Mint az meglehetősen közismert, Ady Endre a nagyváradi Bémer téri Royal, majd - mivel a társaság átvonul oda - az EMKE kávéházban 1903. szeptember 6-án ismerkedett meg Diósy Ödönnével. (Lehet, hogy már összefutottak előbb is, de addig hederítés sem esett közöttük.) A rémesen kifestett - állítólag az orrlyukait is ezüsttel körbeecsetelő - dáma, miközben kávéját kavargatva álmos pillantást vetett az enyhe acetonillatot árasztó hírlapíróra, ekkor még aligha sejtette, hogy ezzel a pillanattal kezdetét veszi bevonulása a magyar és világirodalom históriájába.

Léda - előlegezzük legnevebb nevét - Fehér Dezsőné barátnője volt. Fehér Dezső Ady kollégája a Nagyváradi Napló szerkesztőségében. A Párizsból - a vele évek óta ott élő férjét nyárra odahagyva - szülővárosába hazalátogató Lédának pár héttel előbb kis viszonya támadt Ady másik cimborájával, Halász Lajos szerkesztővel, akinek amúgy az akkor épp a tengernél nyaraló Fehér Dezsőné volt a szeretője a szürke hétköznapokon. Istenem.

Az éppen remek passzban lévő Diósyné elbűvölte a költőt, aki újságíró volt még akkor inkább, igaz, hogy annak is zseniális.

A történet innentől már végképp közismert. Ady rohangált a Pestre térő Léda után, majd szívós akarással ösztöndíjat szerzett, és 1904 januárjában - bár lesz külön hotelszobája is, de - lényegében beköltözik Diósyék Rue de Lévis 92. szám alatt lévő lakásába. Ezzel egy majdnem nyolc évig tartó, meglehetősen érdekes hármasban élés vette kezdetét, ami - a könyvtárnyi Ady-legendáriumnak köszönhetőn - páratlan részletességgel tárul az utókor szeme előtt fel.

Koczkás Sándor, Vezér Erzsébet, Földessy Gyula, Dénes Zsófia, Hegedűs Nándor, a tavaly elment Kovalovszky Miklós és a többi derék Ady-bűvölt kutató könyveiből szépen rekonstruálható a férj, Diósy Ödön - barátainak: Dodó - alakja is.

"Diósy! Megrendülten hallom ezt a nevet, amely úgy villódzik, kereng, sustorog és bujdosik Ady neve körül, mint a misztikus lidércfény, kincskeresők éjféli lángocskája" - írta Diósy Ödön halálakor, 1935-ben az akkor Váradon élő, író és világtalanul is sokat látó Szántó György.

A Diósy család egyik őse, Nussbaum Márton 1848-ban Petőfi társaságához tartozott, majd Kossuth titkára lett, végül angliai emigráns. Ha igaz, persze. Ödön apja, Diósy Ferenc iparoscsaládból volt való, de neki már a nagyváradi Bémer téren volt kereskedése. A család több tagja is cégfestéssel kereste a kenyeret. Az 1873-ban született, jó eszű Ödön gyereket tovább iskoláztatták. Ő a Brüll család alapította váradi kereskedelmi képezdéből került a bécsi Keleti Akadémiára.

A nagyváradi gazdag, ám szegényedni induló zsidó polgárcsaládból való, egy ártatlan huszárkalandon már túl lévő Brüll Adél huszonhat évesen ismerkedik meg Diósyval, aki ekkor Szófiában állomásozott mint magyar vállalatok és bankok ügynöke, bizományosa. Sajnos mellékfoglalkozásként titkos játékbarlangot is üzemeltetett, de ez csak később derült ki. Fess fiú volt, magyaros, kicsit szertelen, kicsit féktelen, aki a bajban, amiben lesz része nemegyszer, becsülettel szedi össze magát.

Brüll Adél szép, művelt, okos volt, váradi röviden. Nem fiatal éppen, de ezt kellőn balanszírozta a korrekt hozomány, ami járt vele. Nagy szerelem aligha volt közöttük. 1898 novemberében esküdtek. Nászút, majd egy kis váradi pihenő után Szófiában telepedtek le. Léda vitte oda magával húgát, Bertát is. Szófiában a pár áttért a katolikus hitre. Jól beszéltek németül, franciául, angolul, olaszul, és megértették magukat a legtöbb szláv nyelven is. Adél ízelítőt kapott a balkáni kalmárvilágból. Ura hajnalig kártyázott gyanús elemekkel, amíg valami részleteiben máig homályos botrányba keveredvén, nem kellett menekülőre fognia. Párizsig meg sem álltak. Az asszony útba ejtette Váradot, Ödön azonban nem mert hazajönni évekig. Adél ekkor - a válást forszírozó családdal dacolva - kitartott férje mellett. Lekötötte várható családi örökségét, s ebből fedezte férje tetemes adósságait. A két embert végképp egymáshoz láncolták az anyagi érdekek szálai.

Lehet, hogy érdekházasság volt az övék, de annak igen jó, bajban mindig hatékonyan működő. Párizsban Ödön eleinte képeslapokat adott ki és el, majd szőrme- és pezsgőképviseletet nyitott. 1903-ra már szép négyszobás lakást tarthattak, ahol kényelmesen fogadhattak vendéget is.

Aki meg is érkezett tehát.

A visszaemlékezések szerint a házigazda szívesen várta a költőt. Az utolsó évek egyik csudabogár barátja, Rozsnyay Kálmán - nyilván túlzón - így ír: "Dodó maga volt az, aki nejét kajánul átjátszotta Bandinak, hogy ő férji kötelezettségétől - mert már unta Adél odaadó geilságát - szabaduljon, hogy futhasson más szoknyája után."

Így volt vagy úgy, mindenesetre a formákat tartották. Párizsban eleinte jól múlatták az időt hármasban, s ha estek is veszekedések férj és feleség között, soha nem Ady miatt.

A tékozló költő pénzét Adél kezelte, a betegség első fellépésekor pedig Dodó kerített orvost, s ápolta féltőn új barátját. Kellett némi nagyvonalúság ehhez, lévén gyógyíthatatlan akkor még a kór, amelyet csak karbantartani lehetett úgy-ahogy. Viszont el lehetett kapni szépen. Egyes feltevések szerint Diósynak ez sikerült is. Mindenesetre a barátság csak tovább szilárdult. Diósy küldte Adyt és Lédát a Riviérára 1904 őszén, 1905 februárjában pedig, mikor Léda hazalátogatásra indult, férje kísérte Münchenig, ahol Ady várta őket. Pár napot hármasban időztek a Starnbergi-tónál, majd Diósy visszavonatozott Párizsba, Ady pedig elkísérte az átadott-átvett asszonyságot Váradig, ahol aztán még több ízben meglátogatta a nyár folyamán.

Ady egyazon héten kezd egyazon személynek levelet így: "Édes, ki nekem Több, mint valaha, Erőm, Gondolatom, Vigasztalásom". És így: "Nagyságos asszonyom", majd folytatva persze: "és kedves Dodóm." Az első típusba tartozó levelek általában Berta közvetítésével kerültek Léda kezéhez.

Később, 1905 nyarán Dodót kicsit bosszantották a leleplező versek, a váradi és pesti pletykák. Levélben szólította föl Adyt és Lédát a helyzet tisztázására, sőt Adyval munkaértekezletet is tartottak. Ezután azonban Ady nyugodtan jelenthette Lédának: "Dodóval szépen, simán megértettük egymást."

Minden maradt a régiben. Sem a szerelem, sem a barátság nem szakadt. A két férfi szövetséget kötött a nehéz természetű asszonnyal szemben. Férj és feleség között az érdek volt a kapocs. Férj és a feleség szeretője között az őszinte férfibarátság.

Bölcs volt-e Diósy, kényelmes, sznob, nagyvonalú, pipogya vagy cinikus? Ki-ki döntse el. Mindenesetre, úgy látszik, minél többet tudunk valakiről, annál kevesebbet értünk belőle.

A Nyugat 1912. március 16-i számában megjelent verses szép üzenet nem csupán Lédát sújtotta porba, de fölháborította a férjet is. Dodó ekkor nagy odaadással vigasztalta és ápolta az aszszonyt, aki majdnem belehalt az ő kis prózai pofonjára válaszul kapott iszonytató költői pörölycsapásba.

A szerelem nélkül maradt Lédát az érdekházasság ráboruló védőszárnyai óvták szeretettel.

Léda, aki Adyt nem látta többé, méltósággal viselte sorsát. Soha nem nyilatkozott, nem adott interjút, nem irkált memoárokat, nem vádaskodott, nem teregetett, nem csinált üzletet. A Révész Bélára bízott - s alighanem alaposan megrostált - dokumenteket csak halála után engedte közölni. Visszament Párizsba, és éldegélt hármasban megint urával és bánatával.

1914-ben az ellenséggé vált Párizsból haza kellett térniük. Szinte minden értékük odaveszett. Diósy elölről kezdett mindent, és talpra állt megint. A háború alatt kereskedett, 1921-ben a magyar küldöttség tagjaként vett részt azon a berlini értekezleten, amely Magyarország gazdasági szanálását volt hivatott elősegíteni. Az antantbizottság által kötelezett Lengyelország Diósy részvénytársaságán keresztül volt köteles sziléziai szenet adni Magyarországnak.

Diósy szenes lett. Igazi úr, amúgy.

"Sima diplomata udvariasságának formái alatt egy magyar táblabíró bölcs humora és páratlan szíves vendégszeretete egyesül benne a kultúrember fejlett szociális érzékével" - írja róla Nil, vagyis Rozsnyay Kálmánné, aki Léda utolsó éveiben legközelebb került hozzájuk.

Budapesten az Andrássy úton béreltek lakást, majd Diósy Gödöllőn, az Erzsébet királynő úton vett villát, tizenkét szobásat. Itt tizenkét fajkutyát tartottak, mindegyiket külön, csináltatott boxban. Lédáék hálószobája előtt mindennap más-más gondosan idomított kutya őrködött, s az ügyeletes elmarta a másikat onnan. Főúri kedvtelés volt ez, kutyakomédia. Léda varrónőjét az egyik kutya aztán csúnyán meg is harapta, ami miatt komoly kártérítést kellett fizetni. Kezdődtek a bajok megint, de most már utoljára.

Lédát egy eléggé rémes és bonyolult bőrbaj, pemphigus, Diósyt pedig csak egy egyszerű tüdőrák találta meg. Mindketten szenvedtek sokat. Léda ment el elébb, 1934 januárjában. A temetésen Ödön elég nagy kravált csinált, rengeteg papot rendelt, és elhajította Csinszka koszorúját. (Csinszka egyébként ugyanezen évnek novemberében halt meg.)

Az asszony halála után Diósy - ígérete ellenére - nem gondoskodott többé az addig évtizedek óta támogatott két Brüll lányról. (Berta élete egyébként külön és szomorú regény.)

Aztán a betegség legyűrte Dodót is.

Hazatért Váradra, nyolcvanöt éves anyjához, aki túlélte őt. Utolsó heteit az irgalmasok kórházában szenvedte végig. 1935. november 25-én halt meg. Sírja a nagyváradi Rulikowski-temetőben, a neológ izraelita temető mellett van, ha van még.

Az örökségben asszonyával ő is osztozik.