- Úgy mutatjuk meg az állatokat, ahogy a tengerben is élnek - szólal meg ekkor a hátam mögött Milena, mire gyorsan visszaejtek mindent, és a rajtakapottak zavarával fordulok felé. Elneveti magát.

- Ez a csónakban berendezett medence azért van, hogy a látogatók kedvükre megfoghassák, megtapogathassák a tenger lakóit - magyarázza. - Ha látják, hogyan mozognak, mit esznek, érzik, milyen a bőrük, már egészen sokat tudnak róluk.

Milena mellém hajol, és mesélni kezd. A csónak pedig megelevenedik. Már látom a fenéken rejtőző, homokba olvadó rájákat, észreveszem a növényzet színét utánzó tintahalakat is. Megtanulom a különbséget ördöghal és ördöghal között, ami az éttermekben éppen 200 kunát, azaz közel hétezer forintot tehet ki - értékesebb és finomabb ugyanis, amelyiknek erősebben rózsaszín a húsa. Aztán meg itt vannak ezek a téglalap alakú, lapos, nyúlványos izék is, amelyek itt-ott megtapadnak a leveleken.

- Ezek bizony "cápatojások", a macskacápák embriói - mutat rájuk a 39 esztendős biológusnő, aki Ljubljanában végezte el az egyetemet, aztán pedig Zágrábban és Rovinjban dolgozott. A tenger "a vérében van", indokolja, hogy miért tért vissza az Adria mellé. Születési helye Pula, a horvát tenger egyik legősibb városa, ahol már háromezer évvel ezelőtt is laktak emberek. Az Isztriai-félsziget délkeleti pontján, mondhatjuk a "csúcsán" található, és egészen 1948-ig Olaszországhoz tartozott. Fő jelképe pedig a világ hatodik legnagyobb, mintegy huszonháromezer fős, római kori amfiteátruma.

Milena azért adta fel néhány évvel ezelőtt kutatói állását a rovinji akváriumban, mert még többet akart tenni a tengeréért.

- Úgy éreztem, a tengerbiológia több azért annál, hogy mutogassunk a látogatóknak ezt meg azt - meséli. - Zavart, hogy az arra járók sokszor nem kaptak választ a kérdéseikre, illetve ha válaszoltunk is, megmutatni már nem tudtuk azt, amiről beszéltünk. Mindig olyan akváriumra vágytam, ahol azok is teljes valóságában láthatják a tengert és a lakóit, akik még soha nem búvárkodtak.

Az ötlet tulajdonképpen onnan jött, hogy Milenát gyakran hívták meg pulai biológiatanárok az iskolákba, hogy tartson rendhagyó órát tengeri állatokról. Ő ilyenkor búvárruhát vett, és maga szedte össze a "tananyagot", hogy a gyerekek ne csak könyvekből ismerjék meg az Adria élővilágát. A biológusnő nagyon unta, hogy folyton kihalássza, aztán az órák után meg visszaviszi a tengerbe az állatokat meg növényeket, 2000-ben berendezett hát egy kisebb akváriumot, amely megmutatta, hogyan változik nagyjából a tenger élővilága a part közelében. A gyerekek és a felnőttek szívesen nézegették ezt, de valahogy mindig az derült ki, azért a tengerek mélyebb részeinek élővilágára, no meg a nagyobb halakra is kíváncsiak lennének.

Milena ekkor megfelelő helyet kezdett keresni egy olyan akváriumnak, ahol az eredetihez hasonló környezetet lehetne berendezni, és sok-sok olyan tengeri állatot meg növényt megmutatni, amelyek körülbelül 50 méter mélységig élnek az Adriában. Eleinte nem járt szerencsével, mígnem valaki azt ajánlotta, nézzen körül az 1886-ban épült pulai erődben, amely anno az Osztrák- Magyar Monarchia jelentős hadikikötőjét védte felülről. Mint kiderült, a város központjától néhány kilométerre, a tengerbe nyúló Verudela-félszigeten lévő erődre évekkel korábban egy turisztikai vállalkozás kapott koncessziót, a szomszédjában lévő szállodákkal és kempinggel együtt.

Az erőddel valójában semmit nem tudtak kezdeni, egy ideig diszkó működött ott, meg a vállalkozás központi irodája, aztán a 118 éves, kissé már düledező épület üresen maradt. Amikor Milena először járt az erődben, csak szemetet meg törmeléket talált, sötét és koszos volt minden, ő mégis úgy érezte: éppen itt, az ódon falak között lehetne ideális bemutatóhelyet kialakítani.

A város vezetésének nem volt kifogása az akvárium megnyitása ellen, rábólintottak, pénzt azonban nem adtak hozzá. Nem értették ugyanis, miért tartja olyan fontosnak az akvárium ügyét a biológusnő. A tengert mindenki ismeri, halat, rákot már mindenki látott, akvárium máshol is van, sok szerencsét, de ne várjon egy fillért sem, válaszolták a városi hivatalnokok és a különböző minisztériumok tisztviselői Milenának, aki így magára maradt.

Azaz mégsem teljesen, hiszen a jogász férjével együtt vettek fel végül bankkölcsönt, összesen 30 ezer eurót, úgy 7,5 millió forintot, és családi vállalkozásban kezdték építeni az akváriumot. Amit lehetett, a két kezükkel csináltak meg.

A pulai magánakvárium 2002 őszén nyílt meg, jelenleg az erőd földszintjén, 600 négyzetméteren, összesen 24 üvegfalú medencében mutatja be az Adria növény- és állatvilágát. Ezenkívül mindöszsze három komoly horvát tengeri akváriumot tartanak számon: Rovinjban, Crkvenicában és Dubrovnikban. A pulai akvárium azonban több szempontból is különlegesebb náluk. Milena szavaival élve, missziót teljesít ugyanis.

De hogy ez pontosan mit is jelent, mesélje el inkább egy magyar halbiológus. Bercsényi Miklós, a Keszthelyi Egyetem docense tavaly éppen Pulában nyaralt. Mivel nem szereti kizárólag tengerparti napozással tölteni a szabadságát, körbenézett, milyen látnivalók vannak a városban, ekkor hallott az akváriumról - ez a kirándulás ráadásul szakmájába is vágott.

- Először azért tűnt nagyon érdekesnek a hely, mert a tenger szintje felett van 30 méterrel, ami szokatlan, hiszen a világ nagyobb akváriumaiban általában a tenger alá vezetik be a látogatókat - meséli a magyar kutató. - Aztán kiderült az is, hogy átfolyó vízzel oldják meg a medencék vízellátását, azaz egy csőrendszeren keresztül folyamatos, közvetlen kapcsolatuk van a tengerrel. A látogatókat képzett biológusok, ökológusok vezetik körbe, akik minden kérdésre szakszerűen és érdekesen válaszolnak. Persze hogy azonnal megkérdeztem, milyen akvárium ez, és ki vezeti?

Milena büszkén mondja, szerinte Bercsényi Miklós azonnal átlátta, hogy az erődben berendezett tengeri kiállítás jóval több, mint egy egyszerű akvárium. Amikor a két kutató beszélgetni kezdett, ráadásul több közös témára talált rá. Milenáék a tenger bemutatásán túl ugyanis az oktatást, valamint a veszélyeztetett halfajok - például a csikóhalak - megőrzését, mesterséges szaporítását és a tengerbe visszatelepítését is célul tűzték ki.

Három fiatal biológus, ökológus dolgozik jelenleg - tudományos elkötelezettségből, minimális fizetésért - Milena mellett a pulai akváriumban. Bercsényi Miklósék Keszthelyen pedig szintén valami hasonlóval foglalkoznak, hiszen egyik kutatásuk éppen arra irányul, hogyan lehet a kipusztulás előtt álló fajok utolsó példányaiból biotechnológiai úton "tartalékokat" készíteni, és például mélyhűtött spermából különleges eljárással életre kelteni egy-egy halfajt.

A két kutató beszélgetése nyomán az idén tavasszal Milena három fiatal segítője eljött Magyarországra. A horvát biológusok tanulmányozták a magyar halszaporítási módszereket, és közben egy közös projektet is kitaláltak.

- Érdekes, hogy a Balatonban sokkal több a "fiú"-angolna, míg nálunk, a tengerben, a "lányok" vannak többségben - magyarázza talán kevésbé szakszerűen, de egy laikusnak is érthetően Karin, az egyik pulai biológus. - Egyelőre nem tudjuk, mi az oka ennek. Azt gondoltuk, összedolgozunk, és hormonok "cseréjével" megpróbáljuk a lehetetlent, ami eddig még senkinek sem sikerült, azaz mesterségesen szaporítani az angolnát. Ez azért is nagyon fontos, mert a világon mindenütt rohamosan csökken az angolnák száma. Magyarországon komoly kísérletek folynak különböző természetmegőrzési módszerek kidolgozására. A magyarok a halakhoz értenek jobban, mi pedig a tengerhez, szerintem sokat tanulhatunk egymástól.

Júliusban öt magyar egyetemista viszonozza majd Karinék látogatását. Bercsényi professzor szerint ez elindítja a Balaton-Adria közös oktatási programot is, amelynek keretében ősztől már tengerbiológiát is tanítanak a Keszthelyi Egyetemen - a gyakorlati órákat természetesen Pulában tartják majd. Az sem mellékes szempont persze, hogy az öt magyar egyetemista pulai látogatása alatt elkészíti majd a magyarázó magyar feliratokat az akvárium számára, hogy az arra járó honfitársaink értsék, hogy mit látnak.

Az akváriumnak eközben naponta átlagosan kétszáz látogatója van. A belépti díjak átszámítva - évszaktól és kortól függően - 350-850 forintba kerülnek, Milena úgy kalkulál, hogy tíz-tizenöt éven belül talán vissza tudja majd fizetni a bankkölcsönt.

- A pénz nem fontos - mondja mosolyogva a kétgyermekes biológusnő -, annyi mindig van, amennyiből megélünk. Ehhez a munkához inkább türelem és kitartás kell.

A környékbeli halászok tudják, hogy hova fordulhatnak, ha egy-egy különleges példányra bukkannak. Némelyikük pénzt is kér ilyenkor, Milena pedig néha utolsó fillérjeit adja oda nekik. Legtöbbször azonban inkább ismerős halászokkal járja az Adriát, és maga merül le újabb állatok, növények után kutatva. Fontos szabály - mondja -, hogy csak olyanokkal dolgozik együtt, akik tisztelik a tengert. Milena nagy álma, hogy legyen egyszer egy saját hajójuk.

- Hiszek abban, hogy aki meglátogatja az akváriumot, közelebb kerül a tengerhez. Talán nemcsak "használni" fogja a jövőben, felelősnek is érzi majd egy kicsit magát érte. Ez az én misszióm.