- Én sem, de nem csoda, ugyanis egyrészt a hetvenes évek Budapestjén járunk, másrészt pedig a 2000-es évek Békéscsaba-Külsőjén. Csodálatos, ahogy ebben a városban (persze máshol is) kerületről kerületre változnak a minőségek, más a létezés konzisztenciája; na, ezt itt különösen erősen érezni. Három megálló kifele, három évtized vissza. És háromszáz kilométer keletre.

- Látom: temetni jöttél, nem dicsérni.

- Ez azért erős. Aki, mondjuk abban a szecessziós sarokházban született, ott szemben, és itt nézett ki először az utcára, szóval ezt a látványt szokta meg, az nyilván másnak látja a tájat, mint én. És azért vannak remek részletek is. Itt van például az Újpesti Áruház. Kicsit úgy gondolok rá, mint a városrész dózse-palotájára...

- Az újpesti dózse...

- ... van valami erődszerű benne, mintha a felső-magyarországi reneszánsz pártázatok tértek volna vissza rajta, ott felül. Szocreál épület, a maga módján kicsit mogorva, brutális, birodalmi hangulatot áraszt, de jó. Mint ahogy átellenben a Szellő Divatház portálja. Főleg az a betűre hívnám fel a figyelmed, amelynek a vízszintes szára egy háromszög, ez később ékezetként is visszaköszön.

- Engem a katasztrófavédelem logójára emlékeztet. Bár akkor ezt még nem tudhatták, hiszen harminc éve itt csak megoldásra váró, kisebb problémák voltak.

- Kétségtelen. Jó még a Szellő ő betűje, amelynek tulajdonképpen három ékezete van: ez a három így a szél dinamikáját hivatott kifejezni. Remek. Amott viszont az Alkotmány filmszínház maradványai, a szokásos vadplakát-guanó alatt. Azon az estén voltam itt utoljára, amely estén megnyílt a Duna plaza multiplexe. A Szikla című kalandfilmet volt alkalmam megtekinteni, összesen hárman ültünk a nézőtéren. Még volt függönyfelhúzás, gong, csengő, minden, miközben tudtuk, hogy itt a vége. Az utolsó mozielőadás.

- Egészen kiszáradt a torkom. Valami vidámabbat, jó?

- Hát nem is tudom. Ha az ember megnézi ezt az egész kotyvalékot: ott egy hatvanas évekbeli OTP-épület, mellette a szecessziós ház, emitt egy negyvenes évekbeli modernista darab, bent, a kis utcában egy neoszecessziós lakóház a kilencvenes évekből, mögötte panelek, aztán az Alkotmány filmszínház a maga kérlelhetetlen brutalitásával... szóval azt látja, hogy őrület, micsoda káosz van itt. Minden kor letette ide a maga hordalékát. Hogyha viszont az innenső oldalt nézzük, az nagyon rendben van. Kisvárosias ugyan, de kedves és kedélyes ez a földszintes-egyemeletes házsor.

- Itt van mindjárt az A 62 nevű üzlet portálja, amely egy nevadai kisváros hangulatával örvendezteti meg a helyi fejlövészeket.

- Azt hiszem, megmaradhatott a régi portál, amelybe egy jó szemű dizájner utóbb belelátta a westernstílust. cowboyok árnyai a századfordulós Budapesten.

- Ötletes viszont a cipőbolté: a feketére fújt, a nyolcvanas évekbeli tudományos fantasztikus filmek Rod Stewart-frizurás szereplőire varrt űrbakancsokat látunk, srégen elrendezve. Amúgy zárva.

- Az elrendezés jól jelzi, hogy dőlt be maga a cég is a kíméletlen versenyben. Ez sajnos az egész üzletsorra jellemző: minden harmadik bolton lakat lóg.

- Viszont a fotográfus még állja a sarat.

- Ő még igen. Hál' istennek.

- De még hogy: az egyik képén méter-húszas plüss-sárkány készül bekapni egy (most még mosolygó) csecsemő fejét, a másikon militaryruhás négyéves tervez valami csúnyát Tigrissel. Van koncepció, nem mondom.

- Van. Kár, hogy az alapkoncepció nem jött be: a kirakat a déli oldalon van, a benne lévő fotók színeit tehát alaposan kiszívta a nap, ettől negyvenévesnek tűnnek, pedig az óvodások akkoriban még nemigen hordtak militaryruhát Újpesten. De felhívnám a figyelmedet az üzlet hajdan matricabetűkből kirakott, mára olvashatatlanul felpöndörödött betűire. Olyan, mintha módunkban állna megfigyelni, hogyan alakult ki az ékírás. Sziszifuszi munka lehet itt sikereket elérni, heroikus küzdelmet látunk. Az üzletsorról mindent egybevetve a korábban már becserkészett Nagy Lajos király útja jut az eszembe. Ugyanaz a kép, ugyanaz az árszint: az 1200 forintos blúz- és nadrágárakkal itt elég jól meg lehet nyerni a bizalmat. Pedig a kínálat egy részét beljebb a városban retrocuccokként lehetne eladni, jóval drágábban.

- Jé: egy terasz, vagy mi.

- Asztalok kiégett növények között, a főútvonalon, szemben az iszonyatos mozival. Persze nem is ül itt senki.

- A műanyag székek lehetnek vagy nyolcvanfokosak. Celsiusban.

- A kiülőket, ha vannak ilyenek, a másik irányban, a lokál bejáratánál pedig egy 1:1-es polimerszakács sokkolja, polimercsirkével. De az ellentmondások ezen a ponton tovább éleződnek: az itt felejtett filmszínház mellett Árpád-Ház néven új beruházás van készülőben. Szép dolog, hogy hétszáz év után visszatért a nagy dinasztia, és az ingatlanpiacon próbálkozik. A ház remek lesz, biztosan.

- Vajon mi az a lapos ott a tetején? "Helikopterkilövő"?

- Valami terasz, nyilván. De a sarkon még van egy üres telek, amely beruházásra vár. Gondolom, ha meglesz az Árpád-Ház, az ad egy löketet, és megjönnek a többiek.

- Te mit építenél rá, ha nem volnál híres esztéta, akinek sorozata van a Népszabadságban, hanem egyszerű tőkés?

- A négy sarokból kettőn már áll egy-egy új épület, amely meghatározza a környezetét. Ez a piros téglás a Vadász- Basa-féle ház, amely nívódíjat is kapott, a közeghez képest nagyon jó darab. A tervezők nagyon jól eltaláltak valamit ebben a léptékben. Az a másik, fiatalabb épület meg egy zagyva, összevissza marhaság. Ha tehát én építkeznék, az Árpád út egének egyetlen fénylő csillagát, a téglás házat venném alapul.

- Eddig főleg ruhaboltokat láttunk, leginkább bezárva, de lám, a kultúra is reprezentálva van: itt egy antikvárium, nyitva.

- Ja, a Gyilkos arcok c. opusszal meg a CIA naplójával.

- Beljebb biztosan vannak veretesebb darabok is.

- Biztosan.

- Itt viszont már csak bontott téglát adnak.

- Még egy darabig.

Aki kérdezett és közbevetett:

Bárkay Tamás

Aki válaszolt és értékelt:

Bojár Iván András

Sziszifuszi munka lehet itt sikereket elérni