- Pár évvel ezelőtt a Benetton tanyázott e kirakat mögött, aztán jött pár váltás. Ez a kirakat állati jól példáz egy jelenséget - amit nem igazán értek. Nos, ismerjük az úgynevezett mimikri hatást... a manchesteri gyárnegyedben a fehér lepke feketévé változott, és egyebek. A budapestiek viszont rendkívül konzekvensek abban, hogy sehogy sem akarnak szabadulni a hetvenes években kialakult kirakatrendezési szokásaiktól. Ez azért is érdekes, mert ma már legalább Bécsig mindenki eljut.

- Rövidebben akkor: ez a kirakat tahó.

- Rövidebben igen. De ha nem mondtam volna hosszan, akkor nem volnék esztéta és nem volna miből megélnem.

- Felhívnám a figyelmet a pinceüzletekre. Ez itt valószínűleg az eurázsiai lemez legnagyobb hasznos légterű díszállat-kereskedése: ámbrás cetet is tarthatnának, ha volna rá igény. Az ott pedig a város legkreténebb nevű barkácsboltja.

- Barkács-ol? Ez most mi? Nem értem.

- Szerintem ők se, de a lényeg azért kiderül: vegyél szöget, és verd be a deszkába bátran. A 31-es házban működő (?) műszerészműhely aprólékos kétkezi munkával előállított cégére viszont gyönyörű.

- Ez tényleg nagyon jó. Az ilyen cégéreket Párizsban egész jó pénzért árulják, igaz, azok főleg Ghánából és Zambiából valók. De nincs különbség, ugyanez a kedves bájos, keresetlen népművészet, amely a természeti népek ipari társadalomhoz való viszonyát fejezi ki.

- Meg kéne már dicsérni a Podmaniczky utca aszfaltját. Jó pár éves, de még mindig sehol rajta egy dögkút. Lehet, hogy titokban ufók csinálták, valami Naprendszeren túli, rendkívül fejlett bitumenből.

- Főleg azt szeretem benne, hogy felhasználták hozzá a macskaköveket - a parkolósávban -, amelyek itt voltak. Ez egyszer nem sikkasztotta el senki, nem Berlinben kell viszontlátnom őket. Értelmesen van felhasználva, tud lélegezni a föld. Jó. Na, de a lényeg: eddig főként komputeres boltokat láttunk, meg kilós-bálás üzleteket. Innen azonban az angrósok (itt: ruházati nagykereskedők - a szerk.) uralják a tájat. Ez nagyon jó. Ha az ember megnéz egy középkori várost, azt látja, hogy van benne takácsok utcája, fazekasok utcája stb., tehát volt egy természetes egymás mellé rendeződése az egyes iparágaknak. A rendszerváltás óta ez Budapesten is megfigyelhető, az azonos profilú kereskedők spontán módon egy helyre költöznek, felismerve, hogy együttműködve sokkal hatékonyabban lehet dolgozni, mint egyedül. De itt egy vadiúj épület, az Izabella sarkán.

- Ja, egy életveszélyessé vált ház utódja. Sírjak vagy ne vessek?

- Jóképű, becsületes darab, bár megint ugye, az erkélyek. De amúgy semmi baja, sztenderd sárga kekszből készült, poszt-poszt-poszt bauhaus épület, gusztusos beugrókkal� majd meglátjuk, mennyire lesz porfészek ezekből a beugrókból.

- Közben emblematikus helyhez értünk: odaát a híd alatti átjáró, a nőszoborral, amely fölé valaki, úgy harmincöt éve vagy még régebben felfestette a legendás feliratot: "ha félsz, kiáltsd, hogy Winnetou". A felirat, amely pár éve még megvolt, nekem, aki May Károly emlőin nőttem fel, mindig erőt adott, ha erre jártam, márpedig jártam erre eleget, sőt többet.

- Emlékszem a feliratra, meg az emlőkre is, hajjaj. De nekem soha, még így sem volt elég bátorságom átmenni azon az aluljárón. Ahogy nézem, most már talán mernék, rendezettebb, tisztább lett.

- Itt a Bajnok utca sarkán másodszor szakad meg az eklektika. Jó ez nekünk?

- Ez egy korábbi ház, mint a kekszes. Elmés, hogy zártak az erkélyek, bár túlzók a saroktornyok. Fintának is voltak ilyen izéi. De egyébként is rengeteg van belőlük. Szerintem az egyetemen legalább egy fél évet töltenek azzal, hogy a hallgatóknak az alkarjába égetik izzó vassal: ha sarok, akkor torony. Különben ennél több invenciót nem is kíván ez a hely.

- Beszéljünk még a túloldalról. Azt a tájat viszont a MÁV uralja, a végtelenül lepattant, összefújkált, agyonvadplakátolt, befelé forduló épületeivel. Ez az egész teljesen haszontalannak, értelmetlennek látszik itt a majdnem-belvárosban.

- Pedig elképesztő lehetőségek vannak ebben a területben. A merőleges mellékutcákat szépen át lehetne fűzni a MÁV-területen, és rákötni Újlipótvárosra.

- Nocsak.

- Kezdem máshonnan. Demján kitalálta, hogy Ferihegyről gyorsvasút fusson be a Nyugatiba. Ami azért jó, mert semmilyen komolyabb, európai léptékű dolgot nem lehet megvalósítani addig Budapesten, amíg ezek az infrastrukturális feltételek nincsenek meg. Mondjuk, hogy 2010. Budapest mint Európa kulturális fővárosa. Azt a sok tízezer embert valahogy be kell juttatni a város közepébe, és nem hiszem, hogy erre van más megoldás, mint a gyorsvasút kialakítása. Ez valószínűleg ennek a résznek a felfejlesztésével járna, vagyis azzal, hogy a Podmaniczky utcából, ami most egy külvárosi félutca, egy kifele futó sugárút válna. Erre megvan a lehetőség. Különben volt itt egy másik ötlet is, méghozzá az, hogy annak a fantasztikus, csodaszép állatkertnek, amit Persányi olyan jól rendbe hozott, terjeszkedni kéne. Tudna is, ha hagynák. Ha ráhúzódhatna a Nyugati pályaudvarra befutó vágányokra, ahogy egy maketten láttam nemrég.

- Nagy gondolatok ezek. Közben viszont nézem ezt a nyomortelepet, a M. Államvasutak iszonyatos kolóniáját, itt a Munkácsy Mihály utca sarkánál, és az jut eszembe, hány éve (sok) hallgatom: ezt a szégyenfoltot márpedig eltüntetjük innen.

- Érdekes hely. Ha az ember megáll egy picit, A Pál utcai fiúk korának hangulatát érzi. Azt a feszültséget, ami a kiegyezés utáni, hihetetlenül gyorsan fejlődő Budapesten olyan sok helyen előjött: nagyon jó minőségű házak az egyik oldalon, nagyon rosszak a másikon. Tisztes polgári lét itt, szegénység ott. Két világ, ugyanabban az utcában, egymással szemben.

Aki kérdezett és közbevetett: Bárkay Tamás

Aki válaszolt és értékelt: Bojár Iván András

Kifelé tartó sugárút is lehetne