Simon-ügy: gyilkosság a vád

Perbeszédében a vádat képviselő ügyész a Simon Tibor-ügy valamennyi vádlottját emberölésben kérte elmarasztalni.

Simon Tibort, a Fradi volt labdarúgóját 2002. április 21-én a Cafe Allure bár előtt olyan súlyosan bántalmazta, ütötte és rugdosta négy férfi, hogy két nappal később, a kórházban belehalt sérüléseibe. Előzőleg Simon önfeledt szórakozás közben pezsgőt locsolt a bárban szórakozókra, felugrott a pultra, és ott táncolt. Legalábbis a tragédia után többen ezt állították. Az ügyész szerint - neki ugyanis hivatalból vizsgálnia kell a sértetti közrehatás lehetőségét is, hogy nem hívta-e ki maga ellen a sorsot az áldozat a viselkedésével, valamely tettével, nem ő maga kezdeményezte-e a verekedést, amely később a halálát okozta - nem állapítható meg kétséget kizáróan a végzetes verekedés előzménye.

Mivel rendőrgyanúsítottja is van az ügynek, kezdettől a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatta a nyomozást halált okozó testi sértés gyanújával. A kezdetben csak álwhiskysként emlegetett elsőrendű vádlottat, Galambos Jánost, aki a végzetes kimenetelű verekedést kirobbantotta, miután önként jelentkezett, őrizetbe vették, majd elrendelték előzetes letartóztatását. A másik három verőlegény a per kezdetéig szabadlábon védekezhetett.

Szebeni László bíró, az ügyben eljáró tanács elnöke azonban már a vád ismertetése után jelezte, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a vádlottak tettének büntetőjogi minősítése megváltozhat, ezért azonnali hatállyal a másik három vádlottat is letartóztatta. E sokak által várt fordulatot egy újabb orvos szakértői vélemény okozta, amelyből világosan kiderült, hogy - az első szakvéleményben foglaltakkal ellentétben - nyilvánvalóvá tette, hogy Simont a szó szoros értelmében agyonverték.

Az ügyész szerint a vádlottaknak tisztában kellett lenniük azzal, hogy tettüknek milyen súlyos következményei lehetnek. Cselekedetük értelmetlen, átgondolatlan és ösztönös volt. Hiába kért tőlük Simon bocsánatot, akkor sem hagyták abba bántalmazását, amikor már védekezésre képtelenül feküdt a bár előtti aszfalton.

Az ügyész az emberölésért kiszabható büntetés alsó határát jelentősen meghaladó szabadságvesztés kiszabását kérte. A törvény szerint emberölésért öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés adható.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.