A mérőszalaggyártók rosszul járnak vásárlókörük nagy részének elvesztésével, de talán csak ők szomorkodnak a behívások megszüntetése miatt. Közvélemény-kutatások szerint a sorkötelezettség megszüntetésének támogatottsága nyolcvanszázalékos, ám ez egészen a közelmúltig nem volt elmondható.

"- Lát hajót?

- Nem.

- Akkor mossa le még egyszer az ablakot. Koszos, azért nem látja.

- Na, most már látja hajót?

- Igen.

- Akkor mossa újra, mert kurva koszos az az ablak, ha hajót lát a Hortobágyon."

Ez a kedves beszélgetés kiképző és újonc között zajlott le rendszeresen a debreceni laktanyában. Minden bizonnyal szép emlék, sajnálhatjuk, hogy a jövőben már nem hangzik el, miután novemberben leszerel az utolsó sorkatona is.

A modern általános hadkötelezettséget Franciaországban, a forradalom megvédésére vezették be 1793-ban, hogy a XIX. század végére elterjedjen egész Európában. Az Osztrák-Magyar Monarchia a nagyhatalmi ambícióinak hitelesítésére tért át az általános kötelező sorozásra. A tömeges mozgósítások az első világháborúban kezdődtek, amikor a "Fel Belgrádra!" lelkesedés elegendő volt ahhoz, hogy mindössze az utcára kihelyezett plakátokon értesítse a hadsereg a férfiakat, hol kell jelentkezniük a kiképzésre. A vesztes háborút követő trianoni szerződés megszüntette az általános védkötelezettséget, a honvédség csak önkénteseket fogadhatott, korlátozott létszámban. A tilalom idején a honvédség utánpótlását különböző módszerekkel próbálták biztosítani, útjára indították például a leventemozgalmat, amelyben tizenéves fiúkat treníroztak, a hagyományos erkölcsi értékrendet, az erő, az egészség, a vitézség kultuszát táplálták beléjük. A második világháború előtt, 1939-ben kezdődött a honvédség létszámának feltöltése. A háborúban volt olyan alakulat, amelyet néhány héttel a mozgósítás után rendeltek ki a Don-kanyarba.

Az alkotmányban 1949-ben szerepelt először a minden nagykorú fiatalra vonatkozó bevonulási kötelezettség. Az imperializmus ellen három évig készítették fel a katonákat. A hosszú laktanyaélet a politikai enyhüléssel rövidült, előbb két, majd 1977-től másfél évre.

Szemléletbeli változást a rendszerváltás hozott. 1989-ben, a "régi" parlament utolsó ülésén mondták ki, hogy nem lehet mindenkit fegyveres szolgálatra kötelezni. A polgári szolgálat bevezetése azoknak nyújtott menedéket, akik a katonai szolgálatot vallási vagy politikai okokból tagadták meg. Előbbiek körébe tartoztak a Jehova tanúi, nazarénusok, reformadventisták, a Bokor katolikus bázisközösség tagjai, akik a nyílt szembenállás miatt hároméves-tízhónapos börtönbüntetést kaptak. Csapody Tamás, az Alba Kör alapítója szerint például a rendszerváltás egyik, Parlament melletti tömegdemonstrációját 1988-ban azért tartották, hogy a baracskai fogházban bebörtönzött lelkiismereti foglyokat engedjék ki. A katonai szolgálat nyílt megtagadóit egyébként mind ez idáig börtönbüntetés fenyegette. Ha valaki nem állt elő egy bármennyire is hihetetlennek tűnő indokkal a bliccelés megmagyarázására, büntetőeljárás indult ellene. Márpedig a vallási okok miatti szolgálatmegtagadók ilyen álokokat nem keresnek. Az utolsó, májusi bevonuláson is volt egy fiatal, aki erre hivatkozott. Szenes Zoltán vezérkari főnök egy nyilatkozatában utalt arra, hogy az ezért járó büntetést a sorkatonaság megszüntetésének bejelentése után nem forszírozza a honvédség.

A rendszerváltás után minden kormány faragott a sorkatonai szolgálati időn. Ennek részben a hadseregre fordított mind kevesebb pénz miatt gazdasági, a tömeghadseregekkel leszámoló katonai és nem utolsósorban a fiatalok körében minden bizonnyal népszerűségfokozó politikai okai voltak. Angyalbőrben 1992-től egy évet, 1998-tól kilenc hónapot, 2002-től fél esztendőt kellett kihúzni. Mindezek ellenére a 90-es évek első felében a magyar felnőtt lakosság abszolút többsége még amellett foglalt állást, hogy a sorkatonai szolgálatra szükség van. Vizsgálták ennek motivációit is. Az okok Szabó János A haderőváltás Magyarországon című könyve szerint a következők voltak: a hadsereg tradicionális nevelő-szocializációs szerepének elfogadása, hazafiasság, a haza védelme, nosztalgia a fiatalkori katonai szolgálat iránt, gazdasági szempontok (olcsóbb a sorozott hadsereg), a fiatalok fizikailag és pszichológiailag megerősödnek, megférfiasodnak a hadseregben, elvben igazságos a jelenlegi rendszer, ha én kibírtam, és hasznomra vált, bírják ki a maiak is. A váltás támogatói ezzel szemben a sorkatonai szolgálat értelmetlenségét, a kiképzés hiányát, a rossz körülményeket, a fiatalok megváltozott értékrendszerét, a fegyelem és az autoritás elutasítását és a pacifizmus terjedését hozták fel érvként. 1992 és 1996 között 56 százalékról 63 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint inkább hasznos a sorkatonai szolgálat, az inkább káros minősítést választók száma is nőtt, igaz, mindössze 11-ről 15 százalékra. Eközben a honvédelmi vezetés számos gesztust tett a behívott fiatalok irányában: bevihették a civil ruhájukat a laktanyába, amit használhattak a kimenő-egyenruha helyett, próbajelleggel sört árultak a kantinokban, sőt eltörölték a kötelező reggeli tornát is. Ez utóbbi egyébként a közvélemény háromnegyedének ellenérzését váltotta ki. Lassan mégis változott a sorkötelezettség megítélése, 1997-99 között kiegyenlítődött a támogatók és ellenzők aránya, sőt a NATO-népszavazás kampányában már hangsúlyos elem volt az az egyébként valótlan, egy nagymama szájába adott állítás, hogy ha belépünk, akkor a fiúnak nem kell bevonulnia. Végérvényesen akkor kerültek többségbe az önkéntes hadsereg hívei, amikor 1999 végén a kiképzőközpontokban agyhártyagyulladás-járvány tört ki, több katona megbetegedett, a zár alá vett laktanyákból pedig karácsonyra és szilveszterre nem mehettek haza az újoncok. Ekkor kerültek a figyelem középpontjába a pénzhiány miatt csak toldozgatott-foldozgatott épületek, bár az ombudsman korábban több vizsgálatában is felhívta a figyelmet az alkotmányos alapjogokat sértő körülményekre. Néhány idézet ezek közül, nem az ötvenes vagy hatvanas évekből, hanem 1999-2000-ből: "a fűtést központi fűtéssel, illetve olajtüzeléssel oldják meg, a férőhelyek mintegy harmada (713 férőhely) központi fűtéses. Az olajkályhákba a napi kiképzés végén gyújtanak be, és takarodóig (22.00 óra) használhatók. Takarodó után az esetleges üzemzavar vagy szén-monoxid-termelődés veszélye miatt a kályhákat tilos használni. A hálókörletek a külső hőmérséklettől függően a hajnali órákra már annyira lehűlnek, hogy a katonák melegítőben alszanak, és reggel hideg helyiségben öltözködnek. Téli kiképzési időszakban emiatt különösen sok a felső légúti, megfázásos megbetegedés". Ez volt a kifejezetten kiképzőközpontnak kialakított Szabadszállásról az ombudsmani vélemény, de álljon itt egy általánosabb megállapítás: "az élelmezési ellátás - a sorkatonák általános véleménye szerint - kevés és rossz, a katonák úgy nyilatkoztak, hogy a laktanyai ellátás keretében kapott élelem kiegészítésre szorul. Kérdésre elmondták, hogy friss zöldséget és gyümölcsöt csak elvétve, és inkább csak a nyári időszakban kapnak. A meghallgatott parancsnokok és a logisztikai vezetők ezt megerősítették. Általános problémaként jelentkeznek a fűtés és a melegvíz-ellátás hiányosságai és a tisztálkodási lehetőségek szűkössége. Egy századra általában 2-4 zuhanyozó jut, sok esetben azonban azok többsége nem működik. Kecskeméten jártunk olyan épületekben is, ahol egy századszinten csupán két mosdó és egy WC működött, a többi el volt dugulva, illetve hiányoztak a csapok. A vizesblokkok piszkosak voltak, padlózatukat szennyes lé borította. Kalocsán és Tapolcán csak olyan rövid ideig van meleg víz, hogy abban csak néhányan tudnak fürdeni. A sorkatonák egyenruházata gyakran kopott, néhány esetben rongyos volt, gyakori, hogy nem megfelelő méretű ruhát, illetve bakancsot kell viselniük."

A közhangulat változását a politika lassan követte. Farkas Henrik, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája ügyvezetője úgy emlékszik, hogy elsőként az SZDSZ állt velük szóba 1993-ban, bár a sorkötelezettség eltörlését a liberálisok akkor még csak távlati célként fogalmazták meg. A szabad demokraták aztán 1999 elején aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a parlament tárgyaljon a sorozás 2002-es eltörléséről. Az íveket 250 ezren szignálták, a törvényhozás pedig megtartotta a vitát, amelyen a MIÉP, az MDF és a kisgazdák kiálltak a sorkötelezettség fenntartása mellett. A Fidesz és az MSZP pedig elvben támogatta az önkéntességet, de azt korainak tartotta. Orbán Viktor is a sorkötelezettség mellett állt ki, amikor kormányfőként a katonai vezetők előtt kijelentette, hogy az államigazgatásban is jobban bízik az ember azokban a munkatársakban, akik letették az esküt, és az újoncok keményebb kiképzését kérte. Szabó János akkor honvédelmi miniszter - aki egyébként nem volt katona, így az államigazgatási bizalmi indexnek számító esküt sem tette le - úgy árnyalta a képet, hogy a sorkatonai szolgálatban továbbra sem lesz mellőzhető például a laktanyaudvar söprése, ám a technikai képzésre terelődik a fő figyeléem. "Hat hónapba nagyon sok minden belefér még akkor is, ha a katonák péntek délután elhagyják a laktanyát, és csak hétfő reggel jelentkeznek" - mondta a katonai ügyekkel közelebbi kapcsolatban minisztersége alatt sem igazán kerülő Szabó. Az Orbán-kormány által hat hónapra faragott katonaidőt mégsem sikerült tartalommal megtölteni: Fodor Lajos vezérkari főnök 2001-ben egy katonai lap cikkében (!) hívta fel a parancsnokok figyelmét arra, hogy amikor a fiatalok 18-22 éves korukban bevonulnak a Magyar Honvédségbe, addigi életük egyik legjelentősebb lépését teszik meg, és meg kell védeni őket a devianciáktól. "Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy negatív élmények érjék ezeket a fiatalokat, hogy csalódjanak bennünk, a honvédségben. Nem engedhetjük meg, hogy fölöslegesen eltöltött időnek érezzék a katonai szolgálatot. Ezért értelmes elfoglaltságot, kemény és férfias kiképzést kell számukra szerveznünk" - tűzte ki célul az újoncokat ért szívatásokat körülíró tábornok, az egykori hírhedt első lépcsős Lentiben elhelyezett alakulat parancsnoka, aki szerint egyébként egyre ritkább, hogy kollégiumokból, középiskolákból "magukkal hozott", megalázó feladatokat végeztetnek "öregek" a fiatalokkal. Hogy a kiképzésekkel valóban gond lehet, azt jelezte az is: a délszláv válság idején olyan páncéltörő alakulatot rendeltek a határhoz, amelynek tagjai egyetlen alkalommal sem lőttek élesben. Azt az alapkiképzésnél tették meg: a géppisztolyhoz kapott kilenc lövedékből három egyes lövés az álló mellalak alsó széle, közepére, aztán a maradék hatból lehetett rövid sorozatokat lőni, persze csak finom ujjmozdulatokkal.

Mindeközben a fiatalok szinte polgári engedetlenségi mozgalmat indítottak a bevonulás ellen. Ennek legegyszerűbb módja az egészségügyi alkalmatlanság bizonyítása volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1973-ban 3,35 százalék volt az orvosi rostán elbukók aránya, 1998-ban már 26,41, 2001-re 50 százalék. A vezető ok az elmezavar lett, ez a tízszeresére nőtt ez idő alatt. A nyugat-európai átlag egyébként 25-30 százalék. A legdrasztikusabb Budapesten volt a helyzet, ahol a sorozásról a fiatalok több mint hetven százaléka mehetett haza véglegesen vagy ideiglenesen alkalmatlannak minősítve. Azt a honvédség vezetői nyíltan is hangoztatták, hogy az alkalmatlanságot megalapozó orvosi papírok kétharmada lehet hamis. Ám mindössze egyetlen nyilvánosságra hozott eset volt, amikor lebukott egy pénzért álbetegségeket diagnosztizáló orvos. Neki nem volt szerencséje, a sorozóorvosoknak feltűnt ugyanis, hogy túlságosan alapos, a szokásos 1-2 oldal helyett 6-8 oldalas orvosi véleményt állított ki. Ám ez - a többi esetből kiindulva - még kevés lett volna a rendőrségi feljelentéshez, hiába szerepeltek kifejezetten öregkori betegségek a papírokon. A szakvélemény más orvosok általi, nem túl népszerű elemzése helyett az volt döntő, hogy a 46 éves doktor olyan intézmény pecsétjét használta, amelynél már évek óta nem dolgozott. A papírokat 30-120 ezer forintért árulta. A honvédség megpróbálta szigorítani a rendszert, a háziorvosok bevonásával, az alkalmatlanoknál a jogosítvány visszavonását is meglengetve vagy kifejezetten gyenguszos alakulat összeállításával, ám ezektől sem csökkent a fiatalok papírok alapján katasztrofális egészségügyi állapota. És újabb megoldások is jöttek: néhány ezrelékről 15-20 százalékra nőtt a polgári szolgálatot választók száma, akik civil cégeknél, akár a pacifista Alba Körnél is letölthették a sorkatonai időnél némileg hosszabb kötelezettségüket. Végül pedig már el sem mentek a sorozásokra vagy akár a behívóparancs ellenére a laktanyákba. És mindezek ellenére a honvédség az egyre apadó mennyiségű alkalmasnak nyilvánított fiatal közül sem tudott mindenkit behívni. A sorkatonák száma a rendszerváltás idején meglévő 80 ezerről ez évre hatezerre csökkent. A behívottakat ugyanis fokozatosan szerződésesekkel váltották fel ott, ahol értékesebb eszközöket kezeltek vagy külföldi szolgálatra készültek. Sorkatonát ugyanis tilos határon túlra vezényelni. Volt olyan ötlet, hogy pénzen lehessen megváltani a sorkötelezettséget, ám ezt a társadalmi igazságtalanság miatt elvetették. A megoldás végül az lett, hogy senkit nem hívnak be. Ezt a kormányprogramban szereplő, ám a tervezetthez képest előre hozott döntést jelentette be a honvédelmi miniszter egy június eleji kormányülés után, az EP-kampány finisében, immár nyolcvanszázalékos társadalmi támogatottsággal.

A sorkatonákat az ősztől civil őrző-védők váltják fel a kerítéseknél. Havril András, a vezérkari főnök helyettese szerint ez azért is jó, mert legalább valóban a feladatukra koncentráló szakemberek óvják a rendet a falaknál és nem sorkatonák, akik sokszor csak arra figyelnek, hogyan lehet benzint kilopni a laktanyából vagy alkoholt becsempészni.

Erre nem is gondoltunk.

Surranó