Ahol véget érnek azok az óbudai szűk utcák, amiket szeretni lehet, ahol se parkolni, se közlekedni nem lehet, ahol a különböző házak és többszintes épületek olyan szorosan tapadnak egymáshoz, mintha össze lennének nőve, na ott kezdődik a Bécsi út. Óbuda főutcája már régóta lelketlen főútvonal, négy forgalmas sávval és villamossal, tehát nem az a kiköpött lakóparkos idill, ahová az ember lakóházakat álmodik. Itt már nyoma sincs a romantikának, a hangulatosan eklektikus kis utcáknak. De a piac diktál, és a trend valóban fordulóban van. Irodaházakkal tele a padlás, ma már új idők járnak. Nyilvánvaló, hogy van igény a városi létre, a kényelmes közlekedésre és a civilizáció minden vívmányára, amit egy nagyváros kínálni tud.
Átmeneti állapot
A Kiscelli Sarokház elhelyezkedése pontosan jelzi a problémát. A két ütemben épült új lakóház lehető legkisebb felületével fordul a Bécsi útra, és inkább hátrafelé terjeszkedik, ahol az ablakok már lombos fákra néznek, és néhány szerencsésebb lakás kertkapcsolattal is rendelkezik. A Remete-hegy lábánál emelkedő épületegyüttes azonban mégis városi lakóház, amely közel van az Árpád hídhoz, tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, és a városnak azon pontján foglal helyet, amely évek óta dinamikusan fejlődik, állandó mozgásban van, új épületekkel és új lakóházakkal gazdagodik.
A 4 Plusz Építész Stúdió tervei alapján olyan ház épült fel itt, amely tökéletesen megfelel a közízlésnek, kellemesen színes falfelületeket felvonultató főhomlokzatával, divatos körablakaival kerüli a kockázatot, biztosra megy, ami egy lakóház értékesítésénél nem utolsó szempont. A forgalmas főútvonaltól kellemes távolságra visszaléptetett homlokzatok, gondosan ápolt előkertek és a felhasznált anyagok lakóházhoz illő kellemes, barátságos légkört teremtenek. Tetőteraszok, francia erkélyek és balkonok, eltérő osztású ablakok teszik változatossá a homlokzatokat, amelyekből könnyen kikövetkeztethető, hogy a lakások belső kialakítása és térrendezése is változatos. A tervezők, Berzsák Zoltán és Vékony Péter, igyekeztek minden négyzetmétert a lakók javára fordítani. A tágas tetőtéri lakásoktól a legkisebb garzonig minden részletét megtervezték a lakásnak, és figyelembe vették a természetes fényviszonyokat is, ezáltal valóban élhető és lakható belső tereket alakítottak ki.
Már kevésbé érthető az a különbség, amely az első és második ütemben épült tömbök között jelentkezik. Míg a Bécsi út felőli második ütem könnyed, elegáns és nyitott, a Kiscelli utca felőli rész sokkal zártabb és kevésbé letisztult képet mutat. Mintha az építészek csak a második tömb kialakításánál találták volna meg igazán azt a formát, amelyet erre a területre szántak, hiszen semmi nem indokolja, hogy éppen a csendesebb, zöldebb környezetben emelkedő épületrészen szűküljenek össze az ablakok és legyenek kevésbé tágasak az erkélyek.
Az összbenyomást tekintve a Kiscelli Sarokház nem kiemelkedő építészeti érték, nem különösebben újító és progresszív alkotás, de talán ez nem is feladat egy lakóház esetében. Azt a tudást azonban, amely egy ilyen beruházás sikeréhez elengedhetetlen, pontosan és jól alkalmazták a tervezők, összességében könnyen befogadható és fogyasztható értéket hoztak létre, a középszernek azt a megbízható minőségét alkották meg, amely nélkül nem képzelhető el kiemelkedő épület a későbbiekben. Visszatekintve az elmúlt néhány év építészetére, jó érzés azt látni, hogy van olyan elfogadható építészeti minőség, amilyet már biztosan tudunk, ahonnan létezik folytatás, és a folyamatot vizsgálva, már azt is pontosan látjuk, hogy ezek az alkotások nem megkerülhetők, ezeket nem lehet és nem is érdemes megspórolni, ha bízunk abban, hogy van belső fejlődés, és a jövőt nem kizárólag a nemzetközi trendek erőltetett másolásával lehet elképzelni, hanem a belső változások és az idegen példák együtthatójaként érdemes átgondolni.
A szerző az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja
A Kiscelli Sarokház nem különösebben újító és progresszív alkotás, de talán ez nem is feladat egy lakóház esetében
