A budapesti Városligetben a már ismerős történelmi tabló fogad: nemezsapkás hun gyerekek fociznak egy jurta előtt, hun anyukájuk fényképezi őket, egy nagy bajszú hun férfi pedig műanyag pohárból kortyolja a vörösbort, és hun lándzsáját a földbe döfi. A lovaknál pillantjuk meg Budaházy Györgyöt, a mostani esemény főszervezőjét. Az Erzsébet hídi ütközet óta, úgy látszik, Budaházy úr rákapott a csatákra: most éppen a pozsonyit készül megnyerni, de szinte biztosak vagyunk abban, hogy ha rábíznák a mohácsi vészt, azt is fix 1-esre hozná. Amikor mellé lépünk, nem állítjuk, hogy az örömtől felfénylik az arca.

- Na, már csak maguk hiányoztak - mondja, ám azért átad egy szórólapot.

Kiderül, téves volt az az elképzelésünk, miszerint Pozsonynál a magyar vitézek szkájkalapos járási párttitkárok hordáival csaptak össze. 907-ben a német-római seregek nyomultak a Kárpát-medencébe, miután királyuk, Lajos egyenesen a magyarok kiirtását rendelte el ("Ugros eliminados esse"), ami még a korszokásokhoz képest is elég durva dolognak tűnik. Árpád mintegy negyvenezer fős serege mindenesetre szétverte a százezres, főleg bajor nehézgyalogosokból álló ellenséget, amelynek flottáját Búvár Kund még jól meg is fúrta.

Hát ezt kellene most eljátszani a Városligetben.

Rögtön látszik, a pozsonyi csata mp3-as változatáról lehet csak szó, egy kis tömörített történelemről, hisz nyolc magyar áll majd szemben tizenöt bajorral, de hát Koltay Gábor kevesebből is kihozta a honfoglalást. A szereplőket egyébként egyszerűen választották ki a jelentkezők közül: aki tudott lovagolni, az magyar lett, aki nem, az német.

Egyelőre azonban késik a csata. Békés vasárnapi hangulat van a levegőben, turisták nézelődnek, egy üstben rotyog valami, a sört pedig százhatvan forintért csapolják, ami már nem is baráti, inkább testvéri árnak számít. Hadd írjuk le még egyszer: egy kellemes vasárnap délután van kibontakozóban, vagy inkább bontakozhatna ki, mondjuk Dániában, mert minden adott hozzá, a jó idő, a sör, a lovak közelsége, és persze ez a történelmi csatajáték, amelyhez lassan felállnak a szereplők. Miért is nem vagyunk Dániában, sóhajtjuk, mert ahogy a bútorokat a por, úgy lep be itt mindent valami teljesen ide nem illő bornírtság. Hátul ott az obligát könyvesstand, a Wass Albert- összessel, Bayer Zsolt dolgozataival, egy vékony füzettel a szabadkőművesek gazemberségeiről, meg az eladóval, aki rovásírásos pólóban osztja az észt. Látunk néhány mélymagyar rendezvényről ismert alakot, aki dacos komolysággal jár fel alá, egy húsz év körüli lányt, a jobb vállán Nagy-Magyarország tetoválással, és halljuk, amint egy asszony azt mondja, Orbán Viktor a legnagyobb magyar.

- Ne akarják megtudni, mit gondolok a románokról - mondja egy kopaszodó férfi, akit hiába biztosítunk arról, hogy nem akarjuk, mégis elmondja.

Fél négykor aztán elkezdődik a pozsonyi csata. Budaházy apró lovon ülve meséli a történetét, a csapatok addig két oldalt állnak jelenésükre várva. Egy kicsit hosszú az egész, nincs teljesen végiggondolva, talán nem ártott volna egy nemzeti érzelmű dramaturg a Hun Szövetség mellé. Később a magyarok íjazni kezdenek, a németek parancsnoka kiabál, scheisse, üvölti, amiből csak a vak nem látja, mekkora taplók voltak ezek a bajorok. Talán tíz percig tart az ütközet. Lovak vágtatnak körbe, kialakul valami tusaszerű dolog is, amelyben minden ellenség meghal. Kavarog a por a Városligetben, dobbannak az ütések a pajzsokon, aztán áldomást isznak a győztesek. A jurták között sétálgatva látjuk viszont ugyanőket. Egyikük kezet fog egy ismerőssel, és rájövünk, hogy mi itt a baj: az arca, amely éppoly elszánt, mint pár perce volt a ló hátán. Az a baj, hogy ezeknek az embereknek nem ért véget a játék, vagy talán már maga a csata sem volt az. Hogy minden olyan véresen komolyan van véve, hogy ezek az emberek azt hiszik, honfoglaláskori pörkölttel, meg nemezsapkával neki lehet menni az időnek, és akkor lesz nekünk igazán jó, ha rovásírással véssük a házak falára, hogy veszszen Trianon.

Pedig nem.

Nem.

Soha.

Lovak vágtatnak körbe, kialakul valami tusaszerû dolog is, amelyben minden ellenség meghal