Ezzel az írással pusztán a tények rögzítésére kívánok szorítkozni, egyúttal helyreigazítva az utóbbi napok híradásainak néhány tévedését.

Tény, hogy Krasznai - saját szavaival - szerelmi viszonyba keveredett az akkor még csak 12 éves Szantával, akihez - a fent idézett lánykérő levél tanúsága alapján - szexuálisan is közeledett, és ezzel a vád szerint a megrontás bűntettét követte el.

Ez aligha menthető: a székesfehérvári gettóügyben és különösen a zámolyi romák kimenekítésében hősiesen küzdő roma politikusnak, a Roma Parlament egykori elnökhelyettesének lába alól kicsúszott a talaj: előbb munkáját veszítette el, majd családi házát árverezték el (a székesfehérvári Széchenyi úti cigány telepre került), végül egy szívinfarktuson is átesett. De amit a kislánnyal tett, az védhetetlen volna még akkor is, ha képmutató módon a romák eltérő kulturális szokásaira hivatkoznánk. A köztársaság törvényei mindenképpen felülírják - és ez esetben helyesen - a népi szokásokat és hagyományokat.

A lapok azonban "elfelejtik" megemlíteni, hogy Szantát az eset kiderülése után kétszer is megvizsgálták, s a vizsgálat szerint a kislány: szűz. (A bűncselekmény ettől még megtörténhetett, de az érintetlenség nyilvánvalóan fontos adalék.)

Egyébként az sem igaz, hogy a kislány Krasznai József "saját unokahúga". Nincsenek egymással vérségi kapcsolatban.

Nyilvánvaló hisztériakeltés, amit Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nyilatkozik a Népszabadság munkatársának, hogy tudniillik Krasznai József Strasbourgban "politikai menedékjogot akar kérni". Krasznai nyilvánvalóan bujkál, de nála jobban kevesen tudják, hogy politikai menedékjogért Franciaországban csak azok folyamodhatnak (illetve az EU-csatlakozás után már azok sem), akiket törvénytelen, illetve az alapjogokat sértő üldözés ér hazájukban, a bűnüldözés pedig törvényes üldözés. (Igaz, két, csoportos garázdasággal vádolt roma asszonyt Franciaország nem adott ki korábban a magyar hatóságoknak, de ez csak azért történhetett meg, mert bűncselekményük súlya eltörpült a zámolyi romákat ért sérelmekhez képest. Krasznai esetében erről nem lehet szó.) Csudálkoznék, ha a rendőrség tudná, mit "akar" Krasznai, amikor ezt szerintem még ő se nagyon tudja. A történet ilyen beállítása feleleveníti azt a többször cáfolt hazugságot, hogy a zámolyi romák a tragikus zámolyi gyilkosság felelőssége elől menekültek volna Franciaországba. (Krasznai Krisztián, akit ez ügyben emberölésért elítéltek, sohasem járt Strasbourgban.)

E sorok írója, ha szabad ilyen patetikusan fogalmazni, hősnek, a magyarországi cigányok nemzeti hősének tartja Krasznai Józsefet. Ez a hős most morálisan, emberileg megbukott, és ez végtelenül szomorú. Hőstettét, a zámolyi romák históriáját és annak tanulságait azonban nem felejti el a történelem. És talán ez a fontosabb.

Hell István

újságíró