Nagyon fogják utálni hétfőn a képviselők a parlamentben azt a néhány gombot, amely pedig létük értelme. Jó érzéssel most aligha nyúlhatnak hozzájuk. A Fidesz le is vonta az egyenes következtetést: nem nyomja meg egyiket sem. Hátat fordít. Hát: van minek.

A vezető ellenzéki párt politikai találmánya, hogy a külföldön szavazni akaró kétezer-egynéhányszáz magyar kedvéért több száz pártdelegált utazzon ki a követségekre, de előbb még az ottani alkalmazottak, a lebonyolítók jöjjenek haza, felkészülni, s együtt így költsünk vagy négyszázmillió forintot az egészre. Ennyi pénzből úgy öt iskola jól működhetne egy éven át. De az ebben helyzetben megnyilvánuló szervült, betokosodott ellenségfóbia legalább ilyen kínos. Ez kergette a kezelhetetlenné vált megoldáshoz a Fideszt, még ha ezúttal ez kicsit komikusnak mutatkozik is. Emlékezetes marad ez a konstrukció, amelyben négy jól kiképzett vigyázót küldtünk volna mondjuk Kubába vagy Mongóliába, hogy bevárják azt az egy szavazót, aki bejelentkezett, és aki megtehette volna, hogy június 13-án délután hatkor felébredve odaszól, hogy meggondolta a dolgot... Hát akkor repülés vissza.

Mindez 2002 áprilisában kezdődött azzal, hogy az akkor kormányzó pártok minden józan megfontolás cáfolatát látták választási vereségükben, jóllehet az csak a közvélemény-kutatók egy csoportjának jóslataival nem fért össze. A Fidesz azonban úgy érezte - különösen azt követően, hogy becslései szerint másfél millió ember, tehát egy szinte komplett választási győzelem megjelent a Kossuth téren a két forduló között - hogy valami megmagyarázhatatlan történt. Orbán Viktor néhány hónap múltán a Várban ezt jogtalan hátratételnek nevezte, Áder János jóval korábban több száz visszaélésről beszélt, Szájer József felvetette, hogy törvénymódosításra van szükség a szavazatok újraszámlálhatósága érdekében, Rogán Antal pedig (a Fidelitas alelnökeként) népi kezdeményezést jelentett be a szavazatok levéltárba helyezése és újraszámlálása érdekében. Ha kezdetben netán még hidegebb fejjel úgy gondolták volna, hogy a bizalmatlansági kampány pont jó a hívek dacszövetségbe szólítására, később, ekkora lendületet véve, Erzsébet hídi blokád és éhségsztrájkolók érzelmeitől is hajtva végképp belsővé lett a meggyőződés, hogy a Fidesz csalás nélkül nem veszíthetett.

S ha erre a képzetre alapozva vett lendületet a Fidesz az új ciklusra, most már nem térhetett el tőle. Így amikor az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy külföldön is lehet szavazni, azt kellett mondania, hogy "ezekre" választások idején nem lehet semmit sem bízni, oda kell hát menni. Ezeket az előzményeket minősíti a helyzet, amelybe most ezen az alapon kerültek a pártok, s csak áltatjuk magunkat, ha azt gondoljuk, hogy ez nem ránk tartozik, hogy a hungaricum. Amiként az is, ahogyan a pártok jönnek ki szép libasorban a kutyaszorítóból. (Az SZDSZ nem, hiszen be sem ment.) Elől az MDF, amely hirtelen csak rájött, hogy kifarolni valója van, a szocialisták, akiket a Fidesz kergetett be, hiszen ha nem teljesítik a feltételeiket, nincs törvény, nincs EP-választás, s legvégül a Fidesz kezdte meg a hátramarsot, bejelentve, hogy visszavonja képviselőit onnan, ahová maga kényszerítette be a többieket.

Csakhogy ezzel nincs vége: hétfőn gombot kell nyomni. El kell fogadni a külképviseleti választási delegáltak listáját, azokét, akik most már biztos, hogy nem utaznak. Az igen hazugság volna. A nem - törvénytelen. A jogszabály szerint ott kell lenniük a pártdelegáltaknak. Ha nem lesznek, megtámadható az egész választás. Meg is fogják. A megoldáshoz törvénymódosításra lenne szükség. Ahhoz némi bizalomra. Ennek hiányában legalább arra, hogy belássuk, az európai antrénkra kíváncsi közönség egyelőre nem tehetne mást, mint hogy az első jelenet láttán lapozni kezdi a műsorfüzetet: Kik ezek?