A zene materiális korszakának lassan vége. Unokáink feltehetőleg már nem fogják ismerni a lakásokat elárasztó lemezgyűjteményeket, a műanyaggal zsúfolt, ám sosem kielégítő választékú lemezboltokat, s addigra feltehetőleg eltűnnek az utolsó tizenöt-húsz kilós lemeztáskákat cipelő görnyedt DJ-k is.

Ez sokkal kevesebb, mint prófécia.

A digitális formában számtalan nagy kapacitású tároló- és lejátszóeszköz - CD-játszók, számítógépek, mp3-játszós mobiltelefonok és autóhifik - között szabadon mozgatható zenefájlok egyre kevésbé kötődnek az "eredeti kiadású" hanglemezekhez. Miközben a hanglemezgyártók szövetségei a lemezeladások soha nem látott mélypontjáról panaszkodnak, a zeneipar jövője a szórakoztatóelektronikai cikkek gyártói és a digitális világ tartalomszolgáltatói szerint a számonként történő on-line értékesítés lesz. A zene fogyasztóit a "Töldsd le, írd ki, remixeld!" szlogen különböző mutációival eszközeik megvásárlására buzdító gyártók gyakran arra játszanak, hogy új információtárolási, -sokszorozási és -manipulációs technológiáikat az azokra vonatkozó szerzői jogi szabályozást megelőzve sikerüljön széles körben elterjeszteni. Így szeretnék a kialakult új helyzet elfogadására és az egyes társadalmi érdekek e keretben történő kiegyensúlyozására szűkíteni a jog játékterét. Nemcsak hazai tendencia, hogy a predigitális korban létrejött, szerzői jogtulajdonosokat tömörítő érdekképviseleti szervezetek az új körülmények kényszerű elfogadása és az ezeknek megfelelő, mindenki számára átlátható, elfogadható és betartható szabályrendszer kialakítása helyett körömszakadtáig ragaszkodnak korábbi módszereikhez, előjogaikhoz, illetve bevételi forrásaikhoz. Sőt, új aranybányákat vélnek felfedezni, mint például a DJ-k írott CD-inek "legalizálása" esetén. A társadalom nagy része számára könnyen hozzáférhető és különösebb előképzettséget nem igénylő információs technológiák és az ezeknek köszönhetően már mindennapos, társadalmilag elfogadott, ám a törvény betűje szerint "jogsértő" gyakorlat elterjedtségének köszönhetően a "jogvédők" helyzete meglehetősen kilátástalan. Ezért kétségbeesettségükben gyakran az erő, az elrettentés, a fenyegetés politikájához nyúlnak. A betarthatatlan és kapzsi szabályok, és az említetthez hasonló, az átlagembert felháborító erődemonstrációk pont a szerzői jogi normák már amúgy is szétfoszlóban levő társadalmi elfogadottságát és támogatottságát erodálják tovább. Márpedig tucatnyi példa igazolja, hogy a digitális korban a másolásvédelem jogi és technológiai eszközei önmagukban, a szabályozni kívánt közösség morális támogatása nélkül könnyen csődöt mondanak.

A 37 magyar hanglemezkiadót tömörítő Mahaszról nem gondolom, hogy a zenére süket, szándékosan betarthatatlan szabályokat szabó, majd néhány szerencsétlen kisembert elrettentő példaként büntető, meghurcoló szervezet lenne. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy nem értik, nem ismerik a DJ-világ működését, így azt sem, hogy hogyan és miért használnak írott CD-ket a lemezlovasok.

Bár minden egyes írható CD ára tartalmazza az otthoni másoláshoz fűződő 44 forint jogdíjat, ez nem tartalmazza az így készült hanghordozó nyilvános bemutatásának jogát. Ugyanakkor még az "eredeti" hanglemezek megvásárlása sem jogosít fel minket arra, hogy azokat rádióban, televízióban, étteremben, kávézóban vagy diszkókban lejátsszuk, így e médiumok, vendéglátó, illetve szórakoztatóhelyek külön átalánydíjat fizetnek a náluk szóló zene után. A Mahasz azonban úgy gondolja, hogy CD-re írt felvételek nyilvános bemutatását további jogdíj terheli ezen az átalányon, illetve a CD árában foglalt jogdíjon túl is. A "nyilvános helyen történő lemezbemutató műsorszolgáltatás céljából készült többszörözés" díja CD-nként 1800 forint+áfa. Egy személy negyedévente legfeljebb 25 lemezt "legalizálhat" e módon, s azokat azután csak ő maga használhatja. A legalizálás egyébként sem egyszerű folyamat. A CD-re írt zeneszámok listáját - az előadó nevének, a szám címének és a felvétel kiadójának feltüntetésével - a lemezlovas elküldi a közös jogkezelőnek engedélyeztetésre, aki - amennyiben megadja az engedélyt - visszaküld egy számlát, melyet a DJ befizet, majd megkapja a Mahasz hologramos matricáját. A matricára természetesen akkor is szükség van, ha az illető DJ rendelkezik a CD-re összeválogatott felvételek "eredeti", jogtiszta példányaival, s csak állagmegóvási célból vagy a lemeztáska könnyítése miatt írja át őket.

Érdekes és elgondolkodtató, hogy pont a lemezlovasokat igyekszenek a magyar hanglemezkiadók ilyen súlyosan megvámolni, hiszen a DJ figurája a zeneipar kezdetei óta összefonódott a hanglemezek népszerűsítésével. Ha a DJ-k egy felvételt nem játszanak a rádiókban és klubokban, senki sem fogja keresni a boltokban. Ha kiadó lennék, nem érdekelne, hogy a lemezlovas jogtisztán jutott-e az adott felvételhez, sőt minél kevesebb akadályt gördítenék annak útjába, hogy népszerűsítse az általam forgalmazott zenét. Persze egy olyan hanglemezpiacon, ahol a zene hagyományos közönsége csak elvétve ad pénzt hanglemezekért, s inkább letölti vagy barátaitól átírja a lemezlovasok által népszerűsített zeneszámokat, nem marad más, mint sarokba kényszeríteni azt a néhány száz embert, akik a Mahasz által kialakított szabályokkal és némi rendőrségi segédlettel még talán rászoríthatók a lemezvásárlásra. Főleg, ha megnyugtatnak minket, hogy ez az ő érdekük is, mert az írott CD-ket játszó "kontárok" rontják az eredeti CD-kről DJ-ző "profik" pozícióit, mivel olcsóbban jutnak a zenéhez, s így kisebb gázsival is beérik.

A MAHASZ feltehetőleg saját munkatársától, Jeszenszky Zsolttól, a DJ-k érdekvédelmi kérdéseiben hasonló szemléletű Magyar Lemezlovas Egyesület (MLE) elnökétől informálódott, mikor az írott CD-kkel kapcsolatban a lemezlovasok számára is elfogadható, betartható szabályokat akart kialakítani. Ugyanakkor, ahogy a különböző internetes fórumokon ellenvéleményüknek hangot adó lemezlovasok, vagy az ügyben a rendőrség és a Legfőbb Ügyészség álláspontját kikérő - a hazai DJ-zés veteránjának számító - Arató András kérdései (Lásd Népszabadság On-line: Háttérzenétől a tömegrendezvényig. Ki kinek mennyi jogdíjat fizet Magyarországon? J. B. Sz. • 2004. március 13. ) azt jelzik: a DJ-knek legfeljebb egy része látja méltányosnak és betarthatónak az új szabályokat. Azokat aztán az eddigi razziák tapasztalatai alapján - a magyar feljelentgetés szép hagyományainak megfelelően - egyesek arra használják fel, hogy elkaszálják vele saját szakmai riválisaikat vagy személyes ellenfeleiket.

Teljesen nyilvánvaló, mennyire problematikus a jogosítható CD-k korlátozott száma, a jogosítás magas díjtétele, a Mahasz illetékessége e szabályok megállapításában, illetve a rendszeres rendőri razziázás ténye, ezért most inkább a szabályrendszer néhány olyan elemére térnék ki, melyek nem veszik figyelembe az írott CD-k tánczenei klubkultúrákban betöltött funkcióit, s így kifejezetten zene-ellenesek. Írható CD-re ugyanis nem csak már megjelent felvételek kerülhetnek. Sőt, elektronikus tánczenei körökben e formátum használata pont a zene megjelenés előtti fázisához kötődik, s így a Mahasz kompetenciája nemcsak azért erősen kérdéses, mert ezekben a műfajokban a lemezlovasok jobbára külföldi független kiadók hazánkban gyakran soha nem forgalmazott felvételeit játsszák, hanem azért is, mert e felvételek egy része egyáltalán nem kerül kiadásra. Az írható CD ugyanis részben tesztfunkciókat lát el. A DJ-k gyakran játsszák saját felvételeik félkész verzióit, hogy a klubok nagyobb hangrendszerein meghallgatva, illetve a közönség reakcióit felmérve észrevegyék szerzeményeik hiányosságait, amiket aztán a következő héten stúdióban kijavíthatnak. Bár a magyar rögvalóság perspektívájából abszurdnak tűnhet, Londonban például jó ideje fut egy CD-R (az írható CD rövidítése) nevű klubest, ahova a zenészek levihetik saját meg nem jelent munkáikat, hogy azokat megmutathassák másoknak.

Az írható CD a megjelenés előtt álló felvételek népszerűsítésének is ideális eszköze: az egyes elektronikus tánczenei alkotók és kiadók új zenéiket gyakran CD-re írva küldik el, adják oda a legfontosabb DJ-knek, hogy azok hónapokkal a hivatalos kiadvány legyártása és forgalomba bocsátása előtt beharangozhassák azokat. Az írható CD-t két tulajdonsága teszi alkalmassá ezekre a funkciókra: olcsósága és létrehozásának gyorsasága. Ha saját zeném teszteléséhez vagy a külföldi kiadók/előadók által írott CD-n küldött promóciós példányok lejátszásához több hétig tartó és költséges jogosítási procedúrára van szükség, az pont e médium által jelentett előnyöket és új funkciókat dönti romba. Ha ezt összevetjük azzal az ismert jelenséggel, hogy az egyes DJ-k státusát tükrözi - s egyben meghatározza -, hogy mennyire friss zenéket játszanak, ismét azt látjuk, hogy a szabály azért nehezen betartható, mert nem veszi figyelembe az annak alávetett közösség működését, normarendszerét.

Kérdés, hogy ezek után e semmibe vett közösség mennyire lát még partnert a szerzői jogot védő intézményekben, s mennyire hozzá nem értő, kapzsi erőszakszervezetet, amellyel nem tud vagy nem kíván együttműködni.

S míg a jog őrei még az írható CD használatát próbálják kereteik közé szorítani, a DJ-k által használt, jelenleg a legalitás szürkezónájában lejátszóeszközök - az adat-CD-ket és memóriakártyát is kezelő CD-játszók, a laptopok és egyéb merevlemez alapú lejátszók, az I-pod és mp3-játszók - újabb generációi már ma átlépik ezt a problémát. Aki meg a retró felé indulna, ott a Mahasz által explicit módon nem üldözött DAT (digitális hangszalag), a bakelit vagy acetát lemezre vágás, és a magnószalag. De nem akarok senkinek ötleteket adni