Összekeverték a fajokat?

Majdnem egymillió éves koponyatöredékeket találtak Kenyában, Olorgesailiében. Az új leletek azonban nem "tisztítják", hanem tovább bonyolítják az emberré válás folyamatáról eddig alkotott képünket.

A 930 000 éves töredékek nagy valószínűséggel a Homo erectus fajhoz tartoznak, habár a koponya kisebb, mint azt a kutatók ettől az emberelődtől "elvárnák". Eddig főként Afrikából, de Ázsiából és Dél-Európából is kerültek elő Homo erectus-leletek. Ez a faj hatékonyan használható kőszerszámokat készített és csoportokban élt.

A lelet kapcsán újra fellángolt a vita arról, miként csoportosítsák e fajt. Akadnak, akik úgy vélik, hogy Homo erectus egyedei méretben és alakban eléggé változatosak. Mások szerint viszont az eltérést éppen az okozza, hogy eddig nem azonosított, egy időben élt, egyébként önálló fajokat sorolnak a Homo erectus fajba. Az érdekesség az, hogy mind a két tábor úgy érzi, a most megtalált lelet az ő véleményét támasztja alá.

A jelenleg általánosan elfogadott nézet szerint a Homo erectus 2 millió évvel ezelőtt fejlődött ki és mintegy 400 000 évvel ezelőtt halt ki. Az egyetértés nagyjában eddig tart. A földrajzi helyszínt illetően már eltérőek a vélemények. Egyes kutatók szerint a Homo erectus Afrikában jelent meg, és ez a faj volt az, amelyik elindult más földrészek felfedezésére. A fajt elsőként Eugene Dubois azonosította a XIX. században Jáva szigetén talált lelet alapján. Azóta számos lelet került elő, ezek alapján állították össze a képet a tudósok arról, hogy miként változott ez a faj az évezredek alatt. Bizonyos "logika" megfigyelhető a változásban, de nehéz megállapítani, hogy a Homo erectus faj volt alkalmas ilyen fokú változásra vagy más fajokat kavartak eggyé. Tény, hogy akadnak, akik minden ilyen korú, vagyis 2 millió és 400 000 év közöttire tehető leletet Homo erectusként azonosítanak. Ők a leletek kora szerint csoportosítanak, mások arra fordítanak figyelmet, hogy milyen antropológiai jegyek mutathatók ki a csontmaradványok alapján.

Az új koponyát Richard Potts, a washingtoni Smithsonian Institution munkatársa találta meg. Noha az egyed felnőtt korában halt meg, koponyamérete jóval kisebb, mint más Homo erectus-koponyáké, és meglehetősen eltér a jávai lelettől, az úgynevezett jávai embertől.

A jávai koponya homlokcsontja például elég hosszú, kissé kiugró szemöldökcsontja van. A Potts találta koponya homlokcsontjának más a szöglejtése és a szemöldökcsont is eltérő. Más fajról van-e tehát szó? Határozott választ egyelőre senki nem ad. Tim White, a Berkeley professzora szerint elképzelhető, hogy női egyedet talált Potts, más hominidáknál is megfigyelhető, hogy a férfiak és a nők csontméretei nem egyformák. A megtalált csontok alapján azonban a kenyai egyed nemét nem tudják meghatározni.

A koponyatöredék mellett Potts olyan kőfejszéket is talált, amelyeket a nagyobb termetű Homo erectus használt. Ezért úgy véli, hogy olyan különleges csoport egyik egyedére bukkant, amelyben együtt éltek a nagyobb termetű és a kisebb Homo erectusok. Ez pedig arra utalhat, hogy a faj egyedeinek méretei valóban változóak voltak. Potts a vitában nem kíván egyébként határozatban állást foglalni. Szerinte elképzelhető, hogy az általa megtalált egyed csoportja generációkon át elszigetelten élt és az antropológiai eltérésnek ez az oka. Az is tény azonban, hogy ekkoriban már több homofaj élt egymás mellett. Talán ez a koponya is egy önálló fajt képvisel, amelynek azonban még nem kerültek eddig elő maradványai.

A most megtalált egyed feltehetően tragikus halált halt. Egy nagymacskaféle marcangolhatta szét. Legalábbis a koponyacsonton lévő nyomok erre utalnak.

Az egyed felnõtt korában halt meg - szétmarcangolta egy nagymacska
Az egyed felnõtt korában halt meg - szétmarcangolta egy nagymacska
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.