Azért csatlakoztunk a terrorizmus elleni küzdelemhez, mert felismertük, hogy az agresszív iszlám fundamentalista radikalizmus megjelenése ezeket az alapértékeket és a rájuk épült békés, szabad, civilizált nyugati társadalmat veszélyezteti. Tehát a mi jövőnket is. A valódi iszlámmal visszaélő terrorizmus nemcsak az Egyesült Államokat támadta meg 2001. szeptember 11-én, hanem mindenkit, aki békében, szabadon és jólétben akar élni, aki a nyugati értékeket vallja. Magyarország ezeknek az értékeknek a védelmében küldött nem harcoló, humanitárius és logisztikai feladatokat ellátó katonákat és orvosokat Afganisztánba, majd Irakba. Ezzel a konszolidációt szolgáljuk, és azt, hogy ezek az országok ne váljanak a terroristahálózat fészkévé.

Mi, liberálisok a világ demokratikus közvéleményével összhangban ugyanezért ítéljük el a leghatározottabban az amerikaiak részéről alkalmazott kínvallatásokat. Ezek ugyanis éppen a koalíciós erők által közösen vallott azon értékekkel, az emberi méltósághoz való azon jogokkal állnak szöges ellentétben, amelyek kiküzdésére az amerikai és más nemzetbeli katonák odamentek, és amely értékek megvédésében a mi békefenntartó csapataink is segítenek. Ezek az atrocitások gyalázatos tettek voltak, és nincs rájuk mentség.

Nem mentség, hogy a foglyok közül sokan nyilvánvalóan véres merényletekre készültek, melyek leleplezése feltehetően sok ember életét menthette meg. A demokráciák hírszerzői háborús helyzetben sem hághatnak át bizonyos határokat. Az sem mentség, hogy az Abu Graib börtönben Szaddám Huszein alatt összemérhetetlenül borzalmasabb dolgok történtek és történnek a térség többi börtönében ma is. Az sem, hogy a demokráciák hadseregeiben is emberek harcolnak, akik közül sokakból a háború, a hatalmi szituáció a legrosszabb hajlamokat hozza ki. Ezek az atrocitások ugyanis az Egyesült Államok morális hitelét kérdőjelezik meg. De lám, az emberi jogokon és a nyilvánosságon alapuló demokráciában nem maradhatnak titokban az ilyen felháborító dolgok, ezért nem lehet azokat tartósan és következmények nélkül művelni. Amint a kínvallatások ténye nyilvánosságra került, az amerikai kongresszus azonnal elkezdte kivizsgálni azokat a legmagasabb szinten és a legaprólékosabban. Már meg is született az első ítélet az Irakban folyó amerikai hadbírósági perben. Mostantól a Vöröskereszt és az iraki Human Watch Rights képviselői is ott vannak az iraki börtönökben. Ismerve az amerikai kongresszusi vizsgálatok történetét - gondolok itt a hetvenes években a Watergate-bizottság, a nyolcvanas években az Irán-kontra ügy, a kilencvenes években a Lewinsky-ügy vizsgálatára -, ezek akár a legfelső szintig is elmehetnek. Ez a különbség a demokrácia és a diktatúra között. A történtekből tehát nem az a tanulság, hogy a demokratáknak nem kell harcolniuk a terror, a hatalmi visszaélés, a kínzás ellen, hanem az, hogy otthon is harcolniuk kell ellenük.

Irakban olyan jellegű diktatúra volt az előző három évtizedben, mint nálunk a Rákosi-korszakban. A börtönökben is nyilván a százezernyi embert meggyilkoló Szaddám-rezsim pribékjeit és kiszolgálóit tartják elsősorban fogva. Tudjuk 1956 történetéből, hogy a diktatúrát gyakorló elit és fegyveres erőszakszervezete nem adja meg magát utódvédharc nélkül, mert tudja, hogy a diktatúra bukása után nincs semmilyen esélye, és joggal retteg a jogszerű megtorlástól. A Szaddám véres diktatúráját fenntartó százezres iraki állambiztonságiaknak sincs más választásuk, mint az erőszak, ami elsősorban az eddiginél százszor szabadabb rendet akaró, békés irakiak ellen irányul - bár a nyugati médiában a nyugatiak elleni támadások kerülnek előtérbe. Ha a koalíció emiatt kivonul Irakból, ott a káosz lesz az úr. Sokkal több iraki sokkal többet fog szenvedni, a hatalmi vákuum miatt a síiták, a szunniták és a kurdok közt biztosan kirobbanó polgárháborúba süllyedő Irak pedig a hajdani tálib Afganisztánhoz hasonló ideális bázisa lesz az iszlám terrorizmusnak. Lehet, hogy a Szaddámot megdöntő beavatkozás rövid távon még nem csökkentette a terrorveszélyt, ám ha most kivonulunk Irakból, az középtávon biztosan növelni fogja az egész világon! Viszont ha az Amerika vezette koalíciónak - a ma leginkább erre hivatott NATO-val és az ENSZ-szel közösen - sikerül legyőznie az iraki baathista milicistákat és az oda áramlott terroristákat, az Irakban már megindult átalakulás katalizátorává lehet az egész Közel- és Közép-Kelet átalakulásának.

Az iraki ideiglenes alkotmány lehetőséget ad különböző etnikumok és vallások békés egymás mellett élésére. Számos helyen az országban valódi önkormányzatok jöttek létre. Az USA és más országok a magyar GDP egyharmadával megegyező mértékű - 18 milliárd dollárnyi - adományt adtak Iraknak kórházak, iskolák és az infrastruktúra fejlesztésére. Irak nemzetközi adósságállományát a töredékére csökkentették, és kialakítottak egy kereskedelmi és korporációs törvényrendszert. Modernizálják és rekonstruálják az olajipart. Irakban ma az arab Közel-Keleten ismeretlen szólás- és sajtószabadság van: 170 újság működik és több műholdas adást sugárzó tévécsatorna.

A BBC felmérése szerint az irakiak 60 százaléka bízik a jövőben. Tudják, hogy a konszolidáció a negyedszázada háborúk sújtotta gazdaság fellendülését és az olajban gazdag ország életszínvonalának javulását hozza. Ehhez az újjáépítést szervező, a vallások és etnikumok sokféleségét reprezentáló föderatív kormánynak kell felállnia. A koalíció most az ENSZ nagykövete által összeállított szuverén, ideiglenes iraki kormánynak kívánja átadni a hatalmat. Az utóvédharcot folytató baathista milicisták és iszlám terroristák ezt is megpróbálják megakadályozni, nem beszélve a jövő évre tervezett szabad választásokról. Abu Musad al Zarquawi, az al-Kaida alvezére - számos véres terrorista akció szervezője, aki legutóbb saját kezűleg vágta le egy amerikai túsz fejét - egy elfogott üzenetében arról írt az al-Kaida vezetőjének, hogy micsoda csapás lenne a terroristák ügyére egy demokratikus, szabad Irak létrejötte. Ezért próbálják megtorpedózni az újjáépítést, ezért próbálnak merényletekkel polgárháborút szítani a síiták és a szunniták közt.

Found Ajami írja Pán-Arábia átka című cikkében az irakiakkal szemben fennálló mérlegünkről: ez az ő országuk, amelyet mi szabadítottunk fel, ám amelyet néhány romlott férfi és nő meggyalázott. Ezért most példát kell nekik mutatnunk bíróságainkról és közéletünk átláthatóságáról. Amit viszont biztosan nem szabad megtennünk, az az, hogy a sorsukra hagyjuk őket.

Az iraki rendezéshez Amerikának az eddiginél jóval együttműködőbbnek kell lennie, figyelembe kell vennie az európaiak megközelítését. A szükséges katonai és gazdasági segítség fejében pedig az irakiaknak maguknak kell működtetniük saját országukat! A megegyezés és a konszolidációs folyamat csak a nemzeti önrendelkezés érvényesítésén alapulhat.

Ne feledjük, hogy az afganisztáni és az iraki akció máris pozitívan hatott a térségre. Líbia feladta tömegpusztítófegyverprogramját. Minden eddiginél közelebb került India és Pakisztán atomháborús veszéllyel terhes konfliktusának feloldása. Némi demokratikus fejlődés beindult az Arab Emirátusokban, valamint Kuvaitban, és Szaúd-Arábiában is történt előrelépés az önkormányzati demokrácia szintjén. Az pedig, hogy megdőlt az egyik legborzalmasabb terrorrezsim, gondolkodóba ejtett minden diktátort a világon.

Egy iraki kivonulás azt üzenné a diktátoroknak és a terroristáknak, hogy mégis szabad a vásár - ez pedig Európa, benne hazánk biztonságára is súlyosan negatív hatással lenne. Kivonulás helyett be kell vonni másokat is az iraki rendezésbe: a többi nagyhatalmat, a nagy európai államokat és az ENSZ-t. Aki azonban azonnali hatékony ENSZ-békefenntartáshoz köti a magyar szerepvállalást, becsapja a közvéleményt, mivel - ismerve az ENSZ döntési mechanizmusát - ilyesmi nem képzelhető el. Az ENSZ-nek önmagában sem morális, sem katonai ereje nincs a káosz, a terrorizmus, a polgárháború megakadályozására. Ezt Ruanda és Szomália példája tanúsítja. Csak a NATO katonai szerepvállalásával és az EU-nak mint a gazdasági konszolidáció, az igazgatás, a humánsegély-elosztás mentoraként való fellépésével együtt tehet valamit az ENSZ.

A magyar biztonságpolitika - egyetlen komoly politikai erő által sem vitatott - alaptétele, hogy a terrorizmus globális veszélyével csak globális összefogással lehet felvenni a küzdelmet. Az egységes és ütőképes európai biztonságpolitika csak a NATO keretében, az EU alapelvét jelentő transzatlanti gondolat szellemében, az Egyesült Államokkal való szoros, egyenrangúságon és kölcsönösségen alapuló szövetségben lehet hatékony.

Ez ügyben az egy országon belüli megosztottság is kockázatos, amint azt Spanyolország példája bizonyítja. Ezért sikerülhetett az al-Kaidának a madridi merénylet pontos időzítésével beleszólnia az ottani választások kimenetelébe. Intő figyelmeztetés, hogy az al-Kaida saját politikai sikerének könyvelhette el, hogy a spanyol katonai kontingenst kivonják Irakból.

Az államférfi rangjára igényt tartó politikusok nem kacsingathatnak folyton a közvélemény-kutatásokra, ha valóban nemzetük és civilizációjuk alapérdekeit tartják a szemük előtt. Komoly politikus nem emel kampánytémává egy olyan küzdelmet, amelyet a Nyugatnak mindenképp meg kell vívnia a demokráciák értékeit gyökerében támadó fundamentalista terrorizmus ellen. A NATO és az Eu tagjaként immár mi is a Nyugathoz tartozunk.

Demszky Gábor