Milyen lehet például az a társadalom, amelyik nem a tudáson alapul? Ott valószínűleg bambán üldögélnek az emberek, és elgondolkozva merengenek azon, hogy az ajtón lévő fényes réz micsodával vajon hogyan is lehetne kinyitni az ajtót, mert ha ki lehetne nyitni, akkor mögötte, ott azonnal megtalálnák az utat a fényes jövő felé. De nem tudják hogyan, és másokat se tudnak megkérdezni, mert mindenki hülye. Na, ilyen társadalom aztán nem kell nekünk, és szerencsére ilyen nincs is. Az ember azáltal emelkedett az állatvilág fölé, hogy képes a tudásalapú társadalom kialakítására, valószínűleg sok százezer éve. Régebben ezt a tudásalapot kultúrának hívták. Kultúrának, amiben persze nemcsak zene, színház, irodalom, hanem a mindennapi ismeretek is beletartoztak, és az ember által létrehozott társadalmak azért lettek olyan hatékonyak, mert mindenki azon ügyködött, hogy a kultúrát, a benne foglalt ismereteket megszerezze. És még biztatni se kellett őket.

A kultúra, a tudás nem csak valamiféle technikai ismeret, noha a technikai ismeretek is részei a kultúrának. A lópatkolás mikéntje fontos ismeret volt sokáig, csak hozzáértő mesterek mívelték, de azzal sem jutott volna előbbre a társadalom annak idején, ha István király elrendelte volna, hogy tizennégy éves korig minden magyarnak meg kell tanulnia lovat patkolni. Ugyanígy voltunk az autószerelés apró technikai trükkjeivel, szakértők dolga. A szövegszerkesztő programokat meg se említem, mert azokat úgy használjuk, hogy senki se ért hozzájuk. Már csak azért se érdemes őket megtanulni, mert mire az ember nagy nehezen kiismerné magát bennük, addigra teljesen elavulnak, és ki lehet őket dobni. A kultúra nem programozási ismeret, bár ezek az ismeretek is a kultúra részei.

Amit minden politikusnak a fejébe kéne verni, ha másként nem megy, egy karóval, az az, hogy a kultúra, a tudásalapú társadalom az egy "rendszer". A rendszer viszont nem a politika, bár az is része a rendszernek, hanem egy olyan dolog, amely attól működik, él, mozog, termel, halad a fényes jövő felé, hogy benne az emberek, a tárgyak és a legkülönbözőbb elgondolások: hiedelmek, szabályok, törvények, technikai ismeretek, művészeti alkotások, érzelmek stb., stb. egymással funkcionális kapcsolatban állva, egymásra támaszkodva valamilyen újat, magasabbrendű dinamikus egészet képeznek, amit társadalomnak nevezünk. Az a jó társadalom, az a tudásalapú társadalom, ahol a részek éppen olyanok és éppen úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy a nagy egész ettől jó irányba mozdul. Nem biztos, hogy óriási, fényes, nagy gyárat kell éppen építeni a fényes jövő érdekében, lehet, hogy a szűk keresztmetszet az általános iskolai tanárok fizetése. Mert ha az kicsi, akkor kevés fényes elme megy el tanárnak, a gyerekek hülyék maradnak, mind politikusnak megy majd, és kész a katasztrófa. Ha viszont jól fizetett, okos emberek tanítanak, akkor befogadó, érdeklődő, a tudást önként kereső és értékelő gyerekek végzik el az iskolát, és már itt is van a fényes jövő.

Régen, ősidőkben, a kultúraalapú társadalmak versenyében azok maradtak meg, amelyekben a részek, az emberek, tárgyak, hiedelmek, ismeretek összhangja a legjobb volt, a többiek felbomlottak, elsorvadtak. A jók viszont olyan sikeresek lettek, hogy az ember villámgyorsan az egész bolygót benépesítette, és a különböző társadalmak megkezdték nagy összeolvadásukat, amit egyébként újabban globalizációnak is szoktak nevezni. Ezzel a folyamattal az a legnagyobb baj, hogy az összeolvadó részek, az emberek, a tárgyak, a hiedelmek, az ismeretek, amelyek sokféle különböző társadalomból származnak, még nincsenek összehangolva. Még nem alakult ki a globális kultúra. Sok minden felesleges és sok minden hiányzik. Egy hosszú, lassú és kényelmetlen egyeztetési folyamatban élünk, ahol egy új kultúra, egy új tudású emberiség formálódik, de még nem látjuk világosan a részek közötti lehetséges és szükséges kapcsolatokat.

Bizonyos, hogy nem a technikai ismeretek, a "Tudás" az a komponens, amit mindenkinek egyformán el kell sajátítania. Valószínűleg sokkal fontosabb a kapcsolatok, viszonylatok felismerése, a rendszerismeret, az a készség, hogy gyorsan elfogadjuk az újat, és ha kell, megtaláljuk a szükséges technikai ismereteket is valahol készen. Az is bizonyos, hogy az emberek, tárgyak, hiedelmek rendszerében az emberekről szóló ismeretek a legfontosabbak. Az ember nem avul el, csak megöregszik, az emberről szerzett tudást bárhol, bármikor használni lehet. Az irodalom, művészet, könyv és zeneszeretet nélküli társadalom életképtelen, mert a rendszer ezen részei szólnak az emberről, és aki nem ismeri az embert, ki lesz szolgáltatva a technikai ismeretek hordozói elnyomó hatalmának. A kultúrálatlan ember nem tud választani, dönteni és szeretni, pedig ezek az ember legfontosabb tulajdonságai.

Az emberi érzelmek is rendkívül bonyolult kapcsolati rendszert képesek kialakítani. Nem hiszem, hogy az atomtudósok tudománya képezi a jövő alapját, sokkal inkább a kommunikációs készség, az érzelmek gazdagsága és az a képesség, hogy a társadalom tagjai érzelmeiket megfelelően össze tudják hangolni, ha szükséges, szinkronizálni. Egy-egy adott döntés társadalmi támogatottságában sokkal nagyobb szerepe van az érzelmeknek, mint a vegytiszta tudásnak. Az érzelmek iskolája pedig az irodalom, a művészet, a színház és a vallások. Egy kultúrában gazdag országgal nem lehet bármit megcsinálni. Elsivárosodott, egyénekre szakadt, a technikai tudást misztifikáló néppel bármi megtehető.

Sokan gondolják, hogy az államnak semmi dolga a kultúra támogatásával, majd a piac azt is megoldja. Igen nagy tévedés! A társadalom rendszerének összehangolását nem lehet, nem szabad a piac erőire bízni, amelyek egészen más funkciók betöltésére alakultak ki. Olyan ez, mintha azt mondanánk: versenyezzenek a vallások, és fizessenek értük a hívők, amelyik jobb, azt nyilván jobban veszik majd. A hit pedig nem áru! Finoman kimunkált lelki egyensúly, amely szintén szükséges a társadalom stabilitásához. A kultúra is sokkal fontosabb annál, hogy sorsát a piacra bízzuk.

Politikusok! Tanuljatok egy kicsit az emberről!