A fenti idézet egy MSZP-elnökjelölt pártmegújítási dolgozatából való, lapzártáig nem sikerült olyan embert találnom, aki értette volna, mit jelent, valószínűleg a szerzője sem érti, nincsen mit érteni rajta ugyanis, ez egy tökéletesen értelmetlen mondat (sőt: két mondat). El lehet képzelni, mi lehet még abban a fejben, amelyből ez kipattant, milyen elképzelések élhetnek ottan a világról, ahol ez a szörnyűséges katyvasz, a hivataloskodó semmitmondásnak, a fontosnak látszódni akaró ürességnek ez a gyönyörű elegye megszületett. Az apparátus legmélyén eltemetett, orrlikaikon mérgező iktatószámokat és aktívaértekezlet-jegyzőkönyveket fúvó szörnybürokraták beszélhetnek így.

A szövegrészlet egyetlen érdekes eleme, hogy a szerző valamiért idézőjelbe tette a dolgozni szót. Egyedül ez az apró momentum árulkodik némi életismeretről az egész nyelvi képződményben.

Ahol egy ilyen mondat létrejöhet, ott megszülethet akár a harmadik, negyvennyolc százalékos adókulcs ötlete is, tehát hogy Európa egyik legbüntetőbb adórendszerét úgy alakítsák át forradalmian, hogy mégis legyen benne emelés. Több bevétele ebből az államnak ugyan nem lesz, mert elég kevesen vannak, akik havi bruttó ötszázezret keresnek, legalábbis azok vannak kevesen, akik bejelentett bérből keresnek ennyit, mert ebben a jövedelmi sávban már kifizetődő bedobni néhány adókerülési trükköt, és majd még kifizetődőbb lesz, ha lesz negyvennyolc százalékos kulcs.

A szociálisan érzékeny képviselőcsoport, amely ezt a remek javaslatot kitalálta, mást nem nagyon akarhatott, mint hogy kis melegséget csempésszen a kádári langy gulyás illatára könnyes szemmel emlékező létbizonytalan lakosság szívébe: mostan majd fizetnek a gazdagok.

A gazdagok azok, akik havonta akár kétszáznyolcvanezer forintot is hazavisznek nettó, egy olyan országban, ahol a havi parkolóhelybérlet ötvenezer fölött tud lenni, simán. Olyan országban, ahol elfogadható méretű és színvonalú lakás tízmillió alatt nem kapható. (Hány hónap is az kétszáznyolcvanezrével?) Szóval aki egy egész évben alig keres ötszázezret, annak nagyon gazdagnak tűnhet az, aki havonta elvisz két-háromszázezret.

És ugye társadalmunkban iszonyú módon nőnek a vagyoni különbségek - ez van még sulykolva jobb- és baloldalról szinte egyszerre, nem pedzegetve azt a tényt, hogy a nálunknál működőbb országokban jóval nagyobbak a vagyoni különbségek, és hát ez volna a kapitalizmus lényege mégis.

Na most akkor hol vagyunk? Seholse. Ezt a negyvennyolc százalékos izét úgy hívják magyarul, hogy primitív szociális demagógia. Tessenek Áder Jánoshoz vagy valaki más petícióshoz fordulni bővebb fogalommagyarázatért.

Na, hát így kell kooptálni a társadalmi csoportokat, akármit is jelentsen ez.

(És még én bánom az egészet. Írtam volna inkább valami értelmesről! A bajai halászléünnepről, mondjuk. Miért pazaroljuk az időnket folyton ekkora ökörségekre?)