Radnai Béla először látott ilyet és nem tudta, mire való: akármelyik csapot nyitotta meg, víz folyt alul, fölül. Úgy nézett ki, akár egy desztillátor, de miért desztillálnák a fürdőszobában házilag a vizet?

Miután visszament a kertbe, megkérdezte. A házigazda elmagyarázta: a fölső csapon jövő víz előzőleg tisztítóberendezésen halad át. Nem bíznak ugyanis a vezetékes vízben, ki tudja, milyen vegyszerekkel van tele, melyek nemcsak kémiailag károsak, hanem elveszik a vízben levő természetes energiákat is.

A házigazda dán élettársa kimerte a piros színű levest. Radnai Béla körbesandított: néhányan már átszellemülten rágták az ujjnyi gyökérdarabokat. Semmi íze nem volt, a házigazda tudakolózására Radnai Béla mégis elismerően bólogatott. "S nincs benne adalék" - mondta a házigazda, majd folytatta elbeszélését arról, hogyan építené át a falu templomát. Élettársa angol-magyar keveréknyelven ecsetelte Radnai Bélának, hogy az ujjnyi gyökérdarabok tápanyagban gazdag, energiaszegény csírák - really healthy.

"Mivel egy Isten létezik - magyarázta a házigazda -, olyan templomot kell építeni, amelyben bármely vallás követője megtalálja a lelki békéjét. Bár - tette hozzá az állát dörzsölgetve - a lelki békét leginkább önmagunkban találhatjuk meg" - azzal rámosolygott Radnai Béla barátnőjére.

A dán élettárs a tanítványok közreműködésével zöldségeket, tofut és barnarizst pakolt az asztalra. Radnai Bélának a szójakolbász keltette föl érdeklődését, végül a paradicsomnál maradt: bár sózva szereti, most a nélkül ette meg az asztalon lévő összes szemet (illemmel nem törődött, a délelőtti jóga után nagyon megéhezett). A házigazda Hamvasról beszélt, "erkölcs és morál" - röpködtek a szavak: "Szeretnénk egy Hamvas Béla nevét viselő szabadegyetemet alapítani. Az ő szellemében tanítanánk, itt, a kertben mindenkit, aki tanulni akar."

"Ez jó ötlet - bólintott Radnai Béla barátnője. - Mikor csinálod meg?"

"Pénz kérdése az egész - vágta rá a házigazda. - De talán hamarosan az is együtt lesz. Még néhány jógaóra és indulhat a szabadegyetem."

Radnai Béla a biokertre bambulva kávéról ábrándozott: "Majd a vasútállomáson, hazafelé". A barátnője fölállt, a szék fölé görnyedt, hátizsákjában matatott valamit. Házigazdájuk nem vette le a fenekéről a tekintetét.

"Az ebéd vajon benne van-e a jógázás árában, avagy külön fizetendő?" - ötlött föl a kérdés Radnai Bélában. A többiekre pillantott, ám azok a házigazda előadására koncentráltak. "A lelki béke az emberek közötti harmóniában rejlik, hogy szeretni és becsülni tudjuk a másikat" - a házigazda mintha kizárólag Radnai Béla barátnőjének magyarázott volna, a lány átszellemült arccal hallgatott. "A jógaórát ki tudom fizetni, aztán legföljebb valaki kisegít" - Radnai Béla visszatette a zsebébe a pénztárcáját, a barátnője arcát fürkészte, ám az nem látott, nem hallott, a feje és minden érzékszerve Hamvas Béla nevével volt tele.

Mikor a házigazda Buddhát emlegette, Radnai Béla meghozta a döntést. A nagyasztalt egyetlen mozdulattal borította föl. Röpültek szanaszét a keleties mintájú papírtányérok, a szépen nyírott gyep tofuval és barnarizzsel lett tele, a piros lé megfestette a fűszálakat.

"Hatkor Honvéd-Vasas, addigra viszsza kéne érni Budapestre" - mondta Radnai Béla, amikor tekintete a barátnője döbbent tekintetével találkozott.