Jelentem, a Balaton és vidéke olcsó német turistahadak nélkül is épül tovább, igaz, a fagyiszínekben virító dzsentripaloták már egyre ritkábbak az új házak között, és csökkenni látszik a legújabb kori "minden mindegy, csak teteje legyen!" típusú családi buherák aránya is.

Ma mintha egyre több vállalkozó venné át a terepet, de ők is a szebb jövőre, a jól fizető és időben érkező vásárlók reményére építenek, azon pedig ugyanúgy el lehet tűnődni, esztétikai értelemben vajon mekkora előrelépés, ha a kádárista hétvégi kreativitás helyett ma éppen az utazási katalógusok mediterrán formavilága hódít. Igaz, hogy itt más a táj, más a klíma, mások a fák, sőt még a nap is egészen másképp süt - ma ez van. A régi kockanyaralók közé az aprócska telkeket kitöltve floridai vagy délspanyol képélmények települnek derűs gipszoszlopokkal és általában mokány birtokfalakkal, esetleg enyhe lejtésű toszkán tetők vörös makarónicseréppel, és a legjobb, ami még közbejöhet, az néhány bukolikus zöldnosztalgiába oltott, több kővel és nyers fával dolgozó, szelíd Makovecz-utánérzés.

De ezek a Balaton-parti nyaralós utcák még így is szépek. Nemcsak a sok nyári emlék szépíti meg őket, mert azok legfeljebb a mi látásunkat torzítják, de a sok zöld is, ami a több évtizeddel ezelőtti építkezési boom óta egyre jobban ápol és eltakar.

Ebben a zöld keretben tűnik fel az az új nyaraló is, amelyet apa és lánya, Vonnák János és Vonnák Kata tervezett. De ez nem afféle jutalomjáték volt, amikor az építész kötöttségek nélkül magának tervezhet: a kétlakásos nyaralót egy fiatal, fővárosi testvérpár rendelte, akiket nemcsak a nyár és a hétvégék, de részben foglalkozásuk és a sportos életmód is ideköt. A balatoni viszonylatban nem, de különben keskeny (viszont hosszú) telken a ház kétszintes, de puritán méltósággal fordul az utca felé, az viszont már csak bent látszik, ahogy földszintessé ereszkedve szinte belesimul a nádasra kifutó kertbe. Bontott tégla, vöröscédrus rétegelt fatáblák, a természettel köszönő viszonyban lévő anyagok és a nehézkesség bonyodalmait kerülő formák: járókelőként már első látásra is, mint valami hűsítő hatott rám az utcai front képe. A kerítés, a lapos tető és a fekvő téglasorok vízszintes nyugalma, amit éppen csak megtörnek a különböző falnyílások meg a tengelyében egymástól elcsúsztatott két lakrész - egyszerre "sűrű", jelentős fogadókép, ugyanakkor tömény funkció is, hiszen az épület innenső oldalára lakó- és hálószobák kerültek, tehát csak másodsorban látványos, de főleg praktikus, ha a ház kissé beljebb húzódik az utca vonalától. Itt aztán egyáltalán nem mindegy, hogyan süt a nap, az ablakok szinte követik az útját, hogy oldalról adott esetben egy fénypászma akár a reggelizőasztalhoz is beeshessen, miközben a nappali-ebédlőt a kert felől a délutáni hőség elől már szélesen előreugró terasztető védi. A déli oldalon az épület szinte teljesen zárt - többek között a szomszédban húzódó emeletes üdülőépület kínos közelségével szemben védekezve -, a másik, az északi oldalon viszont széles üveg- és ablakfelületek igyekszenek még nagyobb utat nyitni a fénynek. Ha nem látja valaki, talán el sem tudja képzelni, mennyit dobhat egy belső téren ezeknek a beeső fényeknek és árnyékoknak az állandó mozgása.

A két lakrész az ikerházak logikája szerint teljesen elkülönül, de belül lényegében egyformák: a kert felé az egy légteres nappali-konyha-étkezők néznek, míg a szobák az utca felőli két szintre kerültek, a bejárat pedig mindkét oldalon a kétféle lakófunkciót elválasztó vonalon, egy átriumszerű beugróból nyílik. Az emeletiekhez az elválasztó főfal két oldalán futó lépcső vezet, és az emeleti hálószobák előtt, ahol a tető ereszkedni kezd, terasz nyílik szívdobogtató kilátással a vízre és a tihanyi túloldalra.

A falak összessége persze még így sem feltétlenül teremtené meg azt az egyedi és utánozhatatlan teret, amelyet amúgy közrefognak. Ehhez kell az a távolabbi és a szűkebb táj, a nádas sűrűje és a fűz- és nyárfák bősége, továbbá az a természetesség, ahogy az építők szándékának engedelmeskedve, ez a ház ennek a tágabb egységnek szinte magától értetődő részévé tud válni.

az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja

Nem mindegy, hogyan süt a nap, az ablakok szinte követik az útját