Budapesten a szecesszió virágzásának évtizedeiben számos kiváló építészeti alkotás született, köztük nem egy különleges, összetéveszthetetlenül egyedi mű. Feltétlenül közéjük tartozik a budafoki Törley-mauzóleum és a Margit-szigeti víztorony, két olyan építmény, amely mind esztétikai értéke, mind szerkezeti megoldásai révén jelentős helyet foglal el a századforduló építészetében. Mesterük, a százhuszonöt éve, 1876. június 26-án született Ray Rezső Vilmos neve azonban aligha nevezhető közismertnek.

Ray Rezső Vilmost általában ifj. Ray Rezsőként említik, hiszen apját, a Svájcban született id. Ray Rezső Lajost (1845-1899), aki 1868-ban érkezett Pest-Budára, szintén jeles építészként tartják számon. Művei közül kiemelkedik a Hold utcai német református templom, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egykori épülete, a Royal Nagyszálló, valamint a Szent Lukács Fürdőszálló. Id. Ray Rezső elévülhetetlen érdemeket szerzett a siófoki üdülőtelep megalapításával is, amely rövid idő alatt a budapesti polgári középosztály legkedveltebb belföldi nyaralóhelyévé vált.

Fia, Ray Rezső Vilmos már budapesti születésű volt, a műszaki egyetemet mégis Lausanne-ban és Münchenben végezte el. Apja korai halála után tért vissza a fővárosba, hogy átvegye a Ray-irodát és folytassa id. Ray Rezső megkezdett építkezéseinek irányítását, mindenekelőtt a Törley család megrendelésére végzett budafoki munkálatokat.

A Szabadkáról Budapestre származott, csantavéri előnévvel nemességet is nyert Törley József, aki 1882-ben alapította meg nevezetes pezsgőüzemét Budafokon, nemcsak a gyárépületek befejezését bízta a fiatal építészre. Ray Rezső Vilmos irányításával nyerte el végleges formáját a budafoki Törley-kastély, melynek elsősorban a berendezése számított különlegességnek. A kor szokása szerint az egyes helyiségeket más-más stílusban, szinte panoptikumszerűen alakították ki: volt a kastélyban angol gótikus nagyterem, klasszicista márványcsarnok, bizáncias dolgozószoba és japán kabinet is.

Ray Rezső Vilmos tervezte 1907 körül Törleyék balatonföldvári villáját is. A családtól elnyert legjelentősebb, már önálló megbízása azonban a Törley-mauzóleumra (1910) szólt. A mauzóleumépíttetés a XIX. század második feléig elsősorban az arisztokrácia, illetve a politikai elit kiváltsága volt. Budapesten a századfordulón jelentek meg a gazdasági elit, a nagypolgárság mauzóleumai, elsősorban a Kerepesi úti temetőben és Pest két nagy izraelita temetőjében. Az új sírépítmények meghatározó stílusává egyértelműen a szecesszió vált. A Törley-mauzóleum azonban több szempontból is különleges: nem temetőben kapott helyet, hanem a budafoki Sarló utcában, az alapító család üzemének és kastélyának közelében (hasonló példaként a pécsi Zsolnay-mauzóleumot említhetnénk). A Törley család temetkezési helye emellett máig Magyarország egyik legnagyobb méretű sírépítménye. Szobrászati díszítését Ray egyik gyakori munkatársa, az egyházi témájú szobrok jeles mestere, Damkó József készítette. Az emlékkápolna berendezése azóta elpusztult, a sírokat kifosztották, de magát a műemlékké nyilvánított épületet sikerült megmenteni és helyreállítani.

Szintén a főváros műemlékei között szerepel Ray másik közismert műve, a ma már galériaként és kilátóként működő Margit-szigeti víztorony is (1909-1911), amely Európa szecessziós ipari létesítményeinek legszebbjei közé tartozik. Tetszetős külseje mellett szerkezetének ötletessége és az új építőanyag, a vasbeton alkalmazása is különlegessé teszi. Ugyanez mondható el Ray harmadik jelentős munkájáról, a József Telefonközpont épületéről (1910-1916). Az egykori Mária Terézia (ma Horváth Mihály) téren emelkedő épület második a budapesti távbeszélőközpontok sorában. Jelentőségét növeli, hogy ez volt Budapesten az első nagyszabású, állami megbízású vasbeton-építkezés. A telefonközpont szobordísze szintén Damkó József műhelyéből került ki. Ray már a józsefvárosi épület előtt is foglalkozott hasonló megbízatással a Petőfi Sándor utcai Belvárosi Telefonközpontban, ahol a távírda központi géptermét építette át 1905-1906-ban, újszerű, tizenhat méteres fesztávolságú vasbeton szerkezet kialakításával.

Ray mind a víztorony, mind a telefonközpontok esetében zseniális mérnökkel dolgozott együtt: Zielinszky Szilárd professzorral, Magyarország első műszaki doktorával, a Fővárosi Közmunkatanács későbbi elnökével. Zielinszky a vasbeton alkalmazásában európai szinten is az úttörők közé tartozott, itthon pedig egyértelműen ő volt az új anyag meghonosításának vezéralakja. Ray és Zielinszky rendszeres együttműködése így valóságos technológiai reformot jelentett, s kimagasló jelentőséggel bír a modern magyar építészet történetében. (Mellettük még Medgyaszay Istvánt kell kiemelni a vasbeton felhasználásának élenjáró mesterei közül.) Feladatkörük, miként Gerle János rámutatott, kiválóan összeillett: Zielinszky volt a konstruktőr, a szerkezet tervezője, Ray pedig elsősorban a vasbeton esztétikai lehetőségeivel foglalkozott.

Ray Rezső Vilmos további budapesti művei közül elsősorban két lakóépületet kell kiemelni: Sigray Pál 1910-ben elkészült bérházát a Váci utcában, valamint az ugyanez évben épült, Cházár András utca 15. számú házat. Ray tervezte a Bajza utcai elemi iskola épületét is (1914-1916) - az iskola homlokzati domborműveit Horvai János mintázta -, valamint Pest vármegye Baross utcai bérházait (1910) és a Gerbeaud Csokoládégyár épületét (1916). Tervei rendszeresen szerepeltek a Műcsarnok kiállításain.

Az első világháború utáni években már szinte kizárólag privát megbízók foglalkoztatták, elsősorban villaépületeket tervezett, többek között Zilahy Lajos részére. Élete végén már háttérbe szorult. Budapesten halt meg 1938. április 11-én.

Ray Rezső Vilmos munkássága a századforduló stilisztikai kavalkádjából elsősorban Lajta Béla és Vidor Emil művészetével rokonítható. "Különleges feladatokat oldott meg nagy műgonddal" - írta róla Gerle János. Kevés, de meghatározó jelentőségű épülettel gazdagította Budapestet, így neve és életműve mindenképpen méltatlan a feledésre.