2001 elején Kovács még győztesen került ki a Németh Miklóssal folytatott harcból, és megerősítette pártelnöki pozícióját. Az MSZP bázisa számára azonban csakhamar világossá vált, hogy bármilyen jó politikus is Kovács, nem lehet vele választást nyerni. Új arcra volt szükség: olyanra, aki mindenben ellentéte Orbánnak, aki megcélozhatja a politikai közepet, akit a választók nem azonosítanak az MSZP-vel, aki a konzervatív és liberális szavazók számára is rokonszenves lehet.

Így jött létre a híres "tandem", amelyben Kovács pártelnököt Medgyessy miniszterelnök-jelölt egészítette ki. A tandem kiválóan szerepelt a 2002-es választásokon. A Medgyessy és Gyurcsány által kidolgozott új politikai stratégia - amely a jóléti rendszerváltás, a nemzeti közép, az árkok betemetése, a polgári balközép és az új szociáldemokrácia fogalmaival operált - szimpatikusnak bizonyult a választók számára. Új MSZP- SZDSZ koalíció alakult a progresszív, harmadikutas kormányzást ígérő Medgyessy Péter vezetésével.

De már ekkor, az új kormányzat mézesheteiben robbant a D-209-es "bomba", amelyről mind a mai napig nem tudni, hogy valójában ki robbantotta. A jobboldali politikusokat hírbe hozó magyarázatok mellett sokáig makacsul tartotta magát az a pletyka, hogy az ügy kirobbantása mögött valójában Kovács László állt.

Az MSZP és az SZDSZ ekkor még szorosra zárta sorait a miniszterelnök mögött. Az akció időzítése az ügy kirobbantói szempontjából rosszul sikerült, a botrány csak növelte a miniszterelnök népszerűségét. 2002 őszén a Medgyessy-kormány - választási ígéretét betartva - soha nem látott mértékben emelte a közalkalmazottak bérét. Mintegy történelmi kárpótlásként visszaadta nekik mindazt, amit a Bokros-csomag kényszerűen elvett tőlük. A gazdasági válságból való kilábolás terheit ezek az alsó középosztályi rétegek viselték - akiket az Orbán-kormány sem favorizált. Úgy tűnt, hogy Magyarországot - történelme során először - igazi szociáldemokrata kormány vezeti.

Mindazon gazdasági számítások azonban, amelyeken az első, majd második száz nap programja nyugodott, nem váltak valóra. A nemzetközi gazdaságban nem következett be élénkülés, a "karácsonyi" kiköltekezést nem követte szigorú, kiegyensúlyozó pénzügyi politika. Az emberek fogyasztása megugrott, amit a lakossági hitelfelvételek gyors növekedése kísért. Úgy tűnt, hogy csakhamar itt lesz Ausztria, s ebben az optimista politikai és társadalmi légkörben az állampolgárok hajlamosabbá váltak a könnyű, gyors eladósodásra.

A hangulat azonban kezdett lassan megfordulni. A Kánaán nem jött el. Hiába javultak később a reálgazdasági mutatók, az emberek nem ahhoz viszonyították helyzetüket ahonnan néhány évvel korábban elindultak, hanem ahhoz, amit a politikai ígéretek alapján elképzeltek maguknak. Az akadozva bár, de újra javuló makrogazdasági helyzet, valamint a választók számára ötletszerűnek tűnő gazdaságpolitika nem ígérte az álmok gyors valóra válását. A növekvő elvárások csalódásba fordultak át. Hiába csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz, a választók ezt csak passzívan támogatták. A választói részvétel sem a 2003-as referendumon, sem a 2004-es EP-választásokon nem érte el az ötven százalékot.

Habár az MSZP júniusi választási veresége messze nem volt olyan súlyos, mint a lengyel vagy cseh szociáldemokrata pártoké, a pártelnökség gyorsan lépett, és Kovács Lászlónak be kellett jelentenie, hogy nem indul újra a pártelnöki posztért. A bukásért neki kellett elvinnie a "balhét". Habár a negyvenesek generációja buktatta meg Kovácsot, tény, hogy Medgyessy sem tartóztatta a pártelnököt. Még az utat is megmutatta neki, merre menjen: Brüsszel felé. Úgy tűnt, minden konfliktusukból a pártelnök jön ki rosszul és a miniszterelnök jól. Viszonyuk távol volt az ideálistól.

Medgyessy Péter azonban egyre inkább előtérbe állította a személyi kérdéseket a kormányzás stratégiai és politikai kérdéseihez képest. A személyi kérdések ugyan lényeges részei a demokratikus politikának, de nem helyettesíthetik a politikai válaszokat. Ráadásul a személyi kérdések újra és újra konfliktusokhoz, sérelmekhez vezetnek. Az ember nagy sebességgel tud velük ellenségeket begyűjteni.

2004 augusztusára kiderült, hogy a kormányfővel túlságosan sok befolyásos politikai szereplő fordult szembe: egyrészt Kovács László pártelnök köre, másrészt az MSZP trónkövetelő negyvenesei, valamint az SZDSZ belülről is megtépázott ügyvivői. Ez a három csoportosulás együtt már sok volt. Az a tény, hogy az SZDSZ megmakacsolta magát a meneszteni akart Csillag István gazdasági miniszter védelmében, a kormányfőváltásnak nem oka, csupán ürügye volt. Habár Csillag bizonyára rendkívül fontos ember, annyira azért mégsem, hogy miatta boruljon a kormány.

A miniszterelnök nem kalkulált azzal, hogy Kovács László és Kuncze Gábor megegyezhet a menesztéséről a háta mögött. Azt hitte, az SZDSZ-szel van nézeteltérése. Kovács azonban csak felhasználta a régóta frusztrált liberálisokat, hogy azok a miniszterelnökkel való konfliktusukat a bizalom megvonásáig - azaz a szakítás küszöbéig - vigyék. A kegyelemdöfést azonban - fél lábbal már Brüsszelből - ő maga vitte be. Medgyessy távozni fog, Gyurcsány viszont átlépheti Kovács árnyékát.

A tandemnek vége. Kezdődik az új fejezet.

A szerző politológus