A brit újságíró, Helen Fielding maga sem gondolta, hogy így beletrafál a közepébe. Pedig nem tett mást, csak "kibeszélte" a barátnőit, a kifelé roppant magabiztosnak tűnő, valójában azonban érzékeny lányokat, azokat a bizonyos harmincasokat, akik még nem mentek férjhez. "Még", hisz - bár minden férfiról könnyedén megállapítják, hogy hülye, sőt disznó, meg ostoba és csalárd - mindegyikük keresi az ideálist, akivel együtt lehetne élni. Mert a szabadság bomba jó dolog, ha bármikor beváltható az elkötelezettségre. Az önállóság, a szingli lét vállalható és sokszor kellemesebb, mint némelyik házasság, csakhogy mit sem ér szex, szerelem és társ nélkül. (Így lesz a fából vaskarika.)

Nem lehet véletlen, hogy a Bridget Jones naplója nem csak Angliában lett bestseller. Mindenütt ott vannak ugyanis ezek a lányok, akik megállnak a saját lábukon, anyagilag nincsenek kiszolgáltatva, karriert építenek, társaságba járnak, utaznak. Divatos önfejlesztő könyveket bújnak és olyan havi nőmagazinokat, amelyek még az intim szférát is letudják azzal, hogyan tedd önmagad boldoggá. (Így több időd marad a karrierre.) Ezen persze a legtöbb okos nő csak élcelődik.

A pelenkaszagú világból nézve sokszor irigylésre méltó az életük, számtalan kisgyerekes barátnőjüktől hallják azt: jó neked, azt csinálsz, amihez kedved van. Nos, Bridget Jones talán épp azért lett ennyire népszerű világszerte, mert elismeri, nem is olyan biztos, hogy jó neki. Helyesebben azt mondja, a házas és az önálló életforma éppúgy lehet jó, mint rossz. Nem kell akkora jelentőséget tulajdonítani az ember státusának.

"Nem én csinálom, hanem a társadalmi trend. A nők szinglik maradnak, mert maguk is el tudják tartani magukat, és karriert akarnak..."

(B. J. naplójából)

Egyre több az egyedülálló - különösen a nagyvárosokban. Míg vidéken még ma is nagyobb jelentősége van a családalapításnak, addig Budapesten 20-29 éves korban mennek férjhez a legtöbben. Ha ekkor nem teszik meg, később már jobban megfontolják a döntést. A harmincon évesek nem igyekeznek az anyakönyvvezető elé.

A Newsweek amerikai magazin már a kilencvenes évek végén azt írta, hogy Nyugat-Európában csaknem minden országban csökken a házasságkötések száma. Ami Magyarországot illeti, a felmérések szerint a lányok többségének még mindig egyik életcélja az, hogy jól menjen férjhez. Ugyanakkor 1980-ban a 15 évnél idősebbek 17,7 százaléka, 2000-ben 26,6 százaléka volt egyedülálló.

Bárkiből, bármikor lehet szingli, az egyedülállókkal mégis számtalanszor azt éreztetik, hogy kishibásak, akiknek kudarc az élete. Különösen azok részéről éri őket ilyen kritika, akik kifelé ideális, de valójában rossz házasságban élnek. Őket nevezi az írónő könyvében Pöffeszkedő Családosoknak, elégtételt nyújtva ezzel számtalan egyedülálló olvasójának. S amikor egyik szereplőjét férjhez adja, ilyen beszédet mondat vele:

"Ma búcsút intek a szinglik világának. De noha most már Családos vagyok, ígérem, sohasem leszek Pöffeszkedő. Ígérem, sohasem fogok szingliket azzal kínozni, hogy megkérdezem tőlük, miért nem mentek még férjhez, de még annyit sem mondok, »Hogy állsz a szerelmi élettel?« Inkább tartom magamat ahhoz, hogy ez ugyanúgy magánügyük, mint nekem az, hogy szexelek-e még a férjemmel."

(B. J. naplójából)/P>

Ha nincs is állandó fiúja egy szingli lánynak, azért legtöbbször nem magányos. A házasságban élőknél igyekszik nagyobb gondot fordítani barátaira, szélesek a társasági kapcsolatai is. Azt pedig, hogy nehezen talál kedvére való, eléggé szórakoztató, vonzó és mellesleg tisztességes fiút, könnyen azzal magyarázza, hogy nem jó a kínálat, satnyulnak a férfiak.

Bácskai Júlia pszichológus is számtalanszor hallotta már ezt a mondatot. Nem ért vele egyet. (Naná, hisz két felnőtt fiú mamája - jegyezhetnénk meg, amúgy bridgetesen.) "Nem hiszem azt, hogy az elmúlt évtizedekben értéktelenebbé váltak volna a férfiak, de az tény: a nők kritikusabbak lettek - mondja. - Sokkal színesebb életet élnek, sok szerepkörben átvették az irányítást. Régebben a nőkben volt egyfajta pedagógiai hajlam, nem hitték azt, hogy a tökéletest kell keresni, hisz olyan nincs. Mindenkinek van olyan tulajdonsága, szokása, szenvedélye, amit a másik fél nem kedvel. Korábban a nők úgy képzelték - és sokan ma is így gondolják -, ezekről szépen leszoktathatóak a férfiak. Ha valakihez vonzódtak, azzal elnézőbbek voltak és hittek abban, hogy az évek során átformálhatják. A mai, maximalista nők önmaguktól is csúcsteljesítményt várnak, ezt igénylik környezetüktől is. Ha egy férfi szerintük »kishibás«, azonnal lemondanak róla. Talán a másik átnevelése is csak illúzió, de az évek során egy ilyen kapcsolatban kiderül, hogy a nő becsüli a férfit, bízik benne, kell neki, értékeli, nemcsak a saját, hanem a társa sikerei is fontosak számára és ez már alap a jó kapcsolathoz."

A pszichológusok szerint a szingli lányoknak - az általuk oly kedvelt önismereti tanfolyamok és könyvek ellenére - sokszor önismereti problémáik vannak. Bridget Jones mamája - bár nem pszichológus - elég jól megfogalmazza ezt a könyvben:

"Nem csodálkozom, hogy ti, lányok, nem tudtok fiút fogni, ha megjátsszátok, hogy hiperszuper csodagyerekek vagytok, senkire nincs szükségetek, hacsak nem James Bond az illető, aztán ültök otthon és ajvékoltok, hogy nem értetek a férfiakhoz. ... Bebeszéltétek magatoknak azt a badarságot, hogy a ti házatokban Indiana Jonesnak kell megtöltenie a mosógépet."

(B. J. naplójából)/P>

Nem mindenki maximalista, néha egészen elképesztő kompromisszumokra is készek a nők - gyógypedagógusként gyengédek a depressziós művészlelkekhez, nem közlik azonnal a megrögzött agglegényekkel, hogy illene kitakarítani néha, és megpróbálnak nevetni a rossz vicceken is - ennek ellenére gyakran az derül ki, hogy a kapcsolat nem működik. Érthetetlen, hogyan lehetnek egyedül huszonéves, talpraesett lányok, és harmincon éves, mutatós, szép, szellemes nők. Némelyikük azt mondja erre: azért, mert az urak a "Cilikéket" kedvelik, akiket segíteni, támogatni kell, akik mellett "férfinak" érezhetik magukat. Mások viszont azt mondják, a férfiak a tökéletes plakátnőket keresik, akikkel lehet reprezentálni. Persze az efféle magyarázat is a férfiakról szól, csak ott keresve a hibát. De mi az, amit a lányok rontanak el?

Bácskai Júlia pszichológus szerint az önálló nők közül sokan gyengén állnak bizalom dolgában. Az élet sok területén sikeresek, megszokták azt, hogy jó, amit csinálnak, s könnyen eljutnak ahhoz a meggyőződéshez, hogy csak az a jó. Állandó kontroll alatt tartják a környezetüket és önmagukat is. Nem tudnak lazítani. A ilyen típusú nő nem tudja odaadni magát sem a kapcsolatban, sem a szexben. Ha felbukkan az életében egy férfi, azonnal elkezd mérlegelni: mit akar ez valójában tőlem, jó-e ez nekem, én aztán nem fogok csalódni, engem nem fognak becsapni. S bár látszólag kompromisszumokat is köt, valójában nem vállalja az érzelmi kockázatokat.

A pszichológus azért nem tartja reménytelennek a helyzetet: "Ezek a lányok általában erős egyéniségek, és elég okosak ahhoz is, hogy előbb-utóbb belássák a saját hibáikat is. Vagy a maguk erejéből, vagy pszichoterápia során képesek lebontani a maguk köré emelt falakat."

Persze csak akkor, ha már túljutottak az önigazoló korszakon, amikor még maguk is hiszik, a szingliség az egyedüli ideális helyzet, hisz annyi a rossz házasság, a kiüresedett kapcsolat, a társas boldogtalanság.

Valóban annyi. De miért mondana le bárki arról, hogy neki majd jobban megy?

"Ha valaki nem bízik magában, akkor nem jut semmire, nemdebár?"

(B. J. naplójából)/