Néhány hete, a 2002-es választások második évfordulóján Medgyessy Péter ünnepélyesen jelentette ki, hogy a következő időszak egyik vezető kormánytémája az egészségügy reformja lesz. Két napja a kormányalakítás kis jubileuma előtt az Alkotmánybíróság átadott egy születésnapi ajándékot a kormánynak. A testület megsemmisítette a gyógyszerár befagyasztásáról szóló kormánydöntést. Rövid időn belül - a kórház-privatizációs törvény megsemmisítése után - tehát a második csövet húzta ki abból a lélegeztetőgépből, amelyen a kormány az egészségügyet próbálja életben tartani. Ezt most látogatási időben tette, vagyis: kampányhajrában. Innen indul tehát a nagy reform második szakasza.

A helyzet jellegzetes a kormányzati ciklus első félidejére. Látszólag minden együtt van a politikai sikerhez, de valami mégis mindig közbejön. (Az Orbán-kormány viszont a félidő táján befagyasztotta a gázárakat, hasonlóképpen tett a gyógyszerárakkal, akkor is voltak alkotmánybírósági beadványok, de ők megúszták…) Az előző ciklussal más tekintetben viszont nem állítható párhuzamban a mostani, sőt a kormányzat ellenkező íven mozog. Akkor az első két év a következetes szigor jegyében telt. Hiába volt lendületes a gazdaság fejlődése, Orbán Viktor akkori képlete szerint a bérek nem nőhettek gyorsabban, mint a GDP gyarapodás fele, mert akkor a termelés elől elszívjuk az éltető forrásokat. Ez a tantétel később megváltozott: 2001-től a ciklushajráig ömlött a bér. És a Medgyessy Péter vezette kampány, majd kormány is ráült erre a hullámra. Ígért és teljesített. Két év - jóval több, mint húszszázalékos reálbéremeléssel. Minden fordítva van tehát, mint szokott, mint ésszerű. Az első évek nem az erőgyűjtés, a nekirugaszkodás, hanem a kiköltekezés jegyében teltek, hogy aztán közvetlenül a fal előtt kelljen fékezni. Ez irdatlan szitkozódás közepette megtörtént. Itt tartunk. Tulajdonképpen holtponton, túl a legjobbon és valószínűleg a legrosszabbon is. Így várja a Medgyessy-kormány a ciklus második felét. És egy közbeiktatott választást.

A költekezést azonban valószínűleg nemcsak a választási tétek indokolták. Jó ideje a politikát Magyarországon szokatlan módon átjárta az erőszak fenyegetése is. (Gyűlöletkitörések a 301-es parcellánál, Erzsébet híd foglalás, Söjtör, szétbotrányolt Kendermag-tüntetés, atrocitásokba torkolló békedemonstráció.) Erről is le akarták választani a társadalmat. Ajándékosztással is.

Pedig, ha ez a kormány fizet, még politikai-taktikai értelemben is a kevésből teszi. A Fidesz, illetve a konzervatív blokk az általa az államhoz rendelt nagy jogosítványokkal kézbe adta, amit kínál: lakásvásárlási lehetőségét, vállalkozóknak, gazdáknak olcsó kvázihiteleket, sőt, ingyen- pénzt, jobb módúaknak igen tekintélyes családtámogatást. A szociálliberális koalíció a rászorultak felé terelt több pénzt. Sok-sok szegénynek sok-sok kis pénzt, tankönyvet, ingyenétkeztetést gyerekeknek. Nem hálás megoldás: aki szegény volt eddig, szegény marad eztán is, talán csak nem nyomorultul. Nem lesz ugyanolyan erős élményben része, mint annak, aki a második lakást vásárolja állami segítséggel. Ebben a tekintetben is holtponton lehet ez a kormányzat: akiktől elvesz (lakástámogatási rendszer) már érzik, akiknek ad, még korántsem biztos.

Az eddigieken kívül is fel lehetne vázolni néhány szerkezeti ábrát, amelyek megmutatják, miért nem sikerült a rá szavazók jelentős részét maga mellett tartani a koalíciónak. Ide tartozna persze az is, hogy a ciklusfelezőben általában ez az erőviszony a kormánypártok és kihívóik között, mint most. Csakhogy más ez a helyzet, ha éppen például \'96-ban, egy évvel Bokros után vagyunk, és más most, már túl a kiköltekezésen. De ez azt is sugallhatja, hogy szemben minden röghöz kötött kalkulációval és előítélettel, pénzen korántsem lehet mindent megvenni. A nagyobb részt meg kell nyerni. Ahogy a jobboldal, s ezen belül elsősorban Orbán Viktor és stábja meg is találta azt a beszédmódot, amellyel szellemi, néhol már rituális kapcsolatba léphet a hozzá kötődőkkel. A szocialistáknak és a liberálisoknak itt lehet nagy a hátrányuk. A racionalitáshoz való vonzódás által indokoltnál is nagyobb. Félidőben legalább tízszázalékos.