Tölgyessy Péter kormánypárti képviselő szerint a szocialisták "félidőben alighanem egyedül is megszereznék a parlamenti többséget". Másképp szerinte nem is nagyon szerezhetik: "az MSZP vagy egyedül is többséget szerez a választásokon, vagy valószínűleg ismét Orbán Viktor alakíthat kormányt." Nem sokon múlott, de múlott.

Tölgyessy félidős értékelése szerint a kormány "háborús viselkedésmódja szögesen ellentétes a mai nyugati kétpólusú politikai váltógazdaságok gyűjtőpártjainak középre tartásával", a kormányzati gyakorlat "mind gyakrabban a kelet-európai elnöki rendszerekére emlékeztet". A miniszterelnök "módszeresen korlátozza az országgyűlési kontrollt� befolyása alá iparkodik vonni minden más hatalmi ágat, független nemzeti intézményt is. Mindennapos a koalíciós politikusok provokatív fellépése, közigazgatási apparátusok, nem kormányfüggő szervezetek megfélemlítése. A hosszú távú következményekre tekintet nélkül, a Fidesz gyakran joghézagok felhasználásával vagy törvények értelmének szabályos kifordításával viszi keresztül akaratát. Lassan annyi ilyenre lesz precedens, mintha egyáltalán nem számolna azzal, hogy valaha is ellenzékbe kerülhet". A gazdaság rég nem látott iramban fejlődik, mégsem enyhülnek az egészségügy és a közoktatás gondjai, viszont tovább nőnek a társadalmi különbségek. Orbán világképe sokban hasonlít "az Egyesült Államok kemény konzervatív jobboldalának elgondolásaihoz". Leginkább abban, hogy az elesettek többnyire maguknak köszönhetik az elesettségüket, nem is szabad sok pénzt pazarolni rájuk, inkább a mozgékony felső középrétegeket kell támogatni. Ezért "módszeresen csökkentik a konfliktusképtelen, szavazni nem járó, alacsony státusú emberek juttatásainak reálértékét". A kormány "neoliberális recept" szerint építi le az érdekegyeztetést, "egyértelműen megszorító jellegű, konzervatív-liberális fiskális politikával" mérsékli a költségvetési hiányt és "kifejezetten szűkmarkú a közalkalmazottakkal szemben". "Szocialista vezetésű kormány gazdasági növekedés idején aligha lett volna képes ekkora erélyre." Azóta már tudjuk, hogy a Fidesz nemcsak ebben, de az ellenkezőjében, az osztogatásban és a fiskális szempontok tagadásában is erélyesebb tud lenni a szocialistáknál. És mégis.

Tölgyessy a Fidesz esélyét az MSZP-ben látja: "A Fidesz annyi bajjal kormányzott idáig, hogyha nem az MSZP volna az ellenfele, szinte bizonyosan elveszítené a következő választásokat." Így viszont, ki tudja? 2002-ig minden leegyszerűsödik: Orbán vagy nem Orbán - ez lesz a kérdés. A politikai tömbök megszilárdulnak, összecsapásaik egyre hevesebbek lesznek, s "Hogy mi lesz utána? Az Úristen útjai kifürkészhetetlenek." (Háborús észjárás igazgat, Népszabadság 2000. június 4.)

Június 15-én Torgyán magához kérette a környezetvédelmi minisztert, s mire Pepó távozott, kiderült, hogy nem bírja "az állandó politikai hajszát", és személyes okokból lemond. Mivel Torgyán ezt a kiderülést előre látta, már meg is volt az utódja. Hátra azonban nem látott olyan jól, mint előre, ezért nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy az új miniszter, Ligetvári Ferenc nemcsak MSZMP-tag volt, mint minisztertársai jelentős része, de MSZP-tag, képviselőjelölt és helyi pártvezető is a kilencvenes évek elején.

Orbán a közszolgálati rádióján keresztül üzent Pepónak: örülne, ha a nemzetközileg elismert szakember "továbbra is az államigazgatás javára kamatoztatná tudását". Azóta is Pepó tudásának kamatai hiányoznak a deficites államigazgatásból.

Miközben Torgyán és Pepó az állandó politikai hajszáról beszélgettek egymással, az ország útjain rendszámrögzítő versenyt rendeztek. Ismeretlen operatőrök 18 megyében filmezték a félpályás útlezárásban résztvevő három és fél ezer mezőgazdasági gép rendszámait; az államilag támogatott üzemanyagukat nem rendeltetésszerűen használó gazdák pedig az adatgyűjtők rendszámait jegyezgették. Karsai József éltüntető teljes útlezárást és határblokádot ígért júliusra, ha a félpályás figyelmeztetés elégtelennek bizonyulna.

A kisgazdák gondja a rendeltetésszerűen használt üzemanyagokra is kiterjedt. Minden szinten felléptek a benzin árát drasztikusan emelő Mol Rt. "durva üzletpolitikája ellen". Alsóbb szinten a Liebmann Katalin vezette fővárosi kisgazdák intéztek fölhívást a néphez: senki ne vásároljon a Mol-kutaknál, amíg nem csökkentik érzékelhetően az árakat. Fölsőbb szinten az országgyűlési frakció vezetői az árak maximalizálásának törvényi lehetőségét igyekeztek megteremteni. Csurka István (Magyar Fórum, 2000. június 1.) átnézett a megszokott szitáján, és meglátta a magyarság "olaj-Trianonjának" okozóit: az orosz és az amerikai zsidó maffiát Mogiljevicstől Bronfmanig meg az ő magyar kiszolgálóikat, akik a Bank of New Yorkon keresztül többségi tulajdonosként irányítják a Molt. Meg is kérdezte az Országgyűlésben a kormány illetékesét, mit akar tenni ezen jól ismert körök ellen, akik most már a "magyar élet gyökereire is kivetették a fejszéjüket".

Varga Mihály államtitkár nem világosította föl képviselőtársait arról, hogy Csurka hamis információkat terjeszt a Mol Rt. tulajdonviszonyairól, nem nyilvánított véleményt se gyökérről, se fejszéről, csupán azt mondta, hogy nem a tulajdonoson múlik a dolog, hanem elsősorban az olaj világpiaci árán és a dollár árfolyamán. A kormány piackonform megoldásokat keres, tárgyal az olajvállalatokkal, ármegfigyelő rendszert létesít, de nem alkalmaz piacellenes hatósági eszközöket. Az üzemanyag adótartalmának csökkentéséről szó sem esett.

A magyar egészségügy a megszokott mederben agonizált. Gógl miniszter elődje és utódja háborgott, hogy a praxistörvény végrehajthatatlan, alkotmányossági aggályokat vet föl, amiért is az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul, a kormány pedig egyébként gyógyszerellátási kötelezettségének sem tesz eleget. Az előd-utód leendő államtitkára, Vojnik Mária képviselő asszony kifogásolta, hogy a kormány a gazdasági növekedés ellenére is éhhalálra ítéli az egészségügyet, a kórházak tartalékai elfogytak, a dolgozókat elbocsátják, az ágazat a huszonnegyedik órában van, oda a betegellátás biztonsága. Az Egyészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Cser Ágnes bejelentette, hogy ők is az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert a miniszter becsapta őket: százezer forintos egyszeri fejenkénti juttatást ígért az egészségügyi dolgozóknak, de csak átlagosan 68 ezret kapnak. Horváth Zsolt államtitkár elmondta, hogy ez azért van, mert többen dolgoznak az egészségügyben, mint ahogy ők tudták, ezért egy-egy főre kevesebb jut. Igaz, hogy a dolgozók többre számítottak, de korántsem akkora a felháborodás, mint amekkoráról a média beszámol. A gyógyszergyártók szervezetei az Orvosi Kamarával együtt hevesen tiltakoztak a gyógyszerár-támogatási rendszer tervezett átalakítása ellen, melynek az lett volna a lényege, hogy a támogatás összege az azonos hatóanyagú készítmények közül a legolcsóbbhoz igazodik, s a legolcsóbbnál húsz százalékkal drágább termékeket már egyáltalán nem is támogatnák. (Népszabadság, 2000. június 16., 18.)

Orbán Viktor levelet írt a kormány tagjainak, melyben iránymutatást adott a következő évi (immáron kétéves) költségvetéssel kapcsolatban. Többek között azt írta, hogy "a gyermeknevelési ellátások összege változatlan marad. Ugyanakkor olyan új konstrukciót kell kidolgozni, amely alapján az iskoláztatási támogatás 50 százaléka a gyermekek iskolai étkeztetésére kerül felhasználásra". (Ld. erről Hámor Szilvia: (Kis)polgári ethosz, Népszabadság, 2000. június 1.) A miniszterelnök tehát azt szerette volna, hogy 2001-ben az iskoláztatási támogatásnak átkeresztelt családi pótléknak csak a felét kapják meg a családok, reálértékben harmadannyit, mint a kormányváltás idején, 2002-ben pedig annyit se. A pénzt elsősorban a legszegényebb családoktól vonták volna el, akiknek az iskolai étkeztetését addig is támogatták, csak más forrásokból. A költségvetés azonban felhígult, és nem tudott teljes mértékben megfelelni a miniszterelnök antiszociális érzékenységének.

Néhány ezer tiszt elbocsátására készült a Magyar Honvédség. Szabó János miniszter utasította Fodor Lajos vezérkari főnököt, hogy készíttessen listát azokról a tisztekről, akik politikai beosztásban szolgáltak a rendszerváltás előtt. A lista elkészült, a Népszava megírta, hogy van ilyen. A miniszter azt állította, hogy nincs ilyen, és pert indított a Népszava ellen. A bíróságon bemutatták a nem létező listát, és a minisztériumban dolgozó ezredesek megerősítették, hogy a listák a miniszter utasítására készültek. Szabó miniszter, miután első fokon elvesztette a pert, utasította vezérkari főnökét, hogy függessze fel a beosztásából az ellene tanúskodó Sásik László ezredest, és tegyen ellene büntetőfeljelentést, mivel szolgálati titkokat árult el a bíróságon. A lista iránt érdeklődő újságírónak Szabó miniszter azt válaszolta: "Nem vagyunk egy súlycsoportban." (Népszabadság, 2000. június 24.) A súlycsoport képviseletében Bencsik András fejezte ki jókívánságait: "Rendes népeknél ilyen egyszerűen elképzelhetetlen. Ha mégis, a tiszteket gondolkodás nélkül főbe lövik, az újságírókat - kívánjunk valami szépet - elhallgattatják. Ugyanis mit várhat el egy ország a közkatonájától, ahol a tisztek - már bocsánat a szóért - kipofázzák a hadititkokat? Semmit." (Magyar Demokrata, 2000/26.)

A múlt múlt havi ködében említettük már, hogy pártszolgálati elemzőközpontot (Stratek) működtettek közpénzen a Miniszterelnöki Hivatalban. Június 3-án a Népszabadság bőséggel idézett ennek a központnak a jelentéseiből. Ezekből sok minden kiderült, amit tudtunk. Például, hogy a Fidesz képviselői "tudatosan felépített akcióval" borították ki fia drogügyének fölhasználásával "a közismerten impulzív" Vancsik Zoltánt (ld. A múlt áprilisi ködét).

Januárban a Stratek még úgy vélte "tartózkodni kell olyan személyek (Boross Péter, Mádl Ferenc, Martonyi János) nevének [elnökjelöltként való] felröppentésétől, akikkel Torgyán József 1990-1994 között konfrontálódott, s emiatt magától értetődően elfogadhatatlanok a jelölő FKGP számára". És tessék: most itt van az egyik "magától értetődően elfogadhatatlan", és a MIÉP-esek kivételével mindenki rá akar szavazni. Sokaknak még sem sikerült. A közelmúlt egyik nagy rejtélye, hogyha (majdnem) mindenki nyíltan Mádl Ferenc mellett volt, kik voltak olyan sokan titokban ellene? Háromszor szavaztak az elnökjelöltről. Harmadszorra se jött össze a minősített többség, de akkor már a minősítetlen is elég volt. Vagy kilencven képviselő következetesen, minden fordulóban a pártja által támogatott egyetlen jelölt ellen szavazott. Kik lehettek? Torgyán azt mondta az első forduló után: a kisgazdák nem lehettek, mert minden frakciótag nézte a mellette lévőt, hogyan szavaz� Dávid Ibolyának az a remek ötlete támadt, hogy legközelebb minden frakció külön ládába dobja a szavazatait, és akkor majd minden kiderül.

Az új Magyar Köztársaság legnépszerűbb politikusa nyugdíjba vonult. A magyar demokrácia minősége egy gönczárpádnyit romlott. És az sok.

"Nem szabad Trianonra emlékezni, mert ez irritálhatja azokat, akik még ma is elnyomják a magyarokat. Ez a véleménye (sic!) a balliberálisoknak és a baloldaliaknak." (Lovas István: Fájdalomra emlékezni tilos, Magyar Demokrata, 2000/23.) "Hogy mekkora tragédiát okozott Trianon a magyarságnak, azt máig nem lehet felmérni. Hogy ez a tragédia volt a legnagyobb a magyar történelemben, az valószínű" - így kezdődött a Népszabadság megemlékező vezércikke Trianon nyolcvanadik évfordulóján (Hovanyecz László: Trianon öröksége, 2000. június 3.) Ilyenek ezek a ballibek: hiába tudják, hogy nem szabad, mégis csinálják.

Június 8-án az ún. Pallag-bizottság elé lépett a Tanú. Előzmény: a kilencvenes évek első felében a dotált és olcsó háztartási fűtőolajból egyszerű "szőkítéssel" lehetett dízelmotorokba való drága üzemanyagot csinálni. Amikor 1995-ben az árkülönbözetet megszüntették a fűtőolaj-fogyasztás havi közel egymillió literről néhány ezer literre esett vissza. A fűtőolaj túlnyomó részéből tehát korábban üzemanyag lett, az állami dotációból pedig hatalmas magánvagyonokat alapoztak meg. Mindenki tudta, hogy nem lehet ilyen sokáig, ilyen nagyságrendben szőkíteni, lopni (és mellesleg rendszeresen vámbűntetteket elkövetni) erős politikai és rendőri kapcsolatok - a lopott pénz egy részének politikai befektetése nélkül. Négy évvel ezelőtt egy pillanatra úgy tűnt, van esély e kapcsolatok föltárására. Pallag László kisgazda képviselő és a háttérből őt támogató, a kisgazdákkal ekkortájt jobb és rosszabb ügyekben együttműködő Bartus László újságíró mintha talált volna egy "pentito"-t Nógrádi Zsolt személyében. Pallag megszállottan és öntörvényűen, "a bizottság én vagyok!" alapon tevékenykedett. Ösztönei alapján döntötte el, kinek hisz. Váratlanul a bizottság elé állította Nógrádi Zsoltot, a nyilvánosságot kizárta a meghallgatásról, majd sajtótájékoztatót tartott és úgy tálalta föl az újságíróknak Nógrádi állításait (közéjük keverve néhány sajátot), mint az igazságot magát, hozzátéve, hogy számos dokumentum és bizonyíték áll a rendelkezésére. Nógrádira hivatkozva Pallag megnevezte az olaj- és bormaffia politikai védnökeit és fő kapcsolatait: Pintér Sándort, Máté Lászlót, Szabó Ivánt, Lezsák Sándort, Zsíros Gézát, Futaki Gézát. Pallag lett a hónap hőse. Hogyne lett volna: egy ember, aki azzal áll elő, hogy a hivatalban lévő belügyminiszter volt a magyar maffia legfőbb védnöke, a hivatalban lévő miniszterelnök személyesen kérte és nyerte el kormányzásához a maffia kegyét, a tanúja személyesen számolt le 750 millió forintot a szocialisták pénzfölhajtójának a győztes \'94-es kampány előtt és képviselőtársainak legalább 10-20 százaléka érintett valamiképp a magyar maffia ügyeiben. Pallagot lerohanták az újságírók, naponta elmondta egy-két interjúban, hogy minden oldalon támogatták őt az ellenfél disznóságainak feltárásában, és óvták a sajátjaik bolygatásától, hogy a hatóságok megfélemlítik azokat, akik tanúskodni akarnak, s azért igyekszik mindent elmondani, ami a tudomására jut, mert attól fél, hogyha nem beszél, megfeneklik az ügy. Persze így is megfeneklett. Pallag lényegében semmit nem tudott bizonyítani, az érintettek egy része feljelentette őt rágalmazásért, az ügy elaludt, talán örökre.

Orbán Viktort faggatta a Vasárnapi Újság törzsközönsége: meddig tűri még, hogy a televízióban és a sajtóban uszítsanak a kormány ellen. Azóta kiderült, addig, amíg miniszterelnök. Utána támogatja. De ekkor még Orbán, úgy vélte, mindig is ő lesz a miniszterelnök, és ennek megfelelő médiatörvényre áhítozott: "tudomásul veszem azt a helyzetet, még ha nem is örülök neki, hogy Magyarországon egy félresikerült médiatörvény miatt még a közszolgálati televízió esetében sem tudnak az ország választott emberei, beleértve a parlamentet és a kormányt, a köz érdekében föllépni. Ez a rádióra is igaz egyébként. Nézze, én nem akarom eltitkolni, hogy a rádió is meg a televízió is más lenne, hogyha a törvény lehetővé tenné, hogy a kormánynak arra befolyása legyen." (Népszabadság, 2000. június 19.)

A hónap prófétája Demján Sándor, aki húsz rongyos állami milliárdból olyan futballreformot csinálna, hogy a professzionális magyar labdarúgás három év alatt elérné az európai középmezőnyt, önfinanszírozóvá válna, a focimeccsek pedig vonzó kulturális szórakozássá szolid családok számára.

A hónap mumusa Kocsis Zoltán, akit a Nemzeti Filharmonikusok zenészeinek négyötöde alkalmatlannak tartott a zenekar vezetésére, aki egy szigorú nemzetközi zsűri képében odaállította zenészei elé a világszínvonal mércéjét, a zenészeket levizsgáztatta, akik leverték a lécet, azokat elküldte, akik átvitték, azokat megfizette, és néhány év alatt Európa élvonalába emelte a zenekarát. Talán tizedannyi pénzből, mint amenynyi a futballreformhoz kellett volna.