Háborgó Bilfinger

A Bilfinger-Berger vezetői meglepve és felháborodással fogadták a magyar sajtóban nyilvánosságra került híreket a céggel kapcsolatos korrupciós vádakról. Gerhard Becher, a Bilfinger-Berger BOT GmbH (a vállalat PPP-részlegének) vezetője elmondta: - "A lejáratókampány nyilvánvalóan a tenderen vesztes konkurenseknek áll érdekükben. Ezek a vállalatok ugyanis kész tényként kezelték, hogy ők nyerik el az M6-os autópálya építésére szóló megbízást. Így igencsak meglepődtek, amikor a Bilfinger-Berger személyében új szereplő jelent meg a magyar piacon, amely ráadásul jó ajánlatot adott, és a minősítő bizottság meglehetős többséggel, 7:3 arányban győztesnek is nyilvánította."

A vállalatvezető a "meglepően kitartó" kampány ellenére nem látja semmi okát annak, hogy a Bilfinger visszalépjen: - "Egy európai közbeszerzésen kvalifikáltuk magunkat, jó ajánlatot adtunk, és elnyertük a megbízást. Semmi okunk nincs a visszalépésre" - mondta.

Azt azonban továbbra sem értik, miért került elő hirtelen az 1994-es "sajnálatos hamburgi eset", amely érintette a cég egyik munkatársát. Mint arról beszámoltunk, a Bilfinger egyik alkalmazottja százezer márkával megkente a német vasút egyik munkatársát, őt megvesztegethetőség miatt már el is ítélték, továbbá az eljárás a Bilfinger munkatársa ellen is folyamatban van. - "Ez sajnos tényleg megtörtént, de több mint tíz évvel később felemlegetni rosszízű sajtókampány."

Az SPD kölni finanszírozási botrányáról - amelybe a Bilfinger a kilencvenes évek elején sajtóhírek szerint szintén belekeveredett - úgy vélekedett, hogy ebben az esetben a német szociáldemokrata párt volt hibás, amiért nem jelentette az illetékes hatóságoknak a pénzadományt. A párttámogatás ugyanis Németországban nem tilos. Az ügyben a céget sehol sem marasztalták el.

Becher képtelenségnek tartja, hogy pályázatuk ellen technikai kifogások is felmerültek: a Bilfinger-Berger több mint százéves cég, Németország második legnagyobb építőipari vállalata. Még soha, egyetlen országban sem zárták ki őket semmilyen tenderből, meglehetős megbecsülésnek örvendenek. A Magyar Nemzetben megjelent nigériai korrupciós üggyel kapcsolatban elmondta, hogy semmit sem tudnak a Bilfinger helyi leányvállalatától állítótag pénzt elfogadott ügyvédről, de nem tartja lehetetlennek, hogy az afrikai országban is a magyarhoz hasonló kampánnyal akarják őket lejáratni.

A vállalatvezetés egyelőre nem tervez válaszlépéseket, továbbra is ragaszkodnak hozzá, hogy nyílt tenderen, tiszta körülmények között nyertek, a további "sárdobálásban" nem szeretnének részt venni. Gerhard Becher cáfolta, hogy kapcsolat fűzné őket bármely magyar politikai párthoz, és képtelenségnek nevezte, hogy Magyarországon bárkit megpróbáltak volna lefizetni, hogy az ajánlatuk mellett döntsön.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.