Ukrajna legnyugatabbra fekvő málnabokrának tövében, Szlovákiával szemben magas drótkerítés húzódik. Az egykori szovjet határ szigorát sugárzó védelmi vonal mentén kétszáz méterre magas őrtorony áll, katonát azonban nem látni. Naponta legfeljebb egyszer sétálnak el a határőrök a vonalon, amely csaknem hatvan éve zsákutcává tette a kétszáz lelkes falu főutcáját.

Kisszelmenc korábban nem volt önálló település, a hatszáz lakosú Nagyszelmenccel szerves egységet alkotott. A közös falunak volt egy kultúrháza is - ez majd' hatvan éve a szlovák oldalon áll.

A határátkelőhely tervezett pontján egy tavaly felállított, "kétrészes" székely kapu magasodik, egyik fele a szlovákiai Nagyszelmencen, másik fele a pár méterrel arrébb kezdődő ukrajnai Kisszelmencen. A kapu mellett egy régi ház áll, tatarozás alatt. Egy ukrán férfi vette meg, magyar felesége révén. Az utóbbi időben az ingatlanárak meglódultak, sokan jó beruházásnak tartják az átlagosan 3-5 ezer dolláros házak megvételét.

- Nekem is van valami unokatestvérem a túloldalon, de sosem láttam még - mondja a ház körül vizsgálódó ungvári kőműves. Ha megnyílik a határ, a mesterember akkor sem fogja megkeresni a rokonát.

- Hát én már nem érem meg, hogy itt átkelő lesz - mondja egy hetvenen túli bácsi, aki szerint még így is jobb, mint az egykori Szovjetunió idejében. Akkor sötétedés után már nem lehetett az utcára lépni, mert a katonák azonnal a határsértésre gyanakodtak.

Van, aki szerint a falu sorsát nem a nagyhatalmak diktátuma, hanem a helybeliek érdekei határozták meg. A második világháború után volt olyan terv, amely szerint falu Szlovákiához, termőföldjeinek java azonban a Szovjetunióhoz került volna. Az idősebbek azt mondják, néhányan földjeik elvesztésétől félve, és a Nagyszelmenciek itteni földjeinek megszerzésének reményében maguk kérvényezték a szovjet hatóságoknál, hogy Kisszelmenc a Szovjetunióhoz kerüljön. A kolhozosítás azonban minden ilyen földmentő-földszerző akciót ellehetetlenített, ám a határ addigra már kiépült.

- Évtizedek óta ígérgetik, hogy lesz határ, így érthető, ha a helybeliek már nem hisznek benne - mondja Kisszelmenc polgármestere. Illár József azonban ma nagyon bízik a határnyitásban, amelyről a nagyszelmenci polgármesterrel közös megbeszélések alkalmanként a határőr által átnyújtott, vagy egyszerűen, a határon átdobott leveleken keresztül folytak. Illár szerint nagy jelentősége volt az amerikai kongresszusban tett látogatásuknak is. - Pénzt ígértek arra, hogy kiépülhessen a határnyitáshoz szükséges infrastruktúra, de konkrét összegről nem volt szó - mondja a falu elöljárója.

Illár úgy látja, Ukrajna nem gördít akadályt a határ megnyitása elé. Nem tartja azonban jó jelnek, hogy a múlt heti, szlovák oldalon rendezett falunapra nem tudtak átmenni a nagyszelmenciek meghívására sem, mert a szlovák hatóságoktól nem kapták meg a vízumot. Azt legkevesebb tíz nappal az átkelés előtt kellett volna kérvényezni, a meghívást azonban csak egy héttel a falunap előtt kapták. A rendezvénynek volt olyan része, amelyet a határon tartottak, hogy a Kisszelmenciek legalább nézőként a túloldalon jelen lehessenek.

A határnyitásnak azonban csak akkor van értelme, ha az átjutás költségeit is sikerül csökkenteni. Jelenleg a szlovák vízum negyven dollárba kerül, ami egy félhavi tanári fizetésnek felel meg Ukrajnában. Ha Kisszelmencnek nem is sikerül egész Ukrajna számára előnyösebb feltételeket elérni, a polgármester bízik abban, hogy az ötven kilométeres körzetben lakók könnyített feltételekkel látogathatják meg a túloldalon élő rokonaikat - a tervek szerint gyalogosok és kerékpárosok számára fenntartott, nappal működő határátkelőhelyen.

- Ha ez megvalósul, akkor is megőrizzük a székely kapu két felét, de bizonyosan közelebb visszük őket egymáshoz - mondja a polgármester. A helyieknek addig marad a határ menti árkokon átívelő beszélgetés, vagy a hetven kilométeres utazás Kisszelmencről a pár méterre fekvő Nagyszelmencre.

Kisszelmenc, 2004. július