Nézzük akkor sorjában. A magyar államháztartás GDP-arányos hiánya tavaly 5,9 százalékos volt, eredetileg ezt óhajtotta volna Medgyessy Péter levinni 3,8 százalékra. Hogy miért, más kérdés. Legyen elég annyi, hogy megroggyanás nélkül ekkora takarékoskodást még a magyarnál sokkal egészségesebb háztartás sem viselt volna el. A Draskovics-féle korrekcióban a 3,8 százalék ez év elején 4,6 százalékra változott, azaz 0,8 százalékponttal nőtt, 170 milliárd forint megspórolása árán. Ma úgy fest, hogy további 70 milliárdnyi vágás folytán a hiány öt százalék alatt lesz tartható, más szóval a 4,6 százalékot el kell felejteni, inkább 4,9 százalékkal kell számolni. Ami nem jó. Ok arra, hogy Draskovicsot is az ingatag jós mezébe öltöztessék.
A bizalom
Lemondása előtt Medgyessy Péter miniszterelnök azon a nézeten volt - ha nem is a nyilvánosság előtt -, hogy 4,8-4,9 százalék még elfogadható mértékű államháztartási hiány, minden azonban, ami öt százalék fölött van, komoly bizalmi kérdéseket fog felvetni. A távozó kormányfő, ezt minden él nélkül mondom, már belenyugodott abba, hogy a Draskovics-féle szám se lesz az év végére igaz, de ha a piac látja, hogy a költségvetési kiadások így is, úgy is egy százalékkal csökkennek (5,8 ról 4,8-ra vagy akörülire), annak nem bizalomgyöngítő, hanem bizalomerősítő hatása lesz. (A Lajtától nyugatra lévő nagy gazdaságokban az eladósodott kormányok, mint például a német meg a francia, pár tizedponttal kísérleteznek csak, s azzal is nyögve-nyelve, de inkább nyögve.)
A bizalomról van tehát szó. A bizalmon a külföldi befektetők bizalma értendő. Nálunk a lakossági megtakarítások szintje alacsony, tehát a deficiteket általában külföldről finanszírozzuk. Ha a hiány szintje magas, ha a befektető azt tapasztalja, hogy ki vagyunk éhezve a pénzére, akkor ő kezd diktálni. Akár meg is határozza a kamatszintet, a reálkamatot, a kamatprémiumot.
És itt érkeztünk el az ugróponthoz. Tudniillik nincs biztos ítélet arra nézve, hogy a hiány szintje valójában milyen lesz, csak becslések vannak. S a Pénzügyminisztérium becslése jelentősen, hogy ne mondjam óriási mértékben eltér a Magyar Nemzeti Bank becslésétől. (Ez "hungaricum", de inkább ne szabadalmaztassuk.) Fogóddzanak meg: a kormány az optimistább, az MNB a pesszimistább. Ki hitte volna? - mondom ezt, nem minden irónia nélkül természetesen. Draskovicsék szerint az államháztartás hiánya úgy tud öt százalék alatt maradni, hogy - mint már utaltam rá - további 70 milliárd hiány lesz a bevételi oldalon. De ott marad, s ezáltal nem gerjesztődik bizalmi válság. Járai Zsigmondék nézete szerint viszont a hiány messze túl fog lépni az öt százalékon, eléri az 5,4 százalékot. Ha igen, akkor lesz ok arra, hogy a magyar költségvetésben zajló folyamatokat a piacok negatívan ítéljék meg, s nekünk végképp csak rövid lejáratra, magas kamatprémium mellett hitelezzenek. A számlát az adófizető állja.
A kérdés az, hogy Járai miért ennyire borúlátó? A kérdés az, hogy a jövő évi növekedési adatok nem ismeretében, de még a fizetési mérleg idei adataira vonatkozó (csak szeptember végén esedékes) ismeretek híján miért vándorol Járai Zsigmond úgy a jövőbe, hogy 2005-re már 6,4 százalékos államháztartási hiányt prognosztizál, illetve annak a lehetőségét veti fel? Járai két lehetőség közül mindig a rosszabbikat említi, lett légyen szó akár az államháztartásról, akár a folyómérlegről. Félreértés ne essék: ő nem beszél ostobaságot. Csak úgy értelmezi a számait, hogy azzal mindig apasztja, ha nem épp rohasztja a bizalmat, miközben egy minutum erejéig sem tagadja, hogy bizalomról van szó, mely bizalom nagyon nagy mértékben az arra illetékesek - a miniszterelnök, a pénzügyminiszter, a jegybankelnök - prognózisaira támaszkodik. Milyen érdek fűzi Járai Zsigmondot ahhoz, hogy ha szél kerekedik, hurrikánt jósoljon, vajon milyen?
