Az viszont bizonyos, hogy páratlan gyorsasággal memorizál bármilyen szöveget, annak ellenére, hogy a sokat olvasó bölcsészeket jellemző "átlós" olvasást nem ismeri, így nem is gyakorolja.

Villámgyorsan memorizál táblázatot vagy adatsort. Mivel évek óta nem olvas rendszeresen újságokat, kivéve a sakkszaklapokat és csak lefekvés előtt, a napi sakkozásból az álomba vezető úton visz magával könyveket, elméje regisztráló képességeiről gyermekkori élményeit és a véletlen szülte tapasztalatait tudja felidézni. Ha Nemzeti Sport kerül a kezébe, a négy nagy nemzeti labdarúgó-bajnokság táblázatának rögzítése épp négy percet vesz igénybe. Azután hiba nélkül tudja felidézni, hogy hány vereséget gyűjtött a Rostock, vagy hogy hány kapott gólt számolhatott el a Bolton Wanderers.

Gyerekkorában azzal okozott általános elképedést, hogy fejből fújta a legfontosabb lengyel csapatok összeállítását, de ugyanígy vissza tudta mondani a magyarországi megyei bajnokságok legutóbbi fordulójának eredményeit is.

Az általános iskolát a negyedik osztálytól magántanulóként végezte. Idejét úgy osztotta be, hogy ötvenhétnyi sakkozás mellett két hetet fordított az éves tananyag elsajátítására. Így egy tankönyvre két napnál hosszabb időt nem fordíthatott. Ennek ellenére minden évben minden eredménye jeles volt.

Emlékezetét úgy használja, mint a sakkjáték figuráit. Mindent alkalmaz, amire szüksége van, és semmit sem jegyez meg a szükségesnél hosszabb ideig. A mindent vagy semmit e sajátos rendszerében a szép fölöslegességek jelentik a kivételt. Dalszövegek, újraolvasott vadnyugati regények fejezetei, filmjelenetek és focicsapatok összeállításai foglalnak el kevéske helyet memóriája sakkmintás dossziéi mellett.

"Tizenhárom évesen pontosan emlékeztem a legtöbb partira, amit nyolcéves korom óta játszottam. Később ezeket kiszórtam az emlékezetemből, mint nem fontos információkat. Az agynak szelektálnia kell, ha más prioritást fedezünk fel. Ezt a selejtezést én folyamatosan végzem, igaz, automatikusan, tudat alatt zajlik ez a folyamat. Mindig csinálok egy kis helyet."

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy néhány hozzá közel álló témában ne lenne kimondottan tájékozott. Történelmi és földrajzi témákban a német tévék kvízjátékainak 16 000 eurós kérdéseire is tudni szokta a választ.

Tizenegy évesen jelentette ki, hogy világbajnok akar lenni. Ma erről azt mondja: "elég vad dolog volt". De miből gondolhatta ezt egy kiskamasz, aki eltökéltsége és addigi eredményei révén komolyan kellett, hogy vegye magát, de azért nagyon messze volt még a csúcs közelétől is?

"Én abból indultam ki, amit mások mondtak nekem. Mindenki óriási tehetségnek tartott. A szakértők azt fejtegették, hogy tizenegy évesen senki sem tartott ott, ahol én. Úgy éreztem, nem csak a tehetség és a szorgalom van velem, hanem még a szerencsecsillagom is. Éreztem, hogy minden összejött ahhoz, hogy nagyon magasra jussak."

Az igaz, teszi hozzá Péter, hogy ennek a folyamatnak a mélységeit senki sem becsülheti meg kívülről. Hihetetlen energiákat kell megmozgatni ahhoz, hogy a versenyző bekerüljön a legjobb ötven közé. És csak akkor jönnek az igazi nehézségek. "A legjobb tízbe bejutni pokoli kín." Negyvenezer sakkozó van a világranglistán. Könynyebb nagymesternek lenni, mint bejutni az első tíz közé. "Ez már ádáz és véres küzdelem."

Visszalapozunk a történetben. Meg sem említettük, hogy a felkészülésnek nem volt ideális terepe a Tó utcai kicsi ház.

"Nekem fel sem tűnt, hogy lehetne például külön asztalom, de nincs. A gyerek a körülményeit jobban elfogadja, mint egy felnőtt. Emlékszem, a Portisch-Nunn világbajnok-jelölti páros meccs rájátszásának partijait a földön egy olyan készlet segítségével játszottam újra, amiből hiányzott az egyik királynő. Egy kis gyógyszeresüveggel helyettesítettem, és akkor számomra minden tökéletes volt."(...)

Tudja, hogy korábban sok sakkozó nyújtott kiválót más szak- vagy művészeti területen. A mai sakkszemlélet viszont fölösleges tudásnak, elfecsérelt energiának tekinti, ha valaki például memoriterekkel bíbelődik. Nincs is rá lehetőség. S mivel nem is kedveli a szereplést, szükségtelennek tart minden olyan produkciót, ami nem hasznosul közvetlenül a sakkozásban. Azt tartja, hogy azok a sakkozók, akik művészeti magaslatokra is eljutottak, egy másik korszak mintáit követték. Ők annak az elvárásnak akartak megfelelni, amit a külvilág követel egy különleges elméjű embertől. Lékó Péter viszont a mai sakkvilág szigorú törvényei szerint él. Azt vallja, hogy eredményt csak úgy érhet el, ha minden energiáját a sakkozásra fordítja.

Nincs például jogosítványa. Úgy érzi, hogy a sakktól rabolna el időt, ha órákat venne. Arra hivatkozik, hogy a világranglista első tíz játékosa között is kivétel az, aki maga vezeti az autóját. Itt Topalovra és Barejevre kell gondolnunk. Erre a tudásra, véli Péter, sem neki, sem a hozzá hasonló zseniknek nincs szükségük, illetve néha azt érzi: jó lenne autót vezetni, de a megtanulásra nem jut elegendő idő. Fölösleges tudás a számtan is. "Nem tudok írásban osztani. Arra ott a számológép" - mondja legnagyobb megdöbbenésünkre. Amit lehet, fejben végez el, amire viszont már neki sincs kapacitása, az már túl nagy szám, és ez őt nem is érdekelheti.

Azt elfogadja, hogy a sakk sok egyéb mellett a matematika tudományához van igen közel, de e tény és a képletek ismerete között nem lát szoros összefüggést. Azt mondja, az ő szintjükön a játékosok tíz-tizenkét lépéses kombinációkkal kalkulálnak, és bonyolult állásnál szükséges is e tíz-tizenkét lépés kiszámítása. Más, pozíciós vagy stratégiai állásnál viszont a negyedik-ötödik lépés után inkább struktúrákat, terveket, mint konkrét, mezőkhöz kötött pozíciókat látnak. Így lesz egy sakkjátszma építmény, zenemű vagy természettudományos törvény. A részletek akkor formálódnak, amikor az egészet már megálmodta az alkotó.

Lékó Péter a játszmáit kísérő fontos részletek mindegyikére úgy emlékszik, mintha tegnap történt volna. Pontosan fel tudja idézni, hogy a nyolcéves korában játszott parti előtt mit gondolt, milyen érzéssel ült asztalhoz, s hogy utána az elemzésen mit mondott a partnere. Minden torna helyszínét és időpontját jegyzetek nélkül tudja, csakúgy, mint azt, hogy kivel utazott, s hogy kikkel tartotta telefonon vagy interneten a kapcsolatot. Száznál több torna több ezer partiját vagy ezek legfontosabb lépését őrzi a memóriája.

Hosszú beszélgetéseink közben előfordult, hogy telefonhoz hívták. A dolgozószoba sakktábláján ekkor néhány ismert szituációt állítottunk elő. Belépett, és az íróasztalhoz igazított fotelszékbe huppanva, a táblára épp csak töredék pillanatnyi szempillantást vetve vágta rá kimondatlan kérdésünkre a választ. És azt mondta, hogy "ez Tilburg". Vagy: "'98-ban Dortmund".

A lényegest a lényegtelentől egyetlen szempont alapján különbözteti meg: az adat fontos-e a pályafutása számára. Tizenegy éves volt, amikor kijelentette, hogy világbajnok akar lenni. Huszonkettő, amikor apósa, Arshak Petroszjan csak azzal a feltétellel vállalta el a főedzői szerepet, ha Péter mindent alárendel a világbajnoki cím megszerzésének. Nem kellett nehéz döntést hoznia, mivel egész lénye, gondolkodása sakkból van, s mert igazi versenyzőtípus, nem is lehet más célja, mint világelsőnek lenni. E cél szerint osztályozza fontosnak és elhanyagolhatónak az élete dolgait (...)

A koncentráció érdekes adaléka egy új jelenség. Péter a legutóbbi két esztendőben minden versenyen vereség után azonnal győzelemmel folytatta szereplését. Arshak Petroszjan szerint ez már egy új minőség, mivel Péter korábban igyekezett minden vereséget elkerülni, most viszont épp a vereség teszi bátrabbá, támadóbbá. "Most már csak az hiányzik, hogy vereség nélkül is merjek kockáztatni, még a legjobbak ellen is." A figyelem korábban a biztonságra fókuszált, most viszont már a győzelem áll a középpontban. "Ha így kapok ki, már alig várom, hogy másnap újra asztalhoz üljek."

Ez a fajta figyelem hasznos Péter pályafutása számára, ezért örömmel és büszkén birtokolja, mint egy új kincset. Ugyanígy örömmel vette, amikor Arshaktól megtanult egy praktikus és biztonságos nyakkendőkötési eljárást. Mivel ez jónak bizonyult, beépült a pályafutást segítő elemek közé.

Volt olyan időszak, amikor televíziót egyáltalán nem nézett. Ma viszont a kikapcsolódást segíti az izgalmas film vagy a jónak ígérkező focimeccs.

Idejét nagy gonddal osztja be. Nem ismer üresjáratot. Érve is van: "Ha engem Kaszparov, Anand vagy Kramnyik vár az asztalnál, akkor nekem kötelességem ugyanolyan figyelemmel készülnöm, ahogy ők is teszik."

Sok név hangzik el, mégis nehéz lenne megnevezni Lékó Péter sakkozói példaképét. "A gyerekkor hőse Winnetou és Old Shatterhand volt. Ha kell, példaképnek is nevezhetjük őket." De sakkozó mint példakép? A kérdésre nem is ad egyértelmű választ, ami viszont azt jelenti, hogy a példakép sok minta, vonzódás és baráti kapcsolat szintézise. Így aztán a példakép meghatározása helyett egy meghatározó élményről beszél.

1987-ben Szabadkán rendezték meg a zónaközi versenyt Tal, Short, Sax Gyula, Ribli Zoltán és nagyon sok klasszis sakkozó szereplésével. "Ez a torna nagy lökést adott ahhoz, hogy eljussak idáig a magam választotta sakkúton. Ott és akkor éltem át először élőben a játék fantasztikus szépségét" - emlékezik Péter.

És még egy piciny, de nagyon fontos momentum.

"Talt nagyon megszerettem, de mégsem beszélhetek arról, hogy mindenben az ő példáját követtem volna." De egy dologban mindenképp követi a szovjet nagymestert. Lékó arról is nevezetes, hogy mindig, minden körülmények között tekintettel van a szurkolóira és a verseny más nézőire. Ha például már a játszmára koncentrálva egészen máshol jár az agya, akkor is megáll és ad autogramot. Annak idején a lett Tal tett így Szabadkán. A kis Péter már mindenki aláírását begyűjtötte, csak épp Talé hiányzott. Sietett ugyan, de nem érte utol a világbajnokot, ráadásul közben a játszmák is elkezdődtek.

"Fel akartam szaladni a színpadra, de a bíró visszazavart. Tal hátrafordult egy pillanatra, és látta, hogy egy kisfiút épp lerángatnak a lépcsőn. Megfordult, hagyta a játszmát, lejött és aláírt nekem." (...)

Péter rávilágít, hogy a sakktörténelem nem szült dinasztiákat. A nagy sakkozók mindig különös, egyedi pályát futottak be. Családjuk sorsából sohasem lehetett kiolvasni, hogy a különleges utód kinek a kivételes génállományára tett szert.

Lékó Péterről sokszor jelenik meg tévesen, hogy Szegeden született. Majdnem hasonló a helyzet, mint Petőfi Sándor esetében, amikor Kiskőrös és Kiskunfélegyháza is a magáénak tudja a költőt. Péter kétéves korában került át Szabadkáról Szegedre négyéves bátyjával, Tamással együtt. (...)

Péter Szabadkán 1988-ig bejárt a Szpartak sakk-klubba snellezni, de ez inkább a hétvégi élmények része, s nem a felkészülésé volt. "Ez a családi idill nyolcéves koromig tartott. Azután már minden időmet lekötötték a versenyek." Ki gondolta volna akkor, hogy a nagyhangú, villanó tekintetű szerbek elegáns öltönyeiket oly könnyedén váltják át katonai zubbonyra? S ki mondhatná meg, milyen életutat járt volna be Péter, ha mindannyian odaát maradnak?

A sakkzseni

Dlusztus Imre és Novák Miklós A sakkzseni című könyve, amiben Lékó Péter saját játszmaelemzései is olvashatóak, a világbajnoki páros mérkőzésre készült el. A nagy találkozó rajtjának eredetileg tervezett időpontja majd két évet csúszik, a helyszín is megváltozott - sokáig Budapest pályázott a rendezésre -, ám a körülményekre így sem lehet panasz: szeptember 25-én a Lago Maggiore partján fekvő svájci Brissagóban a Centro Dannemann cég jóvoltából egymillió svájci frankos díjalappal kezdődik meg a Vlagyimir Kramnyik-Lékó Péter sakk-világbajnoki páros mérkőzés. A 29 éves orosz címvédő és 25 esztendős magyar kihívója összesen tizennégy partit játszik, az utolsót október 16-án. A kiírás értelmében 7-7-es végeredmény esetén Kramnyik megvédi trónját. Ez a tény és nagyobb rutinja is neki kedvez, Lékó Péter azonban egyáltalán nem esélytelen. Fekszik neki a páros meccses műfaj, továbbá klasszikus időbeosztású játszmákban pályafutása során kétszer is legyőzte Kramnyikot, miközben csak egyszer - akkor is kedvezőbb állását túlerőltetve - szenvedett vereséget tőle. Ami különösen annak ismeretében értékelendő nagyra, hogy egyedül neki pozitív a világbajnok elleni mérlege. Még a nagy Garri Kaszparovnak sem. Aki pályája kezdetén Kramnyik pártfogója volt, többek között az ő javaslatára került be már 17 évesen az 1992-es manilai sakkolimpián győztes orosz válogatottba, s akit 2000-ben Kramnyik meglepetésre ugyan, de teljesen megérdemelten megfosztott címétől. Kaszparov egyre inkább a múlt, Kramnyik a jelen, reméljük, Lékó a jövő.

Részletek Dlusztus Imre és Novák Miklós A sakkzseni című könyvéből, amely szeptember 20-án jelenik meg az Alexandra gondozásában.