Aki járt valaha Pécsett, Szombathelyen vagy akár Óbudán, tudja, milyen furcsa látvány az újkori városszövet alól itt-ott előbukkanó római település. Olyan ez, mint egy kirakós játék, amelynek bizonyos darabjai már régen elvesztek. Az új város ráépült a régire, így annak részei csak a hézagokban tűnhetnek föl: a tereken, az udvarokban, a közműárkokban.

A laikus hiába tudja felsorolni a csaknem kétezer éve elpusztult városokat, hiába tanulta meg az iskolában, hogy melyik volt Sopianae, Savaria és Aquincum, sosem kaphat igazán pontos képet arról, hogyan néztek ki ezek az egykor nagyon is élő települések. A térdig érő falak, a ledőlt oszlopok, a sehonnan sehova vezető útrészletek legfeljebb a szakemberek teremtő képzeletében állhatnak össze városszövetté - a közember számára egyszerűen romok maradnak.

Az árulkodó gabona

Iovia feltárása változtathatna ezen a helyzeten. A Tolna és Somogy találkozásánál, a Tamási és Dombóvár között lévő Szakcs falutól hét kilométerre, egy búzatábla és egy kukoricaföld alatt ott lapul ugyanis egy szinte ismeretlen, eddig alig-alig bolygatott római kori város. Bertók Gábor, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa légi felvételeket vizsgálva bukkant rá a településre, amelyről azonban - derül ki összefoglalójából - már jóval korábbi források is hírt adtak. Elsőként Fröhlich Róbert írta le 1890-ben, hogy Felsőleperd közelében, az egykori gölösi malom mellett alighanem egy nagy kiterjedésű római várost rejt a föld: erre utaltak legalábbis a szántásból előkerülő cseréptöredékek és épületmaradványok.

Bertók Gábor tavaly saját maga is készített légi felvételeket, és ezek megerősítették, hogy a korábbi képekből levont következtetése helyes volt. A szántóföldet ábrázoló fotókon az értő szem előtt falak és épületek körvonalai rajzolódnak ki. A gabona a föld alá temetett hajdani építmények fölött - mivel ott törmelékkel keveredik a termőtalaj - alacsonyabbra nő, és gyorsabban sárgul meg. A belőle kialakuló rajzolat szerencsés esetben pontosan mutatja, mi rejtőzik a felszín alatt. A régész a fotókra és a terepbejárásra támaszkodva azonosította többek között a városfalat, de talált két 20x100 méteres, oszlopsorokkal tagolt épületet és egy olyan területet is, amely minden bizonnyal a hajdani városközpontnak felel meg. Itt kell majd keresni azt a hatalmas, legalább 90x100 méteres, négyszög alakú építményt is, amelyet legalább részben falak és oszlopsorok kerítenek körül: Bertók feltevése szerint ez volt a Forum.

Ez volna tehát Iovia?

Nagyon valószínű, hogy legalábbis az egyik - állítja Tóth Endre régész, a Nemzeti Múzeum könyvtárvezetője. Ő maga feltárt ugyanis egy római kori erődöt, Dombóvártól északkeletre, Alsóhetény mellett, amelyet Ioviaként azonosított. Az erőd közelében ókeresztény temetőt is talált, egészen különleges formájú sírkápolnával. Tény azonban, hogy a mai Dombóvár térségére vonatkozó császárkori dokumentumokban háromszor is felbukkan a Iovia helynév, de ezek között akad harmadik század végi említés is. Márpedig akkor a negyedik században emelt alsóhetényi erőd még nem állt.

Gazdag város volt?

A Dunántúlon négy olyan, a heténypusztaihoz hasonló, úgynevezett belső erőd is ismert, amelyek már a negyedik század új hadseregszervezési elveit tükrözik - mondja Tóth Endre. Ekkor már nem a határokat, hanem a belső területeket védték a katonák, az erődök pedig a birodalom belsejében mozgó seregeket szolgálták. Nem véletlen, hogy a feltárt maradványok rendeltetéséről jó ideig szakmai vita folyt, hiszen az erődben nemcsak fürdő volt például, ami a katonai rendeltetést igazolta volna, hanem gabonaraktár, kemence és kovácsműhely is, ami inkább a villagazdaságokat idézte.

Az erőd tizenöt évig tartó feltárása során világossá vált, hogy a falakba a korábbi évszázadokból származó római sírköveket is beépítettek. (Ez olyannyira elterjedt szokás volt a hadi építkezésben, hogy hat törvény is született, amelyek egytől egyig szigorúan tiltották a síremlékek ilyetén újrafelhasználását.) Tóth Endre hatszáznál is több, az I. század végétől a III. század elejéig keletkezett, egységes stílusban faragott sírkőtöredéket talált az erőd területén. Jó részük igen drága és éppen ezért nagyon ritka márvány faragvány volt.

- Ez egy gazdag település létét feltételezi, amely az erődtől nem túl messze, de egy korábbi korszakban virágzott. Könnyen meglehet, hogy azt is Ioviának hívták - mondja a szakember, hozzátéve: a helynév odébb telepítése nem volt szokatlan dolog a rómaiaknál, és maga a Iovia név sem volt egyedülálló. Nagyjából azt jelenti ugyanis, hogy Újtelep.

Valószínű, hogy Bertók Gábor ezt a másik Ioviát találta meg Felsőleperden. Az elméletet azonban csak akkor lehet igazolni, ha a fel is tárhatja a várost, kiderítheti, hogy kik lakták és mikor. Az ásatáshoz már eddig is sok minden adva volt: a terület olyannyira félreeső, hogy korábban a fémkeresősök sem nagyon háborgatták, és a szántók tulajdonosai sem támasztottak különösebb kifogásokat. Tulajdonképpen nem hiányzott más, csak a pénz.

Több tízmillió forintra teszi egy olyan ásatás költségeit Littmann Róbert és Kovács Botond, amely elég nagy erőkkel indulna meg ahhoz, hogy néhány éven belül a nagyközönségnek is bemutatható eredményeket produkáljon Ioviában. A két fiatalember - egyikük tanárnak, a másikuk diplomatának tanult - a hazai tudományos életben igencsak szokatlan módon ásatások szponzorálását tűzte ki céljául. Stein Aurél Régészeti Intézet néven egyesületet alapítottak, amelynek révén kellő mennyiségű pénzhez kívánják juttatni a támogatókeresésben igencsak tapasztalatlan - és éppen ezért fölöttébb sikertelen - szakembereket.

Kétezer év

Iovia még csak az első vállalkozásuk, de igen bizakodóak. Mint mondják, ha itt bebizonyosodik, hogy a módszer működik, és a hazai tőke kész áldozni egy szenzációsnak ígérkező leletegyüttes feltárására, majd bemutatására, akkor talán véget ér az a kor, amikor a régészet alig áll többől, mint autópályák nyomvonalán és hipermarketek területén levezényelt, kapkodó leletmentésből. Ami Littmann Róbertet és Kovács Botondot illeti, ők már látják felsejleni azt az új kort, amelyben a legnagyobb cégek az eddig maradékelven finanszírozott kulturális területeknek - például a régészetnek - nyújtott támogatással igyekeznek javítani a róluk kialakult képet.

Ha igazuk van, augusztus elsején megkezdődik az ásatás Leperdpusztán. Ha pedig sikerül, amit elterveztek, két-három év múlva már látni lehet valamit abból a római városból, amely csaknem kétezer éve lapul a tolnai szántók alatt.