Tevékenységükből kifolyólag már számos gyalázatosan rossz épület, épületegyüttes született, erősen aláásva az építészet és főleg a helyi építészek szakmai tekintélyét, akik közül sokan valóban aktív részt vállalnak ezekben a kétes értékű beruházásokban. Minden jel arra utal, hogy a helyzet nem mostanában fog megváltozni, ám a jelenség hosszú távon igen komoly és összetett következményekkel járhat, melyeket a város lakói máris mintha megéreztek volna.

Sok ember érezheti becsapva magát, mert pénzéért nem az elvárható lakókörnyezetet, minőséget kapta. És bár reménykedhet, hogy amíg a súlyos hiteleket törlesztgeti, apránként elkészül, kiépül, bezöldül és megjavul minden - pont úgy, ahogyan annak idején az ingatlanközvetítőnél a látványterveken mutatták neki. Éveknek kell eltelnie, mire kiderül: az új gipszkartontelepek, ha lehet, talán még sivárabbak, mint a régiek, melyeket még panelból emeltek.

A Minerva lakópark Szombathely északi részén, többhektáros, szabályos négyszög alakú területen fekszik. Nyugatról és délről forgalmas főút, keletről vasúti szárnyvonal, északról keskeny erdősáv határolja. A hely adottságai - befektetői szemmel nézve - eszményiek. Az ide épített vagy tervezett ingatlanok hirdetéseiben meglehetősen önkényesen a "lakópark" elnevezés használatos, így talán a fejlesztők éppen azt a ködöt igyekeznek kihasználni, ami a leendő vásárlók fejében a szó valódi jelentése kapcsán gomolyog. Eredetileg mintegy száz családi házat és 224 lakást terveztek ide, végül mégis sorház jellegű épületeket és lényegesen több lakást húztak fel. Mivel az önkormányzat nem szabályozta a beruházóval, hány lakást lehet építeni egy telekre, a jelenlegi állapot jogszerű és törvényes.

A helyi köztudatban tehát lakópark, pedig csak egy sima külvárosi telep épült, közösségi kiszolgálólétesítmények, üzletek vagy éppen játszótér nélkül. A városból kivezető kerékpárutat sem hosszabbították még meg idáig, de legalább a helyi járatú busz bejön egy ideje. A járdák egy része nem készült el, kiadósabb esők után a csapadékvíz sem képes elfolyni a meglévő, de alulméretezett rendszeren. A vezetékek túlterheltsége miatt alacsony a nyomás is.

A helyszínen járva nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy bárki belássa: ha itt minden parcellát beépítenek, akkor hatalmas forgalom lesz a már most szűknek tűnő utakon. A telkek nem túl nagyok, és mivel gyakran kettő-négylakásos társasházak állnak rajtuk, messze alacsonyabb komfortérzetet garantálnak egy hasonlóan intenzív beépítésű, többgenerációs családi házas övezetnél. Hiszen megtalálható itt minden építőanyag, ami az első kapavágástól a mai napig valaha is akciós volt a környék építőanyag-telepein. De nem ez a baj, hanem az összkép: az olcsóság, a giccs és a bóvli mindenen átütő, minden esztétikát tagadó tömény jelenléte. Az egymásra zsúfolt, egymást agyoncsapó gagyi mediterrán, Disney-barokk és álmodern stílusú kisebb-nagyobb épületek ilyen nyomasztó sűrűségű, lehangoló együttese kivagyiságával, sznobizmusával és sötétségével otrombán hivalkodó hollywoodi díszletvárossá válik. Ahol nincs elég hely fákat ültetni, kertészkedni, kutyát tartani, autókkal parkolni, gyerekeknek játszani, röviden: egyfajta kertvárosi életformát űzni. Mindezek helyett majd pihenés és szórakozás gyanánt marad a tévé.

Mégis vannak, akik ide költöznek. Ám az így döntők száma nem lehet elégséges érv a sürgető szükség ellen, hogy Szombathelyen is becsukják végre azokat a helyi építési szabályozás kínálta kiskapukat, melyeken keresztül egy sajnos maradandó, de már most szégyellni való építészet szivárgott be az e téren valaha szebb napokat is látott városba.

A szerző az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja

Családi otthon a negyedben