A mérnök bosszúja

Folytatódik az M6-os konceszsziós tenderét megnyerő konzorcium tagjainak lejáratása. Most az osztrák Swietelsky magyar vállalkozása került célkeresztbe.

Nagy árat fizetnek a magyar autópálya-építési referenciák megszerzéséért az M6-os koncessziós pályázatát legkedvezőbb árajánlatukkal megnyerő konzorcium tagjai. A német Bilfinger-Berger BOT, és a Porr GmbH illetékeseinek az elmúlt hetekben meg kellett barátkozniuk azzal, hogy hazánkban egymás után látnak napvilágot a cégeik - esetenként lassan egy évtizeddel ezelőtti - korrupciós ügyeiről szóló hírek. A Bilfingerről az derült ki, hogy 1996-ban egy munkatársa megvesztegette a német vasút egyik vezetőjét. A Porr GmbH. piaci magatartását pedig az osztrák parlament egy képviselőjének interpellációjában megfogalmazott korrupciós gyanúra hivatkozva kérdőjelezték meg. A jelek szerint a sor a konzorcium harmadik tagján, az osztrák Swietelsky magyar vállalkozásán van.

A Magyar Hírlap híradása szerint a Swietelsky Építő Kft., a 89-es főút építésének fővállalkozója, több mint 93 millió forintot fizetett ki egyik alvállalkozójának olyan munkákért, amelyeket az el sem végzett. A lap információi szerint a BHD Ingatlanfejlesztő és Forgalmazó Kft.-nek szerződése szerint a főút előkészítő földmunkáiban kellett volna részt vennie. A kft. azonban csak a pénzt vette fel, az építési területen meg sem jelent. Munkáját a lapértesülés szerint a Hold-Ép Kft. végezte el.

Ennek némileg ellentmond, hogy Vajda Csaba, a Hold-Ép Kft. egyik tulajdonosa szerint cégük senki helyett nem végzett semmiféle munkát. A beruházásban érvényes szerződés alapján vesznek részt.

Egyelőre nincs hitelt érdemlő válasz arra, a BHD valójában milyen megbízást kapott és ebből mit teljesített, miután a támadás célpontja, a Swietelsky Építő Kft. illetékesei nem nyilatkoznak. Lapunk megkeresésére csupán annyit közöltek, hogy cégük valamennyi alvállalkozóját versenyeztetéssel választották ki. A szerződéseket, teljesítésigazolásokat most mégis átvizsgálják.

A Népszabadság értesülései szerint a Swietelskynél a 89-es főút építését felügyelő egyik - gyanús ügyekbe keveredett - területi mérnök felmentésével hozzák összefüggésbe a híreszteléseket. A folyosói pletykák szerint a többi között a BHD-val is kapcsolatban álló mérnök kirúgása miatt indított bosszúhadjáratot. A posztjáról eltávolított szakember szerepét természetesen egyelőre nem bizonyítja semmi. Kirúgása után ugyanakkor nem kellett sokáig állást keresnie: a 89-es főút pályázatán a Swietelskyvel szemben alulmaradt, illetve az M6-os tenderén vesztes konzorciumban szintén szerepet vállaló Strabagtól már állásajánlatot kapott.

A Vas megyei útépítés kapcsán felmerült kifogások között volt az is, hogy a BHD Kft. tevékenységi körében az útépítés nem szerepel. Derencsér Gyula, a BHD ügyvezetője ezt nem vitatja, szerinte ugyanakkor a bejegyzett tevékenységeik között szereplő ingatlanberuházás az útépítést megelőző humuszolásra, illetve földműépítésre ad jogalapot a cégnek. Az ügyvezető nem vitatta azt sem, hogy cégük nem vonult fel az építési területen. Feladataikat ugyanis továbbadták egy alvállalkozójuknak. A hazai útépítésben nem ismeretlen gyakorlatnak megfelelően már a Swietelskytől felvett összeget is átutalták partnerüknek. A sors fintora, hogy ezt a BHD negyedéves áfabevallását ellenőrző adóhatóság is igazolhatná.

A cégvezető szerint egyszerű a magyarázat arra is, hogy a 89-es út építésére adott árajánlatuk sajtóhoz eljutott példányán 2004. március 25-i keltezés szerepel, miközben a Swietelskyvel már március 17-én aláírták a szerződést. Mint mondta: árajánlat valójában annak rendje és módja szerint a szerződéskötés előtt, március 15-én készült. A dokumentumon szereplő dátum elírását azonban csak az ajánlat beadása után fedezték fel, és javították ki. Erről a cég dokumentumait vizsgáló APEH munkatársait is tájékoztatták. Derencsér Gyula ugyanakkor azon már meg sem lepődött, hogy a BHD május 5-én kelt teljesítésigazolásán a Swietelsky megbízottjának aláírását olvashatatlannak tartják. Az igazolást ugyanis a fővállalkozó azóta elbocsátott mérnöke látta el kézjegyével.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.