcsolat. Majdhogynem flörtszintre jutott. A miniszterelnök jelentette be a válópert. Gyurcsány Ferencre vár, hogy bizonyítsa, ő más, hogy ő az igazi, még ha sok tekintetben hasonlítania is kell arra az emberre, aki révén a nagypolitikába belépett. El kell szakadnia tőle, miközben teljesen nem lehet. A kormány az MSZP-SZDSZ kormánya marad. Az ellentmondást feloldhatja, ha legalább az Orbán-kormánytól el tud szakadni az új kabinet. Medgyessy ezt nem tehette. Választási ígéretei kötötték, amelyek szerint nem nyúlnak ahhoz, amit Orbánék a polgároknak adtak. Gyurcsány már megkezdte az elszakadást. A felső középtől, amelynek a Fidesz adott, elvesz, és ad oda, ahol nagy a szükség. Emberileg szép gesztus, politikailag kockázatos, hogy bonyolultabb összefüggéseket ne érintsünk. Akinek kevesebb lesz, ezt érezni fogja, akinek több jut, szegény marad, ha tisztesebb módban is. Régebben Gyurcsány is úgy gondolta, nem ezzel a klasszikus szociáldemokrata érzelmi rendszerrel kell ma már élni. Azóta belátta, az ország túl szegény ahhoz, hogy jó érzéssel lehessen harmadik utat keresni. Csakhogy a szegények hangja erőtlen. Őket segíteni bár kötelező, közvetlen politikai hasznot nem ígér. Tartást viszont adhat a baloldalnak - és szégyent is, ha nem adnak a szegényeknek. Az igazságosság félreérhetetlen konoksággal vonul végig a szövegen.

Kényszerű elszakadásokat is vállal a Gyurcsány-terv. Medgyessy négy nagy programja - egészségügy, honvédelem, közigazgatás, legkevésbé az oktatás - úgy, ahogy kitalálták, már nem valósulhat meg. Ritkaság: ezt be is vallja az utód, anélkül, hogy lemondana a tervekről. Csak alulról mozgatná meg az állam által bevehetetlennek bizonyult rendszereket. E ponton már elindulhat a fantázia, ha azt keresi, mennyivel jelenthet többet a baloldaliság annál a jóindulatú betyármorálnál, amely a gazdagoktól elvesz, hogy a szegényeknek adjon.

Még drámaibb beismerés is megbújik a szövegben. Megvallja, hogy míg az uniós pénzekhez való hozzájutáshoz egyelőre rengeteget kell a költségvetésnek invesztálnia, az onnan érkező bevételekkel már nem a büdzsé találkozik. Ami tehát az országnak jó, gúzsba kötheti a kormányt.

Emiatt persze nem szabad kétségbeesnie. Fontos a jó kormányprogram, az ígéretek kottája. De nem igaz, hogy az embereknek gyönyörűséget okoz a steril blattolás, és az sem, hogy felrúgják a széket, ha hamis hangot hallanak. Nem elég a hangszereket kézbe venni - a zenekarnak kell megszólalnia. Muzsikájukba minden belefér, csak a hazugság nem.