Praktikus, jól működő viszont lehet. Az orvosoknak, egészségügyben dolgozóknak persze már az is előrelépés, ha normálisan működnek a gépek, ha nem folyik örökös renoválás, ha a bútorokat nem csak az évtizedes festékrétegek tartják össze, de mit tud hozzátenni egy épület a mai toldott-foldott magyar egészséggyárhoz?

Ezen a paksin azt például rögtön látni, hogy nem akar gyárszerű, de még irodaházszerű sem lenni - a funkcionálisan elrendezett belső terek összességén túl valami mást, magabiztosságot, optimizmust is képes sugározni. Magabiztosságot és történetesen nem méltóságot, mint a gyógyítás néhány korábbi temploma, ami akaratlanul is az orvoslás paternalista jellegét domborította ki - de túl vagyunk azon a modernista dobozsorozatgyártáson is, ami viszont a "mindenhol minden egyforma" szocialista egyenlősdijét hangsúlyozta.

A városi tervpályázatot megnyerő paksi Kern és Klenk Építészeti Bt. tervezői (az építész Klenk Csaba volt, a statikus Kern József) láthatóan jól ismerték ezt a korábbi senki földjét. Itt, a régi belvárostól délre, ahol a buszpályaudvar, az uszoda és a kockatömbös lakótelep a hetvenes-nyolcvanas évek szürke igénytelenségét őrzi, a mai benzinkút és a Penny Market virító színekkel csillog, mégis minden egyként tűnik ideiglenesnek, az új rendelőintézet nemcsak az újdonságával hat meghatározónak. Erről persze majd az idő dönt igazából, most mindenesetre friss súlypont lett.

Az L alakba rendezett és három tömbből összerakott épület egyrészről egy beruházás első üteme (a második etap fizikoterápiája a közeli uszoda felé folytatná a "területfejlesztést"), másrészt megidézi a környék sváb parasztportáinak formáját, sőt valamit még talán az igényesebb szocreál városközpontok optimista derűjéből is. A maszszív tömböt oldja a váróhelyiségek kétszintes üvegfala - rajta külön ritmusként sejlik át a sorba illesztett ülőhelyek metszetgeometriája -, ugyanakkor sok-sok fénnyel igyekszik ellensúlyozni azt a steril kórházi szagot, amit betegként mindannyian ismerünk, és amitől kicsit mindannyiunknak össze tud szorulni a szíve.

Az ajtó mögöttem hangtalanul és légmentesen csukódva zárja ki a külvilágot, utána közvetlenül a recepcióspult következik, ahol azonnal pontos irányt szabnak ebben a belső, logikusnak tűnő világban. A belső elrendezés elsőre átlátható, ki ide belépek, nem kell felhagynom minden reménnyel, derűsen világos, de visszafogott pasztellszínek között haladok előre, ami már magában megnyugtatóbb a kórházi olajzöldnél, de még a személytelenül steril fehérnél is. Semmi különleges, járólapok elérhető áron, gipszkarton álmennyezet, de a praktikus önkormányzati olcsóságból igyekeztek a maximumot kihozni. Talán csak a megkettőzött lépcsőház tűnik beszorítottnak és így fölöslegesnek, egy szélesebb lépcső hangsúlyosabb lehetne.

A letisztult belső szerkezet egyébként meggyőzőbbé teszi a külsőt is - a belső funkciók és arányok költöztek ki, és ettől a gondos kiegyensúlyozástól még természetesebbnek és arányosabbnak hat az épület tömbje. Nyugalmat sugároz, és ma minden egészségügyi intézmény, ami nem a lepusztultság képeit és a magárahagyatottság levegőjét árasztja magából, az a gyógyítókon túl egy további lépés az egészség felé.

A szerző az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja

Új rendelõintézet Pakson