- Ön erősen optimista.

- Miért gondolja?

- Aki hosszú távú jövőkutatással foglalkozik, szerintem erősen optimista.

- Egy kulturált, tradicionális jövőkutató ötvenéves előrejelzést már nem ad, mert ötven év alatt erősen szétcsúszhatnak a dolgok. Viszont 1979-ben kialakult egy új tudományág, a fizikai eszkatológia, amely kicsit nagyobb távlatokat próbál áttekinteni, és azzal foglalkozik, hogy az univerzum végén mi fog történni.

- Mi fog?

- Messze van még a vége. Úgy szokták mondani, tíz a századikon év van előttünk, és a hosszú távú jövőt kutatók számára éppen az a feladat, hogy kitalálják, hogy ezen az elképzelhetetlenül hosszú időskálán mi történik a világunkkal. Ez azonban nem könnyű, és nemcsak a szinte beláthatatlan évmilliárdok miatt, hanem azért is, mert az emberiség történetét számos olyan dolog befolyásolja, amit kis léptékben nem is veszünk észre. Ilyen például az időjárás vagy egy-egy közelünkben mozgó kisbolygó, amely szerencsétlen esetben összeütközhet a Földdel.

- Azt hittem, ilyen csak a filmekben van.

- Januárban, amikor Bush elnök bejelentette, hogy embert küld a Marsra, paraszthajszálon múlt, hogy nem egy világméretű katasztrófa lehetőségét jelentette be. Néhány nappal korábban ugyanis úgy gondolták a csillagászok, hogy egy kisbolygó tart felénk, és azon tűnődtek, hogy fel kellene hívniuk az elnököt. Ha Bush megkérdezte volna, hogy a kisbolygó el fogja-e találni a Földet, legfeljebb a vállukat vonogathatták volna, mint ahogy arra a kérdésre is, hogy ilyenkor mit lehet tenni.

- Kizárólag évmilliárdokban, és a Földnek nekitántorgó kisbolygókban gondolkodik, vagy az is foglalkoztatja, mi történik velünk a közeli jövőben, ha ilyen rablógazdálkodást folytatunk a természetben és a szűkebb környezetünkben?

- Természetesen ez is fontos, hiszen ha az említett távlatokat nézzük, még nagyon az elején vagyunk valaminek, így tehát mindannyian alapító atyák vagyunk. Azaz, ha úgy gondolunk földjeinkre, falvainkra, városainkra, mint az emberiség hosszú távú életterére, akkor a jövő szempontjából nem mindegy, hogyan élünk ma. Azt viszont tudnunk kell, hogy a Föld energiaforrásai végesek, úgyhogy a túlélés szempontjából két eset lehetséges: vagy elkezdjük szűkíteni az emberek alapjogait, azaz a térhez, a gyerekhez, a tiszta levegőhöz és a tiszta vízhez való jogot, vagy más helyek után nézünk. David Brin sci-fi író erről azt mondta: most még van egy nyitott ablakunk a világűrre, de amint a lehetőségeink szűkülnek, ez az ablak becsukódik. Úgyhogy most kellene körülnézni, ameddig lehet.

- Azt mondta, a jövő szempontjából nem mindegy, hogyan élünk ma, hogyan használjuk és alakítjuk környezetünket. A jövőkutatás vagy a tudománytörténet segít abban, hogy tudatosabban éljünk?

- Azt gondolom, segít. Mondok egy példát. Aki azzal a szemlélettel áll neki a környezetalakításnak, amit én szeretnék átadni a tanítványaimnak, pontosan tudja például, hogyan használja a proxemika tudományát. Amely azt tanítja, hogy nem úgy létezünk a térben, mint egy zsák zöldbab, amit odaállítottak a fal mellé, és bután várja, hogy feldőljön. Az embernek viszonya van a térrel, a térben létező másik emberrel, és ennek a viszonynak nagy a jelentősége.

- Azaz?

- A pályaudvarok várótermét nem arra találták ki, hogy az emberek kommunikáljanak egymással, de egy kávézót már egészen máshogy kell kialakítani, mert az meg éppen arra szolgál. Budapesten mind gyakrabban látható, hogy a térszerkezetek tervezésénél figyelembe veszik az efféle szempontokat is. Miként egyre tudatosabban alakítják ki vagy át a köztereket. Csak találomra: évről évre biztonságosabbak a játszóterek, meg lehet nézni, hányféle tudományos és térrendezési szempontot vettek figyelembe az Állatkert mai képének kialakításakor vagy a bevásárlóközpontok építésekor.

- Budapest arculata tehát egyre jobban átalakul, de a városban élők is változnak. Ha a Trafó Cukor nevű revüjében ön által jósoltakat komolyan vesszük, rövidesen megjelennek a foszforeszkáló fővárosi divatlányok.

- Ez csupán a lehetőségek fázistere. Arról ugyanis már hallottam, hogy világító medúzákból átültetett génekkel csináltak sötétben világító majmot. Ki tudja: még néhány év, és lehet, hogy a lányok között az lesz a sikk Budapesten, hogy ki világít erősebben alkonyatkor. Ez persze vicc. Ami viszont nem az: egyre többet hallani arról, miféle genetikai lehetőségek nyílnak meg előttünk, így az sem elképzelhetetlen, hogy hosszú távon különféle emberfajok jelennek meg, amelyek elkezdik egymást kiszorítani. Néhányan - például az amerikai fizikus, Freeman Dyson - a fentiekből következő faji genocídiumokat jósolnak. És itt megint felmerül az a kérdés, hogy sikerül-e kolonizálnunk a kisbolygókat meg az üstökösöket. Mert ha sikerül, akkor előbb-utóbb mindenki megtalálja a helyét. Akinek például öt feje lesz, megy az övéi közé egy kisbolygóra, ott majd nem bántja ezért senki.

- Ön éppen Gödöllőre ment.

- Ha azt kérdezi, miért hagytam itt Budapestet, akkor nem tudok szenzációt mondani. A családomnak Gödöllőn akadt lakáslehetősége, de ezt nem bánom. Szeretem a természet közelségét, az állatokat. Budapesten ma már csak három dolgot csinálok: tanítok a Műszaki Egyetemen, utazom ide-oda, és járom a könyvesboltokat, könyvtárakat. Ez a város nekem ma már csak tranzithely. Olyan, mint egy távoli bolygó.

Nem úgy létezünk a térben, mint egy zsák zöldbab