Fájdalmasan korán ment el. Akik ismerték, és sokan ismerték őt a tárgyalótermekből, bölcs publicisztikái révén a sajtóból, tudják, ellentmondásos személyiség volt: nyughatatlan szelleme békés természetével viaskodott. Az atyai útravalót - édesapja is híres, iskolateremtő ügyvéd volt - politikai szerepvállalással egészítette ki. A Független Jogászfórum alapító tagjaként, majd egyik markáns vezetőjeként aktív alakítója volt a rendszerváltozásnak. "Kiszámítható és tartós törvények nélkül jogállam nem működtethető. Mert ha a törvényhozás túl esetleges, és nem mindennap ugyanúgy igazítja el az állampolgárt, akkor hitelét veszti." - fogalmazta meg 1992 októberében. Írásait Macerás jogállam címmel válogatta kötetbe. Cikkei, tanulmányai, köztük a Jogtörténeti tanulmány a zsidókérdésről című, közéletünk fontos és bátor vitairatai voltak.

Nehéz-Posony István jogalkalmazóként is maradandót alkotott. Sztárügyvéd volt, noha nem szerette, sőt elhárította ezt a titulust. Mindig megtalálták a nehéz ügyek: legutóbb például Princz Gábort, Liszkay Gábort és Kerék Csabát is védte. Ars poeticáját 2002 januárjában vetette papírra: "Az igazság szolgáltatása magasrendű szellemi tevékenység, amelynek során emberi cselekedetek tényét és sorrendjét kell megállapítani, feltárni azok indítékait, mozgatórúgóit, el kell helyezni az aktuális társadalmi és az örök emberi erkölcs kívánalmai között, majd olyan következtetésre kell jutni, amely egyszerre állítja helyre a társadalom rendjét, ugyanakkor megfelelő következményt alkalmaz a jogsértővel szemben."

A stafétabotot fia, Márton veszi át.